Kilencszázmilliós állami támogatáson marakodnak az szakszervezetek

Nem tudnak megegyezni több mint kilencszázmillió forint állami támogatás elosztásán a szakszervezeti konföderációk - írja a Magyar Nemzet.

2009. június 27., 06:09

A pénz elosztásának gátja a Liga Szakszervezet, amely megelégelte, hogy a Horn-kormány idején bevezetett támogatási elosztásának alapja - az akkori elveknek megfelelően - továbbra is a baloldali, szocialista kötődés legyen - számol be a lap.

Gaskó István, a Liga elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: már tavalyelőtt javasolták, hogy a 2008-as összeg elosztásánál legalább a taglétszámot vegyék figyelembe. Ezt egyébként a Liga közjegyzői okirattal igazolta - tette hozzá.

Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke azt mondta: elismerik a Liga megerősödését, ám mostani követelésüket nem tudják elfogadni.