Hotelnyitás válság idején
Hivatalosan a múlt héten avatták fel Budapest új négycsillagos szállodáját a belvárosban. A Bristolt magyar tulajdonosok építették, bár amikor elkezdték, aligha gondolhatták, hogy az utóbbi évtizedek legnagyobb válságába futnak bele. Farkas Balázs, az egyik tulajdonos több budapesti szállodát vezetett már.
Nincs szerencséjük, válság idején, amikor félig üresek a budapesti szállodák, kinyitják a sajátjukat.
Amikor 2005-ben elhatároztuk, hogy egy budapesti bérházból szállodát építünk, még jele sem volt a válságnak. Éppen felívelő ágban volt a budapesti turizmus, most viszont a válsághoz kell alkalmazkodni. Egyébként majdnem negyven éve dolgozom a szakmában, megértünk már néhány válságot, visszaesést, és mindig alkalmazkodni tudtunk. Persze, a mostani helyzet rosszabb, mint bármikor, hiszen összefut a megszorításokkal, július elsejétől az idegenforgalomban is 25 százalékra emelik az áfát és az energiaárak is megszaladtak. Ugyanakkor a cégek is takarékoskodnak, kevesebb a rendezvény, a konferencia és a tréning. A City vagyis a városlátogató turistából is kevesebb van. Márpedig a mi célközönségünk, belvárosi szálloda lévén, épp ebből a két körből kerül ki.
Nem akartam közbevágni, de épp ma döntött úgy a kormány, hogy a szállodák áfáját nem emelik, hanem csökkentik 18 százalékra.
Hála isten, akkor mégis van szakmai lobbi.
Mit tehet ilyen nehéz időkben a menedzsment, ön, mint régi szakember nyilván szolgálhat is egy-két tanáccsal, hiszen már 29 évesen szállodaigazgató volt?
Valóban, hajdan végigjártam a ranglétrát, tehát dolgoztam pincérként, londinerként, étteremvezetőként, s talán szerencsém is volt, hogy már fiatalon vezethettem a siófoki szállodákat. Később a Buda Penta és a Korona Hotel igazgatójaként dolgozhattam, de ez most nagyon más világ. Mi pedig kis szálloda vagyunk, 49 szobával, tehát nagy akciókat nem indíthatunk. Ugyanakkor hozzánk elsősorban külföldiek járnak, a belföldi forgalom elenyésző. Elsősorban szolgáltatásokkal próbálunk vendéget idecsábítani. És spórolunk, tegnap például egy jelentős elektromos számla nyomában néztem át a rendszert, hogyan tudjuk a gépek fogyasztását visszafogni.
A budapesti szállodák többsége hatalmas veszteségről ad hírt, önök mennyivel maradtak el a tervhez képest?
Az első évben 58 százalékos foglalásra számítottunk, s eddig a szobák 50 százalékát tudtuk eladni. Egy erősebb őszben bízunk.
Sokan panaszkodnak a városra, hogy Budapest is többet tehetne a turistákért.
Számtalan konferencián elmondtam magam is, hogy a világ egyik legszebb városában élünk, miközben nem vigyázunk kellőképpen Budapest tisztaságára. És ez nemcsak pénzen múlik, az emberi tényező legalább annyit javíthatna a városképen.