Gyorsulva megy ki a pénz tőlünk – vajon miért?
Az alapkamat újabb mélypontra vágása legfeljebb némi megtakarítást hoz az MNB-nek, tényleges hatása viszont a gazdaság élénkítésére és a hitelezés ösztönzésére nincs. A kamatmentes hitelprogram alig döcög, a pénzügyi szféra továbbra is gyengélkedik, a külföldi bankok pedig gyorsulva vonják ki a forrásokat Magyarországról.
Bár az elemzők néhány hete még úgy vélték, hogy 2,5 százaléknál megállhat a kamatcsökkentési folyamat, Matolcsyék a kedvező nemzetközi légkörre és az alacsony inflációra – sőt átmeneti deflációra –, valamint a növekedés gyorsulására alapozva újabb 10 bázispontot vágtak. Ennyit valóban kockázat nélkül léphettek, mert a befektetők kockázatvállalási kedve megemészteni látszik a pénzpumpák fokozatos leállítását, a portfóliók átrendezése már jórészt lezajlott, és a hatalmas pénzkivonás ellenére kevéssé rengette meg a feltörekvő piacokat. Veszélyek azért változatlanul vannak, a régiónkban például az ukrán válság fenyegetése, de egyelőre nem látszanak olyan tényezők, amelyek komolyan megráznák a pénzpiacokat. Ebben a helyzetben lényegében szinte mindegy, csökken-e egy-két tizeddel nálunk az alapkamat, a magyar állampapírok felára még mindig kamatelőnyt jelent a külföldi befektetők számára.
A jegybanknak az alapkamat mozgatásával két fő célja van: az inflációs folyamatok féken tartása és ezzel párhuzamban a gazdasági szféra működési feltételeinek befolyásolása, ösztönzése, vagy ha esetleg túlfűtött, visszafogása. A fejlett világban a pénzügyi válságból való kilábalás egyik eszköze mind a mai napig a nullához közeli alapkamat, aminek a leegyszerűsített értelme az, hogy a cégek ne a bankban fektessék a pénzüket, hanem az olcsó forrásokból inkább beruházzanak, a lakosság pedig ne felhalmozzon, inkább fogyasszon. Ez persze nem feltétlenül pontosan így alakul, ahogy a tapasztalatok mutatják.
Itt van mindjárt a mi példánk: a kamatvágások nyomán a banki betéti kamatok olyan alacsony szintre kerültek, hogy már nem éri meg ott lekötni a pénzt. Ennek nyomán a lakosság százmilliárdokat vont ki a bankokból, ennek oroszlánrésze viszont más típusú befektetésekbe ment át, és a fogyasztás – a növekvő reálbér ellenére – a vártnál kisebb mértékben nőtt. Ami a vállalkozásokat illeti, hiába kínál az MNB nulla kamatozású hitelt a bankoknak arra, hogy azt a vállalkozásoknak 2,5 százalékos, azaz rendkívül kedvezményes kamattal továbbadják, a kereslet csekély rá. A tavaly nyári 500 milliárdos összeg még csaknem teljes egészében elkelt, az ősszel meghirdetett 2000 milliárdos keretből azonban eddig csupán alig több mint 300 fogyott, ráadásul a pénzek nagyobb része a régi hitelek újra cserélésére fordítódott.
Hiába ugyanis a monetáris lazítás és az olcsó pénz, ha hiányoznak az egyéb feltételek: a bővülő vállalkozási lehetőségek, a kiszámíthatóság, a biztató kilátások és a jövőbe vetett bizalom. Lehet a propagandában hurráoptimista kijelentéseket tenni, száguldó gazdaságról beszélni, ha a cégek, főleg a kkv-k a maguk környezetében és tevékenységi körében nem ezt tapasztalják, és bizonytalannak tartják új vállalkozásokba vagy bővítésekbe fogni. Márpedig a tények ezt mutatják, a GDP-növekedés belső struktúrája – egy szűk iparági és nagyvállalati kör húzza fel a teljesítményt – csakúgy, mint a hitelfelvételi aktivitás alakulása.
Az idei első negyedév pénzmozgási adatai jól példázzák a helyzetet. Három hónap alatt a lakosság 130 milliárd forintot vont ki a banki betétekből, ami nagyjából megfelel a korábbi hónapok trendjének. Ezzel szemben ez idő alatt 1200 milliárd forint külső forrás távozott a pénzintézetekből, jellemzően az anyabankok lépései nyomán! Ez a szám csaknem duplája az előző negyedévinek, pedig az is már magasabb volt a korábbi időszakokénál. Ez régiós összehasonlításban is kirívóan magas érték: a tavalyi negyedik negyedévben az anyabankok a térség GDP-je 0,3 százalékának megfelelő forrást vittek ki Közép-Kelet-Európából, nálunk ez 2 százalék felett volt.
Emögött nem valamilyen gonosz összeesküvés, hanem józan üzleti megfontolás áll. A bankok oda viszik a pénzüket, ahol azt a legnagyobb haszonnal forgathatják és biztonságban tudják. Nálunk az utóbbi három évben a kormány bankellenes retorikája, a hitelkereslet csökkenése és a többszörösére növekedett adóterhek egyaránt riasztólag hatottak, és ennek meg is lett az eredménye. 2011–13 között a magyar bankszféra 500 milliárd forintnyi veszteséget szenvedett el, miközben a tőkehelyzetét rendeznie kellett, és kezelnie a nem teljesülő hitelek növekvő állományát. Ez utóbbi néhány év alatt 9-ről 15 százalékra nőtt, a lakossági kölcsönök esetében pedig 10-ről 19 százalékra. Ebben jelentős szerepe van a devizahiteleknek, amelyek problémája még megoldásra vár.
Mostanra a magyar bankok stabilabbá váltak, a válság előtti időszakhoz képest a tőkemegfelelési mutatójuk 10-ről 17 százalékra nőtt, ami jobb, mint az uniós átlag. Jóval kisebb kockázatot vállalnak: 2008-ban a hitel/betét arány elérte a 175 százalékot, mára 115 százalékra esett, ami mögött kisebb részben a betétek csökkenése, nagyobb részben a hitelezés visszaesése áll. Amíg a hitelezési helyzet nem változik, nem számíthatunk a vállalkozói szféra érdemi növekedésére, ami elengedhetetlen a GDP tartós bővüléséhez.
