Ebben is szembe megyünk az EU-val: jó ez nekünk?
Növelni akarja a rezsiharc jegyében korábban minimálisra csökkentett stratégiai gázkészletet a kormány, de az még így is csupán néhány hétig lenne elegendő az importszállítások leállása esetén. Az ukrajnai események nyomán elkerülhetetlennek látszik az EU energia-politikájának átértékelése, az oroszoktól való függés csökkentése. Orbánék pont az ellenkező irányba menetelnek.
A hidegháborútól még messze van, de egyre fagyosabb az EU viszonya Oroszországgal. A G7 országai a héten újabb szankciókkal válaszolnak Putyinék mind agresszívabb ukrajnai fellépésére, de azoknak egyelőre nagyobb a füstje, mint a lángja. Áttörést az jelenthetne, ha a szankciók valóban kiterjednének a pénzügyi, energetikai és bányászati kapcsolatok jelentős körére, mert az érzékenyen érinthetné a fejlettebb nyugati technológiára rászoruló oroszokat. Ez azonban kétélű fegyver, mert a büntető intézkedéseket foganatosító országoknak is károkat okoz, ráadásul nem egyforma mértékben, így nem könnyű közös nevezőre jutni a hatékonyabb szankciókat illetően.
A legnagyobb gondot ez az EU-nak jelenti, amely több szálon is szoros gazdasági kapcsolatokat ápol Moszkvával. Ezek közül stratégiailag a legfontosabb az a szerep, amelyet Oroszország Európa energia-ellátásában, elsősorban földgázszállításával játszik. Az EU összfogyasztásának 15 százalékát adja az orosz gáz, ami nem tűnik pótolhatatlanul magas aránynak, kiváltására azonban még hosszú ideig aligha van lehetőség. A leginkább függő helyzetben az újonnan csatlakozott országok vannak, ahol a gázigény háromnegyedét az orosz források fedezik, de az unió legnagyobb gazdasága, Németország is erősen érintett.
Putyinék agressziója azt a viszonylag jól működő gazdasági együttműködési modellt veszélyezteti, amelynek a lényege, hogy az oroszok energiahordozókat exportálnak az EU felé, ahonnan cserébe technológiát, iparcikkeket és élelmiszert kapnak. Ez kölcsönösen előnyösnek látszik, és kölcsönös függést is jelent. Ezzel a moszkvai vezetés is tisztában van, az ukrajnai beavatkozásuknak nem is gazdasági, hanem geopolitikai-hatalmi céljai vannak: erősíteni, részben visszanyerni akarják befolyásukat a közvetlen érdekövezetükben. Ukrajna számukra kulcsfontosságú, az ottani orosz kisebbség, a történelmi szálak és az európai pozíciók szempontjából egyaránt.
Az orosz erődemonstráció kemény üzenet arról, hogy Moszkva kész messzire elmenni saját érdekeinek érvényesítésére. Putyinék addig feszítik a húrokat, ameddig csak lehet, és ameddig az anyagi veszteségeik nem veszélyeztetik a stratégiai-politikai nyereséget. Abból indulnak ki, hogy a fejlett világ, mindenek előtt Európa a gazdasági érdekek alapján túlságosan heterogén ahhoz, hogy erőteljesen fellépjen velük szemben. Az egységes fellépést az uniós országok megosztásával is igyekeznek akadályozni, és ebben sajnos a Fidesz-kormányban partnerre találnak. A Kelet felé kacsintgató és Moszkvával egyre szorosabb kapcsolatokat építő, Brüsszellel szemben viszont kuruckodó Orbánt az angol sajtó egyenesen Putyin egyik ütőkártájának nevezi az EU-ra történő nyomásgyakorlásban.
