Tizenkilenc olyan utca van Budapesten, ahol legalább egymillió forintos négyzetméteráron adták el a lakásokat

2019. november 4., 10:06

Szerző:

Több mint százhúsz lakást értékesítettek tavaly azokban a budapesti utcákban, amelyekben az átlagos négyzetméterár meghaladta az egymillió forintot. Összesen tizenkilenc olyan közterület található a fővárosban, ahol átlagosan legalább egymillió forintos négyzetméteráron cseréltek gazdát a lakások 2018-ban – írja a Magyar Nemzet.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Ingatlanadattárának adatai szerint ezek közül 15 az V. kerületben, kettő-kettő pedig az I. és a II. kerületben található.

  • A legdrágábbnak a belvárosi Dorottya utcai lakások bizonyultak, ahol átlagosan 1,6 millió forintot fizettek egy négyzetméterért.
  • Meghaladta az 1,3 millió forintot a szintén belvárosi Vértanúk terén és a Vörösmarty téren is a négyzetméterár, a Vécsey utcában pedig 1,2 millió forintot tett ki.
  • A Gellért-hegy oldalában fekvő I. kerületi Bérc utca volt a legdrágább nem belvárosi közterület, ott az értékesített lakások átlagára szintén elérte az 1,2 millió forintot.

Markáns változást jelent, hogy míg 2017-ben csak kilenc közterület érte el a milliós árszintet, számuk tavalyra megkétszereződött. Ráadásul míg két éve csak néhány tucat adásvételt bonyolítottak ezeken a közterületeken, tavaly már több mint 120-at.

Lakáspiac - Budapest - Eladó lakást hirdető reklámtábla
Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Az V. kerületben ráadásul további tucatnyi utcára és térre volt jellemző a 800–900 ezer forintos négyzetméterár.

A legolcsóbb közterületnek a X. kerületi Hős utca bizonyult, ott alig több mint százezer forint volt az átlagos négyzetméterár.

Összességében Budapest négyzetméter-átlagára tavaly meghaladta a félmillió forintot, a 31 849 fővárosi adásvétel alapján egész pontosan 512 ezer forint volt. A drágulással együtt az is megfigyelhető, hogy csökken az adásvételek száma, 2017-ben például még több mint 33 ezer lakás cserélt gazdát Budapesten.