Kereskedőházakat nyitunk...

Tanultabb barátaim sokszor említették már nekem, hogy nincs új a nap alatt, csak a régi dolgokat kell egy kicsit átnevezni, mindjárt újnak tűnnek. Ilyenek a mostanában sokat emlegetett „kereskedőházak” is. Az ember azt gondolná, hogy valóban azok, amit a nevük is mutat.

Régebben, még az „átkosban”, voltak a Magyar Kereskedelmi Kirendeltségek. Mikor első alkalommal találkoztam a kirendeltséggel, olyan bugyuta kérdéseket tettem fel, hogy „no és hogy megy az üzlet”. Akkora kerek szemeket azóta sem láttam. Szép csendben rávezettek arra, hogy ők nem kereskednek, az ő feladatuk a felek „összehozása”. A helyi kereskedelmi minisztériumok havi, évi összesítéseit másolják ki, és mint „piaci információt” hazaküldik. Konkrét példaként említették, hogy ha valaki kikötői darut akar venni, akkor megmondják, hova, kihez menjen érdeklődni. Megjegyeztem, hogy az egy magyar telefonkönyvből is kikereshető, és úgy ráadásul gyorsabb is...

Tehát az akkori Külkereskedelmi Minisztérium hatáskörében dolgozó kereskedelmi kirendeltségek soha egy gombostűt el nem adtak, és ehhez nem is nagyon értettek. A kiküldetésük mint „szakszervezeti jutalom” lett elszámolva, és főleg nyugdíj előtti keresetkiegészítést szolgált.

A jelenlegi kereskedőházaknak az adott országokban kereskedelmi joguk nincs. Hazai valutáért nem adhatnak el semmit, árubemutatókat nem szervezhetnek, vásárokat, ahol a termékükkel az érdeklődök megismerkedhetnének, nem szerveznek. Az eladással járó feladatok – árképzés, bonyolítási engedélyek, fuvarozás, banki tranzakciók – is meghaladják a lehetőségeiket és a jogkörüket. Igen komoly valószínűséggel ugyanazt csinálják, mint a korábbi kirendeltségek: összehoznak.

Veér Jenő
E-mail