Kiszedték az égőket: kérdéses, lesz-e megint közvilágítás

Egyelőre nem tudni, lesz-e közvilágítás Esztergom azon területein, ahol kedden este a közvilágítás korábbi felújítását végző szolgáltató cég kivette a világítótestekből az égőket.

2010. november 24., 16:52

Tétényi Éva, Esztergom polgármestere a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy kedden 80 millió forintot utaltak át a cégnek. Most azt vizsgálják, hol tart a pénz, megérkezett-e már a cég bankszámlájára. A polgármester hozzátette: reméli, hogy rövid ideig tart majd ez a probléma. Azt kérte a cégtől, hogy az iskolák és a kórház környékén ne kapcsolják ki a közvilágítást, mert az fokozottan balesetveszélyes. A rendőrségtől azt kérte, hogy ha nem lesz a következő éjszaka sem közvilágítás, jobban figyeljenek a közbiztonságra az érintett területeken.

A Tivi Kft. a korábbi felújítások elvégzése után nem kapta meg a pénzét, amit az energiatakarékossá átalakított közvilágításon megspórolt pénzből kellett volna kifizetnie a városnak. A város egyrészén ezért kedd estére kiszedték az égőket a világítótestekből - írta az

atv.hu.

Az elmúlt hónapokban a forint erősödött mind a dollárral, mind az euróval szemben, és ez közvetlenül csökkentette az üzemanyag-import költségeit. Emellet a brent olaj világpiaci ára is csökkent, s e két hatás eredményeképpen a benzin literenkénti ára átlagosan 7 forinttal csökkent, így tartósan 590 forint alá került, míg a dízel ára is egyre inkább megközelíti ezt a szintet.