Hitelesség: Orbán saját magát cáfolta
– Vissza kell vonni a nőkre érvényes korhatártól független negyvenéves munkaviszony utáni nyugdíjba menés lehetőségét – mondta a Klubrádióban Simonovits András közgazdász.
Mint azt a
Megbeszéljük című műsorbanelmondta: egyetért az Orbán Viktor által ma kijelentett több ponttal, így azzal, hogy "világossá kell tenni: senki nem mehet nyugdíjba a korhatár elérése előtt". Felhívta a figyelmet, hogy a miniszterelnök a The Wall Street Journalnak adott interjújában ellentmond a Fidesz által hozott, alig két hete életbe lépett törvénynek, mely megengedi a nőknek kortól függetlenül, hogy negyven év szolgálati idő után nyugdíjba menjenek.Azzal is egyetért, hogy különválasszák az igazi nyugdíjakat a szociális segélyektől. Bár mint mondta: ettől nem lesz nagyobb a torta és az nem segít a rendszeren, hogy járulék helyett adókat vetnek ki. És mivel a kormány most vágta meg az szja-t háromszázmilliárd forinttal, kevesebb lesz a forrás. Simonovits András szerint ezeknek az intézkedéseknek a befektetők megnyugtatására hozták.
A közgazdász felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államokban is el lehet ugyan menni korhatár előtt nyugdíjba, de nem büntetlenül, vagyis a járadék akár 6-8 százalékát is elbukja az, aki a korhatár előtt megy nyugdíjba.