Imaház

A Teleki tér és környéke valamikor külön kis zsidó negyedet alkotott a Józsefváros szélén. Itt telepedtek le a Lengyelországból, Oroszországból bevándorolt szegény zsidó családok, főleg kiskereskedők, kisiparosok, szabók, cipészek és muzsikusok. A neológokkal ellentétben ők kevésbé asszimilálódtak, mert ragaszkodtak hagyományos vallásgyakorlásukhoz, ruházatukon, hajviseletükön és étkezési szokásaikon sem változtattak. Sok gyerekük volt, s kissé zsúfoltan laktak a bérházakban, hasonlóan a környéken velük együtt élő magyar kisiparos- és munkáscsaládokhoz.

A neológ zsidó polgárok le is nézték a galíciai rokont, ez azonban nem zavarta a „pólisiakat” abban, hogy megnyissák a boltot, dolgozzanak, házasodjanak és imádkozzanak a város peremén. Lett is kóser kocsma, húsbolt, süteményes, jiddis kabaré és később még mozi is. A Népszínház utcai Wertheimer mulatóban lépett fel például a nemzetközi hírű Littmann Pepi, aki nő létére rabbinak öltözve énekelte tréfás dalait.

A környék zsidósága az 1900-as évek elején főleg a Teleki téri piacból élt. A vásártéren egymást érték a pultok, szekerek, elárusítóbódék: bármilyen használt holmit – esernyőt, kabátot, teafőzőt, könyvet, zsebórát – azonnal pénzzé lehetett tenni, vagy éppen élelemre, tüzelőre cserélni.

A jámbor árusok a piac környékén számos kis zsinagógát rendeztek be, ahol szólongatták a Mindenhatót, tanulmányozhatták az Írást. Az imaszobákat bérházak mélyén, egyszerű lakásokból alakították ki. Mindenki a lakhelyéhez legközelebbi imaházba járt. A háború előtt csak a Teleki tér körül tizennyolc-húsz „shtiebel” (jiddisül: szoba) várta a híveket. A férfiak reggel hatkor pálinkáztak, imát mondtak, Tórát olvastak, adakoztak, majd munkába indultak, hogy aztán délben és este visszatérjenek, ismét magukra vegyék az imasálat. Még 1956-ban is öt shtiebel működött errefelé, élő közösséggel. Mára a Teleki tér 22. az egyetlen.

– Ez a templom a csortkovi zsinagóga – tessékel be baseballsapkában Mayer András, alkalmi idegenvezetőnk. – Az alapítók ugyanis Csortkovból (ma Csortkiv, Ukrajna) vándoroltak a Józsefvárosba, szegény haszidok voltak. A galíciai város híres csodarabbival büszkélkedett, s Csortkovból indult el szerencsét próbálni egy Rotschild nevű család is. Ők aztán nem a Teleki téren, hanem Majna-Frankfurtban telepedtek le.

Ámulva járunk a padsorok között: a bútorok és a Tóra-szekrény még az alapítók hagyatéka. Amikor a közeli imaszobák elnéptelenedtek és megszűntek, idekerültek onnan is a Tóra-tekercsek, s a Dobozi utcai templomból egy fehérre festett Tóra-olvasó asztal is. A Telekin ma nyolc és fél Tóra-tekercset őriznek. Az üvegajtós szekrényben fáradt imakönyvek nehezednek egymásra, nem egy közülük a tizenkilencedik századból való.

Juci bácsi

A templomban ötven férfi és harminc nő foglalhat helyet, persze különválasztva. A mennyezeten kontúros Dávid-csillag közepéből lóg a lámpa, a falak nyolcféle festőhengerrel díszítve.

– A közösség tagjai alkalmanként javítgatták az éppen beázott vagy elpiszkolódott falfelületet, de nem mindig festették ki egységesen a templomot. Így számoltunk össze nyolcféle mintázatot – meséli András. – A sötétbarna Tóra-szekrény és a régi bima (Tóra-olvasó) pedig a fáma szerint a csortkovi rabbi ajándéka. Egy asztalos barátunk megerősítette a legendát: a bútorok összerakásának ez a módja nálunk nem, csak tőlünk keletebbre volt divat.

A főfalon a héber imaszövegek mellett kisebb márványtáblákon azoknak a neve, akik sokat tettek a csortkovi zsinagógáért. Itt van mindjárt Gold V. személye. Gold Vilmos (Raj Tamás nagypapája), az egykori szép hangú ruhaárus, aki kántorként énekelt e falak közt. Kiváló humora volt, Farkas néven kabarékban is fellépett. A színtársulatok Wolfként is emlegették. Családi történet szerint egy papírral igazolni tudta, hogy Gold Vilmos, Gold Farkas és Gold Wolf egy és ugyanazon személy.

Raj Tamás kisgyerekként gyakran megfordult nagyapjával a csortkovi imaházban. Majd amikor a hatvanas években Szegeden rabbiként szervezni kezdte a fiatalokat, felsőbb utasításra megfosztották rabbi címétől. Ettől kezdve tizenhat évig megint a Telekibe járt.

Itt van még egy kisebb táblán Bíró Sándorné. Róla sajnos keveset tudunk. Glaser Jakabról viszont annál többet. Mert végső soron Juci bácsi tehet az egészről. Ha ő nincs, az imaház már nem élne.

Glaser Jakab apja asztalos volt, Lengyelhonból költözött a József utcába. Bevándorló létére gyönyörű magyaros bútorokat készített. Hamarosan grófok, ünnepelt színésznők rendelték Glasertől a tulipános ládát, faragott ebédlőt. Ahogy teltek az évek, a gyerekei is beszálltak az üzletbe. Később a nagy háborúban elvesztette legidősebb fiát, s maga is nyaksérülést szenvedett. Aztán a második világégés a kisebbeket ragadta el. Írt is egy levelet a hadkiegészítő parancsnokságnak, hogy legalább az egyik fiát mentsék fel a katonai szolálat alól, mert egyedül már nem tudja vezetni a boltot. Jakab először „tényleges” katona volt. A fotókon is látszik, ahogy zászlókkal, virágesővel fogadják a felvidéki bevonuláson. De mire hazaért, már várta a munkaszolgálatos behívó. Erdélybe vitték, ahol köveket hordott a hegyekben. Amikor onnan is hazajött, a Don-kanyarba vezényelte a parancs. Jakab túlélte a történelem gyilkos menetét, nem aludt el egyetlen fagyos éjszakán sem, és lassan visszatalált a szülőföldre. Első útja a Teleki téri imaházba vezetett.

Ha megvan a tíz

Jakabra aztán szemet vetett a Gestapo, a németek asztalosműhelyében kellett dolgoznia sárga csillaggal a mellén. Ott szabadult fel, a szakmájának köszönheti az életét. Nem is akart soha kivándorolni a József utcából, még akkor sem, amikor szövetkezetbe kényszerült. Külföldre sem utazott többé, csak a hitközség balatoni üdülőjébe. Ápolónő feleségét a háborúban ismerte meg, egy fiuk született.

– Juci bácsinak két szenvedélye volt: az imaház és a főzés – emlékszik András. – Ezért is ragadt rá a női név, mert sokszor kötött kötényt.

A Teleki téri gyülekezet vezetését 1966-tól már a Glaser fivérek vállalták, de az utóbbi évtizedekben Juci bácsi vitte egyedül a boltot. Már szerda reggel elkezdett telefonálgatni, hogy szombatra biztosan meglegyen a tíz ember, különben nem lehet elővenni a Tórát. A hívek fogyatkozása miatt néha az is megesett a legenda szerint, hogy a kinyitott Tóra-szekrény számított a tizedik zsidó férfinak. Hónap végén szombatbúcsúztató halvacsora volt. A Telekin a mindennapos imádkozás már régóta megszűnt, szombat délelőttönként van istentisztelet.

Glaser Jakab kilencvenöt éves korában, 2006-ban ment el.

Mayer Andrást tizenöt éve a család barátja, Kőbányai János hozta el először a csortkovi zsinagógába. Aztán mikor ő nem ért rá, Andrást küldte maga helyett, hogy meglegyen a létszám az ünnepekre. Így került fel Juci bácsi listájára testvérével, Mayer Gáborral együtt.

– Sokan kérdezték: miért járok templomba, ha nem vagyok vallásos? Mondtam, azért, hogy az öregek tudjanak imádkozni. De a végén már csak Juci bácsi élt, aztán már ő sem. Most a legkülönbözőbb helyekről járunk ide, csak azért, hogy az imaház megmaradjon. Jönnek Budáról és a Soroksári útról, Gábor és a rabbi a VII. kerületből, én pedig Terézvárosból biciklizek ide. Többször előfordult: ültünk öten, na, gondoltuk, most se leszünk meg. Aztán beállított még öt ember a semmiből. Olvastak minket a neten. Máskor átmegyünk a Nagyfuvaros utcai neológokhoz, s onnan kérünk két embert.

A shtiebel imapados része a múltba ragad minket, a konyhában viszont huszonegyedik századi a fíling. Mosogatógép, mikró, kávéfőző, cirkófűtés. A technika és az elektromos rendszer kiépítése Gábor érdeme. Pár éve Jancsó Miklós forgatott itt, s az összes emeletről ide kellett vezetni az áramot, különben nem működtek a lámpák. Ma már a kornak megfelelő a biztosíték. A konyhában időzítő: szombat reggelre lefő a kávé, automata módon rotyog a sólet. Mindez csak programozás kérdése. Sokan hozzák a gyerekeiket, ezért ez a helyiség játszóházként is üzemel. A női padsorokból pont a kicsikre látni. De volt már itt hanuka, bat micva, és tiszteletét tette még a bostoni rebbe is.

A sarokban gondosan lefedve hónapok óta érik a bioalma, kóser pálinka alakul. A legrosszabb esetben almaecet. Egyelőre almalevet iszunk, de csortkovi szokás szerint előkerül a vodka és az uborka is.

András fotográfus és angoltanár, Gábor informatikus, programozó.

A fiúk és barátaik évek óta restaurálják az imaházat, adományokból javíttatják a Tóra-tekercseket. Megoldották a szigetelést, újraüvegezték az ablakokat, a szekrényben talált Dávid-csillagos hengerrel festették ki a konyhát. Semmit nem dobnak ki, mindent az eredeti állapotban szeretnének megőrizni. Egy repedezett szélű papírra történész ismerősük hívta fel a figyelmet: „Tudják, mi ez?” Nem tudták. A shtiebel egykori imaközösségének alapító okirata volt. Rajta az évszám: 1927.

És Juci bácsi láthatja föntről: még megy a bolt.