Erősödött a forint árfolyama, 276 alatt az euró jegyzése

A javuló nemzetközi befektetői kockázatvállalásnak köszönhetően erősödött a forint árfolyama kedden: az eurót délután négy órakor 275,93 forinton jegyezték a kedd délutáni 277,90 forint után. Az euró árfolyama december utolsó napjaiban 280 forint közelében is járt, majd az idei első kereskedési napon, hétfőn 277,50-278,50 közé csökkent. Kedden a forint ingadozva, de folyamatosan erősödött és nap közben már 275,60 forintos euró jegyzésekre is sor került.

2011. január 4., 18:44

Hétfőn, még a londoni szünnap miatt alacsony nemzetközi forgalomban csak csekély mértékben változtak a devizaárfolyamok, kedden azonban már "visszatért az élet" a devizapiacokra, mégpedig számos kedvező makrogazdasági mutatónak, valamint Kína euró-befektetések melletti kiállásának köszönhetően erőteljesen javuló befektetői kockázatvállalási hajlandósággal. A javuló befektetői kockázatvállalás az euró dollárral, jennel és svájci frankkal szembeni emelkedő árfolyamában, valamint a dollár jennel és svájci frankkal szembeni erősödésében volt tetten érhető.

Kedden már 1,34 dollár feletti euró jegyzésekre is volt példa, szemben a hétfői 1,33 környéki jegyzésekkel. A jen ellenében az euró egy százalékkal erősödött, a dollárral szemben pedig három héttel ezelőtti árfolyamra tudott visszatérni.

A biztonságosabb befektetési eszközökbe helyezett összegek felszabadítása leginkább a svájci frankot terhelte meg, ami így elveszítette az év utolsó heteiben felhalmozott nyereségeit. A frankkal szemben az euró is és a dollár is egy százalékkal erősödött kedden. Az euró erősödése különösen a forint árfolyamának kedvezett, ezért a forint a régiós devizáknál nagyobb mértékben tudott javulni.

A lengyel zloty 3,95 körüli euró jegyzésekről 3,94 környékére, a cseh korona 25,00 körüli euró jegyzésekről 24,90 környékére erősödött. A dollárt kedden délután 206,56 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben 1,3363 dolláros euró árfolyam mellett. Hétfőn délután a jegyzés 208,57 forinton és 1,3322 dolláron állt. A svájci frank jegyzése 218,35 forint 222,94 forint után, száz japán jen árfolyama pedig 251,39 forint a hétfői 255,60 forint után.

Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.