Így szórják a pénzünket Orbánék

Vajon hányan emlékeznek még a 2010-es fideszes ígéretek közül arra, hogy véget vetnek a szocialisták pénzszórásának és takarékosabb, olcsóbb államot fognak működtetni? Ennek látványos jeleként a választási győzelem után csökkentették a minisztériumok számát, rengeteg hivatalnokot elbocsátottak, ez azonban korántsem vezetett a kiadások csökkenéséhez: a miniszterek száma kisebb lett ugyan, egyre több lett viszont az államtitkár és helyettes, az apparátusok is folyamatosan duzzadtak, leginkább a miniszterelnökség. Ma a legújabb Orbán-kormánynak több mint 40 államtitkára és száz feletti államtitkár-helyettese van, és akkor még nem beszéltünk a burjánzó kormánymegbízotti beosztásokról. A felső vezetők száma több mint kétszerese annak, mint amennyi a szocialista kormányok idején volt, ehhez hozzávehetjük még a különböző újonnan központosított szervezeteket, mint számos hasonló mellett például a Magyar Művészeti Akadémia vagy a magyar nyelvet védő külön intézmény.

Az államapparátus felduzzasztása mellett az államosítások eredményezték, hogy 2010-2013 között a KSH adatai szerint a közszolgák száma 300 ezerrel nőtt, és ma már minden negyedik aktív dolgozó állami alkalmazott. Az állam működési kiadásai három év alatt a GDP 7,5 százalékáról 9 százalékra nőttek, ami 540 milliárd forintnyi többletet jelent évente. Ha az összes állami kiadást nézzük, annak aránya 2010-ben még a GDP 50 százaléka alatt volt, tavaly már elérte az 53,5 százalékot, azaz a központosítás jelentősen erősödött. Ez gyökeresen ellenkezik a fejlett országok trendjével, ahol ez az arány csökkenést mutat, és jellemzően alacsonyabb, mint nálunk. A válság nyomán a legtöbb országban igyekeztek olcsóbbá tenni az állami működést, nálunk Orbánék pont az ellenkezőjét tették. A legnagyobb baj ezzel az, hogy a pénzt ehhez a közterhek révén a gazdaságtól és a lakosságtól vonták el, ami visszafogta a növekedést és a fogyasztást egyaránt.

Az adatokat részletesen vizsgálva kiderül, hogy az apparátus kiadásai és a gazdasági kiadások emelkedtek a legnagyobb mértékben, az egyik főként a már említett létszámbővülés, a másik pedig az államosítási lépések miatt. Ez utóbbiakra eddig összesen már több mint ezer milliárdot költöttek Orbánék, és az ígéretek szerint tovább kívánják növelni az állami befolyást, főként a közüzemi szolgáltatások – gáz, áram, víz, szemétszállítás, kéményseprés stb. – terén. Mivel ezek összesített vesztesége a rezsicsökkentésnek hála tavaly nagyjából 100 milliárd forint volt, az állami költségek további növekedése törvényszerűnek látszik. Éles ellentmondásban áll ezzel a gazdasági miniszter szándéka, hogy az állami kiadások arányát a GDP 45 százaléka alá csökkentsék: ehhez évente 1500 milliárd forint megtakarításra lenne szükség, nem pedig az államosítások felpörgetésére. Ugyancsak ellentmond ennek a hozzáértők által visszafogottan csak csacsiságnak minősített „újraiparosítási” program, valamint az a cél, hogy a beruházási rátát állami közreműködéssel a GDP 20 százalékára emeljék. Aligha hihető, hogy Varga Mihály szakmailag ne lenne tisztában azzal, hogy a meghirdetett céljai együtt megvalósíthatatlanok.

Az állami költekezési mámorból a Matolcsy-féle MNB is kiveszi a részét. Visszaél azzal, hogy a Nemzeti Bank közvetlenül nem költségvetési szerv, holott közpénzekkel gazdálkodik. Matolcsyék úgy tesznek, mintha a jegybanki függetlenség korlátlan kiadási mozgásteret biztosítana nekik, amivel nem kell senkinek elszámolniuk. Számos olyan vásárlást hajtottak végre, amelyeknek közük nincs az MNB alkotmányban és törvényekben rögzített feladataihoz. A legkirívóbbak ezek közül az ingatlanvásárlások voltak, de összességében már több tíz milliárdot költöttek a működésükkel nem összefüggő célokra. Teszik ezt a nyereségükre hivatkozva, amelynek hátterében azonban alapvetően a forint gyengülése áll. Leegyszerűsítve a dolgot: az MNB nagyjából 35 milliárd eurós valutatartaléka – amelyet egyébként jórészt az átkos Gyurcsány-kormány halmozott fel az ugyancsak átkos IMF-hitelből – a forint gyengülésének köszönhetően ma papíron 5-6 százalékkal „többet ér”, mint tavaly és 16-17 százalékkal, mint a 2010-es kormányváltáskor. Ez különböző műveletek és könyvelési technikák nyomán kimutatható nyereséggé alakítható, ami azonban nem jelent semmilyen tényleges többletet. Ilyen alapon az MNB akkor lenne a legnyereségesebb, ha azonnal a felére értékelné le a forintot!

A virtuális nyereségből még arra is telik Matolcsyéknak, hogy összesen 200 milliárd forinttal alapítványokat hozzanak létre a hazai „unortodox” közgazdászképzésre: ez az összeg harmadával nagyobb a teljes magyar felsőoktatásra fordított éves költségnél! Ennek az MNB szerint csak a kamatait használják majd fel, mivel a teljes összeget állampapírokba fektették. A hozam így is sok milliárd évente, de ennél érdekesebb az, hogy ezzel a megoldással közvetve a költségvetést finanszírozzák, amit a jegybank ebben a formában nem tehetne meg. Legalábbis az ortodox szabályok szerint, de hát az alapítványi pénzekből úgysem azokat fogják tanítani.