Győzött a fogyasztók védelme, diadalmaskodott a Greenpeace a bíróságon

Azoknak a Greenpeace aktivistáknak adott igazat a Pesti Központi Kerületi Bíróság, akik 5 évvel ezelőtt egy áruházban a vásárlók figyelmeztetésére darált sertéshús konzerveket címkéztek fel. A környezetvédők a TESCO áruházban génmódosított összetevőt jelölés nélkül tartalmazó konzervekre ’Génmódosított termék, nem kérünk belőle’ feliratú matricáikat ragasztottak. Akciójukat követően az aktivistákat Bartos András, a Szegedi Paprika Fűszer és Konzervgyártó Zrt. vezérigazgatója magánvádas eljárásban nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás vétségének megalapozott gyanúja miatt perelte be. A Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) által védett környezetvédőket 5 évig tartó maratoni eljárás végén mentette fel a Bíróság.

2011. május 11., 21:14

Tömöri Balázs, a Greenpeace kampányfelelőse közleményben üdvözölte az ítéletet. „Az európai vásárlók nagy többsége elutasítja a GMO-tartalmú élelmiszereket1, és követeli a génmanipulált élelmiszerek felcímkézését. Elfogadhatatlan és a fogyasztók alapvető elvárásaival ellentétes, hogy ismeretlen hatású génmanipulált összetevők legyenek az élelmiszereinkben bizonyos cégek hasznát növelendő – ráadásul jelölés nélkül.”


szólj hozzá: A darálthús jó hírneve

2006-ban a Greenpeace több húskonzervet is bevizsgált és többek között a Szegedi Paprika “darált sertéshús” termékében talált nagyobb mennyiségű génmódosított szóját. A GM összetevőt az EU címkézési jogszabályának megfelelően a termék csomagolásán jelölni kell, amit a Szegedi Paprika Zrt. nem teljesített.
A Szegedi Paprika Zrt. termékeit egészen addig nem vonta ki kereskedelmi forgalomból, míg az Országos Tisztifőorvosi Hivatal erre nem kényszerítette. Annak ellenére, hogy a jelölési kötelezettség elmulasztásával a vásárlókat félrevezették és termékük százezrekhez juthatott el, a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség a céget mindössze 50.000 Ft minőségvédelmi bírsággal sújtotta.

"Külön érdekesség, hogy az eset előtt két évvel a Szegedi Paprika Zrt megkeresésünkre azt állította, termékeik nem tartalmaznak GMO-t. Amennyiben hasonló gyanú merülne fel bármely más élelmiszerrel kapcsolatban, akkor azok gyártói és a kereskedők számíthatnak rá, hogy a Greenpeace informálja a fogyasztókat azok veszélyességéről,, és ki fogja kényszeríteni az EU-s jelölési kötelezettség betartását is! " – mondta el Tömöri Balázs.

A cég termékeit olcsósága miatt főleg iskolákban, börtönökben, kórházakban adták az embereknek, akik így tudtukon és akaratukon kívül viselték a génszennyezett étel kockázatát – tette hozzá a Greenpeace kampányfelelőse.

Az elmúlt hónapokban a forint erősödött mind a dollárral, mind az euróval szemben, és ez közvetlenül csökkentette az üzemanyag-import költségeit. Emellet a brent olaj világpiaci ára is csökkent, s e két hatás eredményeképpen a benzin literenkénti ára átlagosan 7 forinttal csökkent, így tartósan 590 forint alá került, míg a dízel ára is egyre inkább megközelíti ezt a szintet.