Felségsértés

Az új alkotmány 12. fejezetének 1. pontja kimondja: „A köztársasági elnök személye sérthetetlen.”

Felségsértésben vagyok tehát. És velem együtt mindazok, akikben akár szemernyi gyanú is ébredt azt illetően: maga írta-e kisdoktoriját az elnök, vagy ugyanolyan jogosulatlan használója a címnek, mint bármelyik közönséges álnőgyógyász, hogy Rejtő hősét, a fizikai Nobel-díjat sajátos körülmények között elnyert Gorcsev Ivánt ne említsük. Bajban vannak azok a lapok, rádióadók, internetes portálok és tévécsatornák is, amelyek röhögni és röhögtetni mertek az ügy kapcsán, vagy akár csak egyetlen hír erejéig is beszámoltak kételyekről, plágiumról, „törzsszövegről” – értsd: a szakdolgozat mondatainak szó szerinti egyezéséről –, közölték a köztársasági elnöki hivatal közleményét, amely csupán tagadta, de cáfolni nem volt képes az egyre kínosabbá váló hírt. Minden jel, még a kormánypártok köreiből származó megnyilvánulások is azt a gyanút erősítik: a vád megalapozott lehet. Már ha névtelenséget kérve valaki mégis hajlandó szólni róla. Mert a Fidesz–KDNP nyilatkozatképesei kerülik a témát.

Más már rég vette volna a kalapját, vagy akár azt is hátrahagyva menekült, bújt volna az emberek, a sajtó elől, Schmitt viszont maradt.

Fogad, kitüntet, gépiesen aláír, annak biztos tudatában, hogy sérthetetlen. Itt tartunk most. Illetve: folyik a gyanússá vált szakdolgozat szakértői vizsgálata. De bármilyen következtetésre jusson is a tudós testület, én már nyakig benne vagyok. Felségsértettem.

Még szerencse, hogy dr. Kolláth György kisegít a szó jogi értelmezésében. Szerinte valóban tapadnak bizonyos uralkodói előjogmaradványok a köztársasági elnöki címhez, de személye csak a fizikai bántalmazásoktól (értsd: kő, záptojás) és a verbális támadásoktól (alpáriság, anyázás) élvez különös védettséget. Megalázni őt nem lehet, vádolni azonban igen. Igaz – teszi hozzá az alkotmányt kiválóan ismerő ügyvéd –, van azért itt még valami. Neki magának is olyan feddhetetlen (elő)életűnek kell lennie, hogy ne adjon alapot ilyesfajta támadásokra, találgatásokra. (Tudjuk, volt ilyen elnöke a Magyar Köztársaságnak.) Kolláth mindenesetre hálás a sorsnak, hogy sikerült az esetnek a tetszhalál állapotába jutott politikai humort feltámasztania, és ismét születnek viccek a pesti aszfalton, tréfás számítógépes grafikák, videoklipek és blogbejegyzések a neten – Schmittről.

Az elnök hallgat. Az ügyről nem nyilatkozik. Nyilván mélyen sértett is. Holott – tudjuk jól – sérthetetlen. Megsérthetetlen?