Magyarország az EU-ban: az NB I-ből a megyei első osztályba

A magyar miniszterelnök éppen csak haza ugrott, hogy megmagyarázza, hogyan mentette meg – igaz egyelőre csak félig – Európát és az eurót a hétvégén. Tegnap már ismét Brüsszelben volt, hogy – ha jól értettük szóvivőjét, Merkel és Sarkozy statisztálása mellett – befejezze a művet. Talán nem haszontalan éppen ma ismételten felidézni a magyar soros elnökség néhány pillanatát.

A jelek szerint a miniszterelnök "alig várta", hogy június végén megszabadulhasson a "hanyatló Nyugat" egy fontos részét jelentő EU (Tanácsának) soros elnöklésétől! A legutóbbi víziója alapján joggal tételezhetjük fel, hogy talán az elnökségi sikerpropaganda sem volt őszinte. Munkatársai nem is vették észre, hogy a magyar elnökség „világraszóló eredményeinek” méltatásával, egy brosúrával lemaradtak a miniszterelnöki gondolatmenettől. Lehet, hogy az öntömjénezés gyors abbamaradása alkalmazkodás volt az új vonalhoz?

Mit is hallottunk egészen júniusig, sőt még július 5-én az EU Tanácsa magyar elnöklésének eredményeiről?

A miniszterelnök, a külügyminiszter és a külügyi államtitkár hol a horvát csatlakozásról szóló döntést, hol a roma keretstratégiát, hol a Duna stratégiát emlegették már menet közben, mint a magyar elnökség abszolút prioritását. Egy ideig megjelent Románia és Bulgária besegítése a schengeni övezetbe, de ezt bizonyos párizsi és berlini üzenetek után szinte teljesen elfelejtették.

A kormányzati kommunikációban június végére már a Horvátországnak tett ígéret maradt a magyar elnökség „legfőbb sikere”.

Emlegették ugyan a gazdasági hatos jogszabály csomagot, amelyet az Európai Parlament ellenállása miatt nem sikerült elfogadtatni júliusig, de miután ez nem sorolható a magyar sikerek közé, túl sok szó már nem esett róla.

Az euró ügye mindent felülír

Kár, mert 2010 tavasza óta ez volt, és közvetve vagy közvetlenül, a „görög kérdésen” keresztül még a lengyel elnökség alatt is ez a téma lesz a szinte egyedüli igazán fontos kérdés az Unió számára!

Ez nem lehetett és lehet rejtély senki számára sem, mert a németek és a franciák már tavaly ősszel megüzenték Budapestnek és (!) Varsónak: a magyar és a lengyel elnökségi prioritások nagyon szép témák, de a fő kérdés az euró zóna megmentése, a gazdasági válság kezelése, a keretek létrehozása.

És akkor még nem is beszéltünk a Budapesttől elvett (keleti csúcs), vagy oda sem adott (EU költségvetés- 2014-2021) témákról!

Fájdalom, de e két témát 2010 őszén, sőt még 2011 elején is úgy emlegették a kormányzat emberei, mint a magyar elnökség két várható nagy sikerét.

A megelőző "téma kínálat" bőséges” volt, ezt jól mutatja a volt külügyminiszter 2009. július 13-i előadása az MTA-n, ahol vázolta a magyar elnökségi prioritásokat:

„A magyar nemzeti érdekek szempontjából is fontos programelemek is láthatóak lesznek, így az európai pénzügyi felügyelet, a pénzügyi perspektíva előkészítése, a kohéziós politika és a közös agrárpolitika jövője, a Duna-stratégia, az európai vízpolitika, a kulturális sokszínűség megőrzése és előmozdítása, a romák integrációja, a gyermekszegénység elleni küzdelem, valamint az energiabiztonság.”

(Meg kell jegyezni, hogy e prioritások számos esetben inkább jelezték a megfelelési szándékot Brüsszelnek, mint a soros elnökség segítségével megvalósítandó magyar érdekeket. Érdekes megfigyelni, hogy a lengyelek mennyire inkább saját érdekeiket mozdítják elő az elnökség idején.)

Elnökségi prioritások - álszent bírálatok

A 2009-ben meghirdetett elnökségi prioritásokhoz politikailag az Orbán kormány 2010 őszén nem tudott igazán érdemit hozzátenni, ezért az előző kormányelnökségi előkészítésének bírálata legalábbis álszent! (Lehet bírálni a csúszást a gödöllői kastély egy-egy járdájának kikövezésében, de ez talán nem méltó a kérdés fontosságához.)

Míg a kormányzati sikerpropaganda általában beszélt az elnökség sikeréről, és fő bizonyítékként a Horvátországról szóló döntést emlegette, addig a bírálók gyakran többször kettéválasztották az elnökség szakpolitikai sikereit és politikai kudarcait. Véleményünk szerint az elnökség értékelésekor a politikai eredményeket kell alapul venni, ha vannak!

Tegyük fel a kérdést, például a volt és jelenlegi külügyminisztereknek: ki emlékszik a szlovének, vagy a csehek elnökségeinek szakpolitikai sikereire, kérdéseire? Nagyon kevesen. Ugyanakkor élénken él az emlékezetben a cseh félidős kormányválság és váltás, igaz, ez közel sem okozott olyan károkat Prágának, Csehországnak, mint a magyar miniszterelnök belpolitikai tevékenysége és kioktató strasbourgi szereplése....

Ljubjana és Prága soros elnöksége alatt a világsajtó nem volt tele a szlovén és a cseh belpolitikai híreivel, pedig a két elnökség még a lisszaboni szerződés előtti szabályok alapján zajlott! Tusk lengyel miniszterelnök választási győzelme nagy megkönnyebbülést okozott Nyugaton. Ez a hír is csupán három napig volt jelen a nemzetközi sajtóban, mert a lengyel belpolitika folytatódik, és Tusk nem kezdett el a Nyugat hanyatlásáról beszélni…

Több elnökségi perióduson át gyakorlat volt, hogy a magyar miniszterelnök a soros elnökségek elején felkereste a fővárost, hogy közvetlen folytasson eszmecserét a soros elnökkel és lobbizzon a magyar érdekek mellett. Feltesszük a kérdést: mutatis mutandis, hány EU tagország miniszterelnöke jött el 2011 első felében Budapestre, hogy magyar partnerével külön megbeszélést folytasson?

(Ha már a látogatásokról esik szó: vajon minek tudható be, hogy a magyar soros elnökséget „előkészítő” 2010. november 15-i párizsi Sarkozy-Orbán találkozó ismét oly' rövidre sikeredett? Miért van az, hogy a napokban éppen Párizsban tartózkodó magyar államfőt sem fogadják igazán magas szinten?)

A magyar elnökség értékelésének politikailag alapvetően két eleme van: mennyire segíttette hazánk nemzetközi érdekérvényesítő képességét, és mennyire járult hozzá az Unió megerősítéséhez?

Megkérdőjelezett szakpolitikai "sikerek"

E vonatkozásban sokan a szakpolitikai sikerekre hivatkoznak. Nos, nézzük meg ezeket közelebbről.

A horvátoknak adott ígéret a csatlakozási tárgyalások lezárásról: ez elsősorban a horvát kormány gyors tavaszi lépéseinek eredménye, illetve a szerb szomszéd "nyomulásának" következménye. A csatlakozás időpontjára azonban még olyan "kis fontosságú" események is kihatnak majd 2012 tavaszán, mint pl. a májusi francia elnökválasztás, amely a csatlakozási szerződés ratifikációs időpontját kitolhatja.

A roma keretstratégia: ez csupán egy keretprogram, amelyet a tagországok kormányainak kell tartalommal megtölteni, még ha több területen közös lépéseket is előirányoznak.

A Duna stratégia: eredetileg egy osztrák-román kezdeményezés, a balti mintára. Jellemző, amit Spindelegger külügyminiszter a 2011. július 4-én tartott Bécsi Konferencián erről mondott: az Európai Tanács politikai döntése után most a megvalósításnak kell következnie, "teljes munkát kell végezni". Felidézte, hogy a Duna-stratégia Ausztria és Románia közös kezdeményezésére vezethető vissza. Méltatta az osztrák-román együttműködést és kiemelte azt is, hogy a stratégiát Magyarország európai uniós elnöksége alatt fogadta el az Európai Tanács. A Duna-stratégiában egyébként a folyó vízgyűjtő területéhez tartozó országok vesznek részt: nyolc uniós tagállam és hat unión kívüli ország. (A stratégia sikere minden jel szerint alapvetően attól függ majd, hogy ahhoz hogyan viszonyul Baden-Württemberg.)

Románia és Bulgária csatlakozása a schengeni övezethez: az elképzelés a 2010 nyári franciaországi kitoloncolások után még akkor is naivitás lett volna, ha a két érintett ország valóban felkészült lenne a csatlakozásra.

Mindezek alapján fel kell tenni a kérdést: hol is vannak a magyar elnökség szakpolitikai sikerei? E részeredmények valóban erősítették az Uniót? A válasz talán mégsem annyira egyértelmű, mint ahogyan azt a miniszterelnök több alkalommal elővezette.

Kudarcok sorozata

Említeni kell néhány komolyabb politikai kérdést is, amelyekben sajnos egyértelmű a magyar kudarc.

Első helyen van természeten a keleti partnerségi csúcs elmaradása, átadása Lengyelországnak.

Pedig e csúcsértekezlet igazán jelentős politikai siker lehetett volna, és a mellette tervezett gazdasági konferencia eredeti ötlet volt, hosszabb távra is előkészíthette volna a terepet a magyar gazdasági jelenlét megerősítéséhez e partnerországokban. Ezt a lengyelek lelkiismeret furdalás nélkül át is vették szeptember végén. (A miniszterelnök kétes viccelődése a csúcsforgalmi dugók elmaradásáról, a külügyminiszter szándékos mellébeszélése az időpont ütközésekről nem leplezheti el az igazságot: a politikai csúcsértekezlet és a gazdasági konferencia teljes forgatókönyve készen állt, időpont ütközés nélkül, és a rendezvény átadása a lengyeleknek "finom üzenet" volt a magyar miniszterelnöknek a kiváló strasbourgi szereplésért és a magyar belpolitikai eseményekért!)

Meg kell említeni egy kevésbé ismert, elvárt, politikailag nagyon fontos, de végül ugyancsak a lengyeleknek átadott eseményt: ez az Unió 2014-2020-as költségvetésének tervezete, ill. első vitája. E téma a korábbi kormány és a jelenlegi prioritásai között is szerepelt. Igaz, azt észre kellett volna venni, hogy a Bizottság költségvetési biztosa, a lengyel (!) Janusz Lewandowski már 2010 őszén jelezte, hogy a költségvetés első vitája mindenképpen a lengyel elnökség idejére fog csúszni... Egy újabb komoly téma, amelyet a lengyelek kezelnek.

Bénán a válásgok közepette

Igazán csak említésszerűen lehet szólni arról, hogy a magyar elnökség alatt bekövetkezett nemzetközi válságok (Líbia, Egyiptom, Tunézia, Japán) rendezésében szinte semmilyen szerepet sem játszottunk. (Zárójelben azért megemlítendő: a tripoli nagykövet valós érdemeinek budapesti kisajátítása egyszerűen képmutató volt: a válság kezdetén tett egyik szerencsétlen nyilatkozatától a KÜM szóvivője nyilvánosan elhatárolódott, és a miniszter azonnal haza kívánta őt rendelni!)

Az elmúlt félév során az igazán fontos kérdés az Unióban minden kétséget kizáróan az euró zóna megmentése, az európai szemeszter bevezetése, a válságnyomása alatt adott átfogó válasz volt, és maradt a lengyel elnökség idejére is. A cél a gazdasági és monetáris unió megvalósítása a maga telességében. A válasz része többek között az európai szemeszter, a tagállami gazdaságpolitikai tervek benyújtása Brüsszelnek, és a nagyobb koordináció.

A francia-német kezdeményezésre elfogadott euró plusz paktum tekinthető a magyar elnökség ideje alatt elfogadott legfontosabb eseménynek! Nem véletlen, hogy ez az euró zóna akciójaként indult, de ma már a 17 eurózónás tagországon túl 6 nem eurós tagország is elfogadja, de mi nem! Vajon komolyan vehető-e a miniszterelnöki kijelentés, hogy mi nem tudjuk elfogadni az adóalap harmonizációját? Kivel akarunk mi versenyezni az adózás területén? Például Romániával és Bulgáriával? Írjuk le újra és újra: az adóalap, és nem az adókulcsok harmonizálásáról van szó!

Sajnos, az Európai Bizottság által már 2010 szeptemberében kidolgozott hat jogszabály tervezetét sem a magyar elnökség alatt sikerült az Európai Parlamenttel elfogadtatni. Az alkufolyamat hosszú volt, de nem hessegethető el egyszerűen az a gyanú, hogy egy esetleges finomabb strasbourgi parlamenti szereplésünk talán lehetővé tette volna, hogy a hat jogszabály elfogadására a magyar soros elnökség alatt sor kerülhessen!

Megválaszolatlan kérdések

Sajnálatos, hogy ez a valóban nagypolitikai fontosságú téma sem kapcsolódhat hazánk elnökségi periódusához, ezt is a lengyelek elnöksége alatt valósult meg.

Összegezve ismét fel kell tenni a kérdést, hogy a soros magyar elnökség "sikerei" valóban erősítették-e az Uniót, vagy nem?

A hat hónapos elnökség erősítette-e nemzeti érdekérvényesítő képességünket, szereztünk-e újabb szövetségeseket akár az Unión belül, akár kívül?

Sikerült-e például elérnünk, hogy soros elnöki tevékenységünknek köszönhetően az ENSZ BT jelölésünk nagyobb támogatást élvezzen, mint 2010-ben? Őszintén sajnáljuk, hogy ez utóbbi kérdésre már konkrét negatív, sőt „számszerűsíthető” válasz adható.

Az előző kérdésekre a végső választ ma még korai lenne megelőlegezni, de kétségtelen, hogy a soros elnökség jelentette "nagyító" a külvilágnak túl sokat mutatott meg, és túlságosan részletesen az Orbán-kormány elmúlt féléves politikájából. Hazánk évtizedek óta ennyit és ilyen negatívan nem szerepelt a nemzetközi sajtóban, mint az elmúlt félévben. Az Európai Parlamentben a Fidesz kormány még a kötelező pártszolidaritást sem kapta meg minden esetben!

Az NB I-ből a megyei első osztályba

Vajon hány soros EU-Tanácsi elnökség alatt jártak az ET Velencei Bizottsága, az EBESZ és az ENSZ emberi jogi képviselői, hogy vizsgálják a soros elnökségi ország, ismételjük meg, egy EU tagország belpolitikai gyakorlatát? Vajon mi lesz a jelenleg is folyó Európa Tanács-i monitoring eljárással, megindítják-e azt ellenünk?

Nem tudni még, de azt ideje volna megérteni a labdarúgás oly' szakavatott értőjének is, hogy – focinyelven szólva – ezek az eljárások, vizsgálódások sokak szemében visszavetettek bennünket "az NB I-ből a megyei első osztályba"!

A hazai erős hivatalos kommunikáció sem leplezheti el, hogy az Unió Tanácsának soros elnöksége hazánk számára egy elmulasztott lehetőség volt, vagy talán annál is rosszabb: az időszak minden negatív dolgot felnagyított és egyfajta átvilágításként is szolgált az Orbán-kormány politikájának nemzetközi bemutatására! Sajnos, ebből hazánk nem jött ki jól!

A gazdasági válság és az egyéb belső gondok miatt az Unió immár évek óta válaszút előtt áll: föderalizmus, vagy a kormányközi együttműködés felé mozduljon-e el? Úgy tűnik, a jelenlegi helyzetben egy ideig inkább a tagállami kormányközi együttműködés fog erősödni, a francia-német kettős központi szerepe ismét kiemelt szerepet kap.

Sajnos valószínűsíthető, hogy a nemzetállami önzés az uniós tagországok között tartós magatartás marad. Nem hessegethető el a gondolat, hogy a magyar kormányfő, el kell ismerni, ügyesen, ezt kihasználva is igyekszik szabadulni bizonyos európai kötelezettségektől. Amennyiben ugyanis a tagállami önzés a divat, akkor egyre kevesebben lesznek, akik másokon számon kérik a közösségi normák betartását!

Néhány nagyobb tagország már most szinte kisajátítaná a jogot, hogy megmondja a többinek, mi a jó az Uniónak és a többi tagországnak.

(Megjósolható, hogy a jelenlegi soros elnök Lengyelország, amelynek a strasbourgi elnökségi bemutatkozása is sokkal kedvezőbb volt, még inkább érdemben csatlakozhat a francia-német duóhoz. Mellékesen ez a tény felvet egy újabb kérdést: hogyan is állunk Orbán Viktor tavalyi első külföldi utazásának eredményeivel, a meghirdetett magyar-lengyel-román háromszöggel?)

E helyzetben még súlyosabb, hogy az elmúlt félévben, közepes tagországként, nem sikerült erősödő szövetségi kapcsolatokat kiépítenünk az Unión belül. Mindez a kormány el nem "kenhető" felelőssége marad.

A ma még ellenzékben lévő, de a következő kormányzati szerepre pályázó politikai erőknek már most jelezni kell a választók és a külvilág felé egyaránt: az Orbán kormány távozása után az ámokfutás következményeit felszámolják, és visszatérnek az európai értékrendhez, a normális külpolitizáláshoz. Talán segíthet ebben, hogy a politikai inga mintha tényleg elindult volna vissza, és a francia, olasz (2012) és német (2013) választásokon ez tovább erősödhet.