Érdekcsoportok mozgatják az állami cégeket

A most életbe lépő döntést az váltotta ki, hogy hosszú évek jogi cirkuszai után néhány hónappal ezelőtt jogerős bírósági döntés született arról, hogy az állami cégek vezetőinek juttatásai közérdekű, nyilvános adatnak számítanak, mivel közpénzek felhasználásának minősülnek. Jellemző, hogy két évtized telt el a demokratikus rendszerváltás óta, mire ezt az evidenciát jogerősen is kimondták, és az államot a nyilvánosságra hozatalra kényszerítették. Az illetékesek még ekkor sem kapkodtak az adatokkal, és csak a végső határidő lejártával tették közzé azokat.

Rosszabb időpontot erre keresve sem találhattak volna. Egy prosperáló országban talán elnézően fogadja a lakosság, hogy adójából havonta súlyos milliókat fizetnek gyakran horribilis veszteségeket termelő cégek vezetőinek. Nálunk azonban, ahol a mély válságot szinte mindenki keményen megszenvedi, és további áldozatokat kívánnak tőlünk, a sokak számára csillagászatinak tűnő fizetések törvényszerűen óriási felháborodást okoztak.

Akkorát, hogy a kormányfő bejelentette: júliustól korlátozzák az állami cégvezetők javadalmazását, így az állami tulajdonú társaságok felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjainak tiszteletdíja a felére csökken, a vezetők havi bruttó fizetése pedig legfeljebb 2 millió forint lesz, aki ennél többet keres, a különbözetet jótékonyságra fordítja. Emellett megvizsgálják, mely társaságoknál szüntethető meg az igazgatóság és az FB, és hol nyílik lehetőség a vezető szervek taglétszámának csökkentésére. Mindez a hivatalos közlések szerint 150 vállalatot és mintegy 1100 vezető tisztségviselőt érint.

Mindez jól hangzik, de inkább a bajok elkendőzését szolgálja, nem pedig a megoldását.

Az a kissé populista ízű lépés, hogy a nagypénzűek is áldozzanak fel valamit, még rendben is lenne, viszont a probléma eddig sem az volt, hogy az állami cégeknél túl magasak lettek volna a fizetések. Ha a vállalatok nagyságrendjét és tevékenységi körét nézzük, a nyilvánosságra került, egy és négy millió forint közötti alapbérek a hasonló profilú magáncégekhez képest egyáltalán nem magasak. A bankszférában a csúcsvezetők ennél jóval többet kapnak /az MNB elnökének alapja például 7.5 millió/, a multik vezető menedzsereinek is több jut.

A jövedelmeknél a fő különbség inkább a prémiumoknál jelentkezik a magán és az állami szféra között. A privátcégeknél rendkívül szigorú eredményelvárásokhoz kötik a többlet juttatást, amely átlagosan a teljes jövedelem harmadát teszi ki, válságidőszakban persze ennél jóval alacsonyabb lehet. Az állam ennél sokkal nagyvonalúbb: a prémiumok többnyire szinte biztosnak tekinthetők, és mértékük gyakran meghaladja az alapfizetést, átlagosan annak csaknem száz százaléka. Igaz ez akkor is, ha masszívan veszteséges a vállalat, vagy messze nem olyan jövedelmező, mint lehetne.

Kinek a kije?

A jövedelmi és érdekeltségi rendszer azonban közel sem a legnagyobb probléma. Sokkal érdekesebb kérdés, kik kerülnek és miért a vezető tisztségekbe. A kiválasztási szempontok közül ugyanis - tisztelet a kivételnek - korántsem a szakmai hozzáértés a legfontosabb, hanem az éppen kormányzó pártokhoz fűződő kapcsolatok. Minden kinevezés, még ha szakmailag megalapozott is, politikai döntés. Az állami cégek élére a kormánypártok ellenére még operatív irányító sem kerülhet, az igazgatósági és FB posztok pedig igazi csemegék a hatalom holdudvara számára. Itt nem csupán arról van szó, hogy az érdekcsoportokat, támogatókat jövedelmező tisztséghez juttassák, hiszen az összes állami vállalat vezető testületeinek teljes tiszteletdíja évi 3-4 milliárd forint, amin több mint ezer ember osztozik.

Ennél nagyságrendekkel több pénz az igazi tét, amelynél a kulcsszó a befolyás. Az állami vállalatok együttesen sok száz milliárd forinttal gazdálkodnak, és saját területükön maguk döntenek a projektekről, a partnerekről, az alvállalkozókról stb. Nem mindegy tehát, milyen érdekcsoportok mekkora hatást tudnak gyakorolni a döntésekre, és merre csorognak a "puha" állami pénzek. Itt aztán a közbeszerzési szabályok ellenére szabad a vásár, és azok, akik a tűz körül ülnek, elosztják egymás között a zsíros megbízásokat. A nyertesek pedig szépen visszacsurgatnak oda, ahová kell. A politika gazdasági holdudvara így nagyon jól jár, ami pénzügyi hátteret nyújt az érintett pártoknak.

Nem véletlen, hogy hatalomra jutva a pártok egyik első dolga a befolyásolható vállalati tisztségek újraosztása. Koalíciók esetén ez a legkényesebb vitapontok közé tartozik, néha több múlik rajta, mint minden máson. Ez nem csupán az állami cégekre, de az önkormányzati tulajdonban lévőkre is vonatkozik. Ez utóbbiakról kevesebb szó esik, pedig nagyságrendjük összességében nem kisebb, sőt. A gazdasági pozíciók kisajátításában egyik párt sem vethet a másik szemére semmit, mindegyik ugyanazt csinálja. A nemzetközi példákat látva a mienkénél nagyobb demokratikus hagyományokkal rendelkező országok gyakorlata is hasonló, ott legfeljebb rendezettebben és körültekintőbben csinálják. Így hát remény sincs arra, hogy belátható időn belül ebben az ügyben bármi is változzon nálunk.