Ha ez jön, nem sok jóra számíthatunk

Nem beszélt mellé Orbán Viktor akkor, amikor pártja választási programját egy szóban foglalta össze: folytatjuk. Hogy pontosan mit, azt senki sem tudja, vélhetően maga a szónok sem, mert ahogy az elmúlt négy év példája mutatta, a kormányzás konkrétumait mindig a Fidesz és a hozzá közel álló érdekcsoportok pillanatnyi érdekei és azok alapján sokasodó rögtönzései, valamint a vezér ötletei határozták meg. Hosszútávú tudatosság legfeljebb a mindent lenyúlni akarás szándékában mutatkozott meg, ebben Orbánék kétségkívül messze jobban teljesítettek, mint bármelyik kormányzó elődeik.

A hívek számára a „folytatjuk” vélhetően elég is lett volna, a kormányfő-pártelnök azonban bizonyítani akarta, hogy az ellenzéki állítások ellenére igenis van gazdasági programjuk, ezért elő is állt tíz ponttal, amelyeket kommentált is. Ezekből kiderült, hogy tényleg folytatni akarják azt, amit az elmúlt években végigszenvedtünk, sőt még rá is tesznek egy lapáttal. Nem az a fő baj a „programmal”, hogy ismét teljesíthetetlen ígéreteket hallunk, hanem az, hogy jórészt eleve hamis kiindulópontokon alapul, és az ország valós fejlődési lehetőségeivel és érdekeivel köszönő viszonyban sem lévő célokat is megfogalmaz.

Nézzük a legfontosabb pontokat. Eleve hamis az az állítás, hogy folytatják az adócsökkentést és a munkavégzés terheinek a csökkentését. Az elmúlt négy évben ugyanis nőttek az általános terhek: két tucat új adófajta megjelenése mellett a már meglévő adók többsége is emelkedett, beleértve például az ÁFÁ-t, a jövedéki terheket stb. Elég megnézni a költségvetési bevételek számait, szembeötlő, hogy négy év alatt mennyivel több adót és egyéb járulékot, illetéket fizettünk be. Főként igaz ez a munkavégzésre: az egykulcsos adóval ugyan az emberek kb. negyede jobban járt, a járulékok egy része viszont mindenkinél emelkedett, az adójóváírás eltörlésével pedig az alacsonyabb jövedelműek és foglalkoztatóik rosszul jártak. Már többször leírtuk, de álljon itt még egyszer: 2010-ben a minimálbér teljes költsége havi 96 ezer forint volt, ebből 61 ezret kapott kézbe a dolgozó, ma a teher 130 ezer, ebből a nettó 65 ezer. Hol van itt az adócsökkenés?

Ugyancsak sokadszor ismételjük, hogy a Fidesz-propaganda ellenére nem nőtt az elmúlt években a tényleges munkahelyek száma, azt a mesterségesen és évi 170 milliárd forintos költséggel feltornázott közmunkás szám és a külföldön dolgozók hazai foglalkoztatottként való beállítása eredményezi. Ez világosan látszik a KSH adataiból: az idei év elején 150 ezerrel több közmunkás volt, mint négy évvel ezelőtt, és a hivatal becslései szerint is mintegy 100-150 ezer külföldön munkát végző került a statisztikába, ezeket levonva éppen ott állunk, mint 2010-ben, még a nemzetközi válság idején.

Orbánék mindezek ellenére mernek nagyot álmodni: négy éve egymillió új munkahelyet vizionáltak, és nem zavarja őket, hogy abból szinte semmi nem teljesült, most még magasabbra teszik a mércét. A cél már a teljes foglalkoztatottság, ami a demagógia csúcsa: piacgazdaságban ez elérhetetlen, ilyet a szocializmus tudott csak produkálni, ahol látszat munkahelyeken látszat munkát végzők sokasága, azaz rejtett munkanélküliség volt. Ma a fejlett világban a legjobban Svájc és Ausztria áll, ahol 4 százalékos a munkanélküliség, a termelékenység viszont sokszorosa a mienkének.

Hasonlóan demagóg pontja Orbánék programjának az úgynevezett iparosítás, azaz, hogy nálunk legyen a legmagasabb az ipar hozzájárulása a GDP-hez. Most tekintsünk el attól az ellentmondástól, hogy a kormányfő szerint alapvetően agrárország vagyunk és ebben van a jövőnk kulcsa is, mert attól függően mond valamit, kikhez akar éppen szólni. Ennél fontosabb, hogy nem az iparnak a GDP-n belüli aránya számít, hanem a versenyképessége és hatékonysága. A fejlett országokban éppen a magas termelékenysége miatt jóval kisebb az aránya, mint a szolgáltatásoké, az olyan országokban viszont, mint például Belarusz vagy Ukrajna, jóval nagyobb a szerepe. A GDP-arány növelése tehát ostoba öncél, a lényeg a termelékenység emelése lenne.