Feljelentést tett Budai Gyula Fradi-ügyben

Feljelentést tett pénteken a Legfőbb Ügyészségen a Fradi-pálya privatizációs értékesítési szerződése ügyében az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula - az MTI birtokába került dokumentum szerint - különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntette elkövetésének gyanúja miatt tett feljelentést Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója és Császy Zsolt, az MNV volt jogtanácsosa ellen, mivel "jogszabályon alapuló kötelezettségeik megszegésével, biztosítékok nélküli szerződéskötéssel" 1,2 milliárd forint plusz áfa kárt okozhattak a magyar államnak.

2011. március 25., 17:15

A feljelentésben a kormánybiztos emlékeztetett: a Fradi-pálya néven ismert ingatlanokat megvásárló Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. a 2008 áprilisában aláírt szerződésben vállalta, hogy a meglévő stadiont két éven belül legalább 1,2 milliárd forint plusz áfa értékben felújítja úgy, hogy az megfeleljen a Nemzetközi- (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) előírásainak. Ezt a kötelezettségét a cég nem teljesítette - idézi az MNV által lefolytatott vizsgálat eredményét Budai Gyula.

Ezzel kapcsolatban hozzáteszi azt is, hogy a szerződésben a vagyonkezelő javára semmilyen biztosítékot nem kötöttek ki arra az esetre, ha a vevő 2010 áprilisáig nem teljesíti a stadion-felújításra tett kötelezettségét.

A kormánybiztos felidézte: 2009 márciusában az Esplanade Real Estate levelet írt Tátrai Miklósnak azzal, hogy az FTC hozzájárul: a kft. felújítás helyett lebontsa a stadiont, és helyette új, a jelenleginél nagyobb befogadóképességűt építsen. Ennek határidejéül 2012. március 31-ét jelölte meg.

Az MNV Zrt. vizsgálata megállapította, hogy a stadion felújításának elmaradásával kapcsolatos vevői bejelentést az MNV nem megfelelően kezelte, ugyanakkor ha azonnal jelezte volna, hogy ezt nem veszi tudomásul, és ragaszkodik a felújításhoz, a szerződés hiányosságából adódóan semmilyen biztosíték vagy szankció nem állt volna a rendelkezésre a szerződésszerű teljesítés kikényszerítésére.

"A fentiek alapján az MNV Zrt. megnevezett beosztású munkatársai megsértették az MNV Zrt. (...) szervezeti és működési szabályzatát", amely szerint kötelesek mindenkor az általában elvárható gondossággal és szakértelemmel, a társaság érdekeinek figyelembe vételével, a hatályos jogszabályok és a társaság hatályos belső szabályzataiban foglaltak, valamint vezetőjük utasítása szerint eljárni - írta.

A feljelentésben Budai Gyula szólt arról is, hogy a vizsgálat részére nem állt rendelkezésre olyan dokumentum, amely igazolná, hogy a vevő teljesítette azt a kötelezettségét, amely szerint legalább 800 millió forint értékben megvásárolja az FTC tulajdonában lévő FTC Labdarúgó Zrt. részvényeket; hogy a létesítményhasználati jog megváltására vonatkozó megállapodás ellenértékeként legalább másfél milliárd forint plusz áfát megfizet az FTC-nek; továbbá hogy 25 évre biztosítja a klubnak a stadionhasználat lehetőségét.

A dokumentumban szerepel az is, hogy az MNV vezérigazgatója nem ragaszkodott a szerződésben foglalt, köz- és más tartozások kielégítéséhez, a tulajdonjog-átruházáshoz hozzájáruló nyilatkozat kiadását a vételár hiánytalan megfizetéséhez kötötte.

Budai Gyula azt kéri a legfőbb ügyésztől, hogy az ügy összetettségére és az említett személyekre tekintettel a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölje ki a nyomozás lefolytatására.