Blöfföl a kormány az uniós pénzekről?

A választási kampány jegyében a kormány újabb és újabb győzelmi jelentésekkel áll elő, a két legutóbbi az előző, illetve a mostani hétéves periódus uniós támogatási keretével kapcsolatos. A téma kissé kényes Orbánéknak, mert a függetlenségi harc jegyében folyamatosan ostorozzák Brüsszelt, a népünket gyarmati sorba dönteni szándékozó ellenségnek állítva be az EU-t, amelynek egyébként mi is tagjai vagyunk. Ebből eredően a kormányzati propaganda óvakodik hangsúlyozni, hogy a magyar gazdaság zuhanórepülésben lenne az uniós források nélkül, mert azok teszik lehetővé a GDP-hez jelentősen hozzájáruló beruházások és fejlesztések megvalósítását.

Most sem ennek fontosságát emelték ki, hanem azt az óriási sikert, hogy állítólag száz százalékig ki tudjuk használni a 2007–2013 közötti időszakra számunkra biztosított forrásokat. Ez az állítás különösen érdekes annak fényében, hogy 2012 végéig a keretek lehívásában rendkívül rosszul álltunk, mert a Fidesz-kormány másfél évet elvesztegetett azzal, hogy a hazai elosztó rendszert teljesen átalakítsa és saját embereivel töltse fel. A jelenleg véglegesnek tűnő szervezet csak 2012 végére alakult ki, méghozzá minden fontos döntést a miniszterelnöki államtitkársághoz rendelve. Azóta rákapcsoltak a pályázatokkal, és valósággal ömleni kezdett a pénz, az a gonosz uniós bürokrácia azonban számos szabálytalanságot talált, és a tizenhat operatív programból tizenháromban átmenetileg leállította a kifizetéseket. Ezt csak azután oldották fel tavaly, hogy büntetésként megállapodás született a pénzek egy részének zárolásáról. Ennek eredményeként tavaly ősszel még több mint ezermilliárd forint lemaradásunk volt.

Ehhez képest a mostani bejelentés szerint a nekünk járó 8200 milliárd forintot az utolsó fityingig sikerült lekötnünk, sőt annál is többet tíz százalékkal. Ez utóbbira az illetékes szerint akkor van szükség, ha az elfogadott pályázatoknál probléma merülne fel, mint arra már sok példa volt, és Brüsszel nem folyósítaná, esetleg visszakérné a megítélt pénzeket. Éppen az utólagos ellenőrzések és a meghiúsult projektek miatt a százszázalékos keretkihasználás lehetetlen, még nem is volt rá példa az EU történetében, ha egy ország 80-90 százalékot ér el, az már nagyon jó eredménynek számít. A bombasztikus állítás tehát blöff, egyike Orbánék szokásos nagyot mondásának, mire jövőre kiderülnek a tényleges számok, már régen mögöttünk lesznek a választások.

Az uniós forrásokkal foglalkozó másik bejelentés a mostani, 2020-ig tartó időszakról szólt. Az illetékes államtitkár szerint az uniós alapokból összesen 7500 milliárd forintra számíthatunk, és annak felosztására kell javaslatot tennünk. Emlékezzünk vissza, mekkora vita kerekedett abból két évvel ezelőtt, hogy csökken vagy nő a támogatási keret az előző periódushoz képest. A mindenben győzni akaró és erre sikerpropagandát építő Fidesz a nyilvánvaló számok ellenére azt állította, hogy több pénz jön majd, bárki bármit is mond. A számháború azóta elcsitult, most már nem erősködik senki, hogy a 7500 milliárd több lenne a 8200-nál (a reálérték csökkenéséről ne is beszéljünk).

A helyzet azért így sem rossz, a területalapú mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokkal együtt egy főre jutóan a legtöbb pénzt kapók egyike maradunk. Ennek ne örüljünk annyira, mert ez azt mutatja, hogy a gazdaság fejlettségében másokhoz képest lemaradásban vagyunk, ezért is kapunk többet a kohéziós alapból. Hogy pontosan hogyan akarjuk felhasználni a forrásokat, milyen operatív programokat szeretnénk, arra három hónapon belül kell javaslatot tennünk, de a kormány ezt március végéig meg akarja tenni. A nagy sietséget leginkább a választások magyarázzák, éppen a szavazás előtt elő lehet majd állni az újabb diadaljelentéssel. A politikai cél ezúttal is felülírja a józanságot: a következő hét év fejlődését alapvetően meghatározó kérdésről van szó, a kapkodás helyett alapos elemzésre, körültekintő előkészítésre lenne szükség.

Már azért is, mert nem mindegy, hogyan használjuk fel a forrásokat, ha valóban a hatékonyság a szempont, és nem az a fő cél, hogy a kiválasztottakat pénzhez juttassuk. A gondos felkészülés fontosságát növeli, hogy a tervek szerint a korábbi tizenhat helyett csak hét operatív program lesz, és az arányok jelentősen változnak. Az államtitkár szerint a források hatvan százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre kívánjuk fordítani, ami helyes cél, de jó lenne, ha tényleg az eredményesség követelménye érvényesülne. A foglalkoztatás növelésére szánnánk tizenöt százalékot, de kidobott pénz lenne, ha ennek jó része az improduktív közmunkára menne el. (A tizenöt százalék hét évre évi 160 milliárd forint, a közmunkára jelenleg 170 milliárdot költ évente a kormány.)

Ehhez képest csekélynek tűnik az innovációra szánt tizenegy és az energiatakarékosságot szolgáló kilencszázalékos arány. Az előbbinél egy nemrégiben készült tanulmány szerint a rangsor végén kullogunk az unióban, az utóbbinál pedig messze vagyunk az EU által megfogalmazott céloktól. Mindkét terület stratégiai fontosságú, ahhoz képest meglepően keveset szán rá a kormány. Orbánék prioritásai a jelek szerint mások: az energiatakarékosságra szánt, és annak nyomán milliók rezsijét ténylegesen csökkentő uniós forrás a tervek szerint évi 100 milliárd forint, ami alacsonyabb a stadionépítésre és más sportlétesítményekre az idei évre és jövőre tervezett összegnél. Ki-ki eldöntheti, melyikkel jár jobban az ország.