Ki nyer holnap?

A megosztott színházi világban egyetértés mutatkozik abban: a bérleti díj bevezetésével a Fővárosi Önkormányzat a TAO forrásához keresi saját útját.

A betűszó azt a pluszbevételt rejti, amelyhez a teátrumok a két éve meghozott EU-s döntés alapján juthatnak: a honi vállalkozások társasági adójuk egy részét színházi támogatásra fordíthatják. Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke szerint a színházak több mint kilencven százaléka élt e lehetőséggel, amely 2010-ben összességében milliárdos többletet jelentett a teátrumoknak.

Műfajok és profilok

A Fővárosi Önkormányzat tavaly májusban még újraosztott némi pénzt a többletből a színházaknak. Kiegyenlítve az eltérő műfaji profilokból és a befogadóképességekből adódó egyenlőtlenséget. Nagyobb, illetve kommerszebb és/vagy látogatottabb teátrumok ugyanis komolyabb bevételhez jutottak a TAO-ból. Voltak persze, akik ágáltak az egyenlősdi ellen, hiába.

Mára változott a helyzet. Mivel a fővárosi színházakat mind nonprofit kft.-vé alakították, bevételeikkel is szabadabban rendelkezhetnek. Arra sem kényszeríthetők, hogy közös kalapba dobják a TAO-ból szerzett pénzt. Miközben maradtak a főváros fenntartásában, ahonnan továbbra is kapják a hivatalos támogatást, amely viszont egyre karcsúsodik.

Alighanem rájöttek az önkormányzatnál: a TAO bevételeinek egy része átcsoportosítható más területre. Hiszen az egészségügy vagy az oktatás szintén jelentős forráshiánnyal küzd. Így vetődhetett fel a bérleti díj bevezetése, amely kétségkívül utat jelent a fővárosnak a TAO színházi pénzeihez.

A dologban persze van némi áttét. A fenntartó önkormányzat ugyanis deklarálta: beépíti a teátrumok támogatásába a szeptembertől érvényes bérleti díjat. Ami így valójában nem jelent konkrét pénzmozgást. Ha úgy tetszik: a főváros ma még önmagának „fizeti” ezt az összeget. Másrészt az előadó-művészeti törvény rendelkezése szerint a színházak finanszírozásában az állam a saját részét az önkormányzati támogatás mértékéhez igazítja. Így hiába virtuális a bérleti díj összege, mégis többletként jelenik meg az önkormányzat és az állam elszámolásában. Ami utóbbinak a kulturális támogatásra fordított valós befizetését máris megemeli.

Mondhatjuk akár azt is: ezzel jól járnak a színházak és az önkormányzat is. De csak látszólag. Mert jön az újabb csavar.

Támogatás híján

Novák János, a Kolibri Színház direktora magyarázza: a bérleti szerződés – az ő esetükben 1,8 millió forint – még egyéb járulékok (a helyiség „megszerzési díja” és óvadék) megfizetését is előírja. Ez a „plusz” náluk rögtön 22 millió, amelyet – hasonlóan a többi teátrumhoz – csakis a TAO-ból tudnak állni. Ami el is viszi idén az ebből várható összeg nyolcvan százalékát. Novák mégis megengedő: a mai gazdasági helyzetben érthető, ha az önkormányzat újabb forrásokhoz próbál jutni.

Szabó György, a Trafó közgazdász végzettségű igazgatója is úgy látja: nem ördögtől való a főváros elképzelése. Említi, hogy vidéki önkormányzatok már tavaly igyekeztek színházaik TAO-bevételét átcsoportosítani más, krízisbe került területekre. Vagyis – mondja Szabó – ha az önkormányzatok fel tudják mérni, mennyi pénzt lehet ésszerűen elvonni a TAO-ból, ám tegyék meg.

Persze színházanként változó e bevétel: a Trafó esetében a programköltség egy százaléka. Amúgy pedig hivatalos közvetlen támogatásuk múlt évben csaknem 70 millióval csökkent.
Ugyanakkor más, névvel nem vállalt információk szerint egyes teátrumok TAO-val növelt bevételei ebben az évben – a bérleti díj és a járulékos költségek levonása után is – meghaladják a tavalyi összeget. Úgy, hogy a hivatalos önkormányzati és állami támogatás jelentősen apadt.

Matematikailag a Katona József Színház is szép TAO-eredményt könyvelhet idén, ha az ebből várt támogatás valóban befolyik. Csakhogy – teszi hozzá Máté Gábor direktor – mindeközben megnőttek a működési költségek, amelyeknek egyötödét elvonták a hivatalos támogatásból. És az „izmosnak tűnő”, 100 millió forintnyi TAO-bevétel lényegében a hiányt pótolja az egyre romló gazdasági helyzetben. Máté úgy számol: ha az esetükben havi 7 millió forintra taksált bérleti díjat jövőre már – megfelelő önkormányzati támogatás híján – be kellene fizetniük, komoly bajba kerülnének.

Szépség és remény

Mindenesetre arra senki nem lát garanciát, hogy a főváros jövőre ne szedné be a ma még „virtuális” összeget. Úgy persze a támogatási oldalon sem jelenik meg, s akkor az állam is kevesebbet ad.

Vannak, akik szerint a bérleti díj mögöttes célja az, hogy a színházakat a „piac felé tolja” az önkormányzat. Ennek mikéntjéről az ironikusaknak a József Attila Színház jut eszükbe: a főváros Nemcsák Károly kinevezésével voltaképpen családi és politikai vállalkozásba adta a teátrumot. Vendégelőadásokat visz oda Nemcsák felesége és lánya meg a jobboldali kötődésű Magyar Teátrumi Társaság néhány direktora.

Lehet, hogy a bérleti díj inkább csak intermezzo a közelgő színházi átalakításban, amelyet nem csupán gazdasági, hanem politikai okok motiválnak.

A módosított előadó-művészeti törvény konkrét lépéseinek kidolgozását – így a színházak jövőbeni finanszírozásának módozatait – a kormány az Előadó-művészeti Tanácsot felváltó bizottságokra bízta. Míg a tanácsba a szakma delegált képviselőket, az új grémiumokba a kultúrát is felügyelő nemzetierőforrás-miniszter.

A teátrumok ügyében az ötfős Színházi Bizottság tesz javaslatokat. Ebben Novák János is helyet kapott, aki egyben a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja. A bizottságban a fővárosi teátrum felelőse. Ám egyelőre új pozíciójából sem tudja megítélni, miként változik a finanszírozás, amikor a támogatás mai kategóriáit felváltja a Magyar Teátrumi Társaság által preferált „hármas egység”: a nemzeti, a kiemelt és az egyéb kulturális intézmények rendszere. Annyit tud: jövőre még a mai kategóriák szerint osztják a pénzt, az új szisztéma 2013-tól érvényes. Ő a maga részéről azt szeretné, ha abban is megjelenne a művészeti érték, s az elosztás szempontjaiban nem a populárisabb teátrumoknak kedvező nézőszám dominálna.

Egyébként – mutatnak rá többen is – az átformált elő-adóművészeti törvény a nemzeti intézmények működése kapcsán olyan kritériumokat ír elő, amelyek lényegében egybeesnek azzal, amit a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, Vidnyánszky Attila preferál. Vagyis: a népnevelő szándékkal, „a szépség és remény színházának” eszményével. S hát ennek a szervezetnek a tagjai vannak többségben a Színházi Bizottságban: Vidnyánszky mellett Vasvári Csaba és Fekete Péter, a békéscsabai társulat igazgatója.

Csizmadia Tibor azt mondja: nagy hazárdjáték lesz színházat vezetni olyan körülmények között, amelyek a mai rendszer finanszírozási gyakorlatából és színházidegen elképzelésekből állnak össze. Szerinte némi biztonságot csak az a direktor érezhet majd, aki közelebb van a döntéshozókhoz. Annak talán a bérleti díj is marad csupán virtuális teher.

Minderről a kulturális főpolgármester-helyettest, Csomós Miklóst is szerettük volna kérdezni. Kommunikációs osztályától jött a válasz: „Az előadó-művészeti törvény értékelése, lehetséges következményeinek mérlegelése még folyik. Ezért a témában a főpolgármester-helyettes úr egyelőre nem kíván nyilatkozni.”