Kamarai ellenérvek

- A mérnöki munka államosításának szándéka miatt önök is elég keményen bírálták a kormánydöntést, mert úgy látják: akadályozza az uniós pénzek hatékony felhasználását, rontja a beruházások és ezzel a gazdaság eredményességét. De miért nem a rendelet megszületése előtt kritizálták a tervezetet?

– Korábban fogalmunk sem volt a kormányzati szándékról. A kamarában már a múlt év közepén elkezdtünk dolgozni azon, hogy az idén induló, újabb hétéves költségvetési ciklusban az európai pénzek ránk eső részét – amely kivételesen magas összeg – a korábbinál jobban lehessen felhasználni. Készülő ajánlásainkat a kormánynak szándékoztunk megküldeni. Azon a napon, amikor javaslatainkat összegeztük, váratlanul megjelent a nagy beruházásokat érintő mérnöki munka államosítását lehetővé tevő 1731-es számú kormányhatározat. Gondolhatja, mennyire meglepődtünk!

– Az ön számára világos, hogy az a kormány, amely a Nemzeti Együttműködés Rendszerét tűzte zászlajára, miért nem egyeztetett időben a mérnökökkel, akiken százmilliárdok okos elköltése múlik?

– Nem tudom...

– Az után sem tudja, hogy szolid nyilvánosság mellett a napokban – a helyzetet tisztázandó – találkozott Lázár Jánossal?

– Lényegesebbnek tartom, hogy javaslatainkat végül az államtitkár úr segítségével eljuttattuk a kormányhoz – igaz, a döntés után –, s be fognak vonni bennünket a határozat végrehajtási rendeleteinek, utasításainak kidolgozásába.

– Önök kezdeményezték a megbeszélést, vagy az államtitkár?

– Mi kezdeményeztük, de az időpontot Lázár államtitkár jelölte ki. A megbeszélésre külföldről siettem haza.

– A találkozó után a kormány kiadott egy megnyugtatónak szánt közleményt, önök viszont eddig nem keresték a nyilvánosságot. Maradt a kritikus álláspontjuk?

– A megbeszélésen végre kiderült, hogy a kormány szándéka a beruházók védelme, az átláthatóság megteremtése, amiért mi is szívesen dolgozunk, hiszen nem mindent vetünk el az 1731-es kormányhatározatból.

– Diplomatikus válasz. Csakhogy a kormány a vázolt célt úgy akarta elérni, hogy állami tervezőirodákat hoz létre. Ezt a lépést az önök szakértői a mérnöki munka halálos ítéletének tekintették. Lesz államosítás, és vele halálos ítélet?

– Nézze, ha központi tervezőműhelyek állnak fel a MÁV kebelén belül, az önmagában még nem ördögtől való – csak épp a problémát nem oldja meg. Erős kétségeink vannak, hogy ha valóban egész ágazatok munkáját befolyásoló állami tervezővállalatokat kívánnak létrehozni, az vajon megoldható-e megfelelő minőségben, és főleg belátható időn belül.

– Mert ketyeg az óra, hisz a költségvetési ciklus idén elindult, már tervezni kellene, és főleg költeni az uniós pénzt?

– Véleményünk szerint nem kéne újra létrehozni a rendszerváltás előtti, drágán és alacsony hatékonysággal működő tervezőintézeteket. A helyükbe lépő kisebb, rugalmas irodák az elmúlt huszonöt évben folyamatosan fejlődtek; vannak a színvonalas munkához szükséges komoly tervezőik, színvonalas szoftvereik, megfelelő gépeik, és képesek együttműködésre is. Ezek a kis cégek dolgoztak be az Audinak Győrben, a Mercedesnek Kecskeméten. A komplett vállalkozások létrehozásához viszont sok idő, sok pénz és sok szakember kellene.

– Ez a legnagyobb baja az 1731-es kormányrendeletnek?

– Lázár államtitkár úrnak is ecseteltem a kis tervezőcégek fontosságát, a gazdasági előnyüket az egész ország számára. Egyszóval továbbra is ellenezzük a hatalmas állami tervezőintézetek kiépítését, mert hasonló helyzetbe kerülhetnek, mint a korábban megszüntetett, sok hibával működő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A vezetők nem láttak rá a beruházásokra, ezért képtelenek voltak időben dönteni, és persze a távolság miatt a felelősséget sem vállalták. Mi úgy gondoljuk, hogy az infrastrukturális nagyberuházásokra az állam hozzon létre mérnöki felügyeletet, amely levezényli az építkezéseket. Ahol pedig a magántervező is képes erre, ott őt kell megbízni. A lényeg, hogy legyen műszaki gazdája a beruházásnak.