Az új kormány ötödével csökkenthetné az áram árát?
Ahogy a napokban egy uniós elemzésből kiderült, a tagállamok közül vásárlóerő paritáson számolva hazánkban a legdrágább az elektromos áram. Szakértők szerint pedig jóval olcsóbb is lehetne, mert az ár csak kis részben függ a valós előállítási költségektől, sokkal inkább a bonyolult és nehezen indokolható árképzési rendszertől. Hasonló a helyzet a földgáz árával is.
Július elsejétől a már beharangozottnál valamivel kisebb mértékben, 1,5-6,5 százalékkal csökken majd az elektromos áram lakossági ára, a változást a számlában tehát alig fogjuk érzékelni. A külföldi, többnyire német tulajdonú szolgáltató cégek a beszerzési költségek csökkenésével és a fogyasztás visszaesése miatti, a vártnál nagyobb árrés visszatérítésével indokolták a lépést. Az áramot egyébként az állami tulajdonú MVM-től, mint nagykereskedőtől szerzik be, azaz az árcsökkenés részletesebb magyarázat híján akár politikai gesztusként is felfogható.
Ezzel nem is lenne baj, hiszen jó dolog, ha a lakosság terhei némileg csökkennek. A gond inkább azzal van, hogy az áram ára még mindig kiugróan magas nálunk a többi uniós országokéval összehasonlítva, aminek okai nem elsősorban az előállítás költségeiben keresendőek, bár annak struktúrájában is lenne mit változtatni. A fő probléma az az árképzési rendszer, amelynek számos eleme érthetetlen vagy ésszerű érvekkel nehezen magyarázható. A nagykereskedő által kiindulásnak tekintett alapár a végső ár alig több mint negyede. (Csak összehasonlításként: ma az országos nettó lakossági átlagár mintegy 47 forint kilowattóránként, a hazai szükséglet több mint harmadát kielégítő Paksi Atomerőműben az előállítási költség 10 forint körül mozog.) Erre rakódik rá a többi árképzési elem, közülük a hálózati, azaz a rendszerirányítási és vezetékes költségek érthetőek, bár mértékük lényegében az MVM működési hatékonyságától és egyoldalú döntésétől függ.
Vannak azonban olyan tételek, amelyek lényegében politikai döntésen alapulnak és indokoltságuk erősen megkérdőjelezhető. Ilyen mindenekelőtt az úgynevezett kötelező átvételi rendszer, amely önmagában a végső ár több mint ötödét adja. Ennek lényege, hogy a szolgáltatónak a piacinál sokkal magasabb áron kell átvennie az áramot az erre kijelölt, áramot és hőt egyszerre termelő, valamint megújuló forrásokra támaszkodó erőművektől. Az erről szóló legutóbbi törvényt tavaly év végén fogadta el az országgyűlés kivételes egységben, a nagy pártok példás együttműködésével. A baj csak az, hogy szakértők szerint egyáltalán nem világos, miért van szükség erre a rendszerre és minek alapján határozták meg a kötelező árakat. Az sem látható tisztán, milyen minősítő rendszer szerint kerülhetnek a kiemelt körbe erőművek, és miért kell őket ennyire támogatni. Egyöntetű a szakmai vélemény, hogy az elfogadott törvény nagy mértékben az érdekelt energialobbi szempontjait tükrözi.
Csak ebből származóan a fogyasztók éves szinten mintegy 60 milliárd forinttal többet fizetnek a villanyáramért. Emellett tízmilliárdos nagyságrendű az az árképzési tétel, amely úgymond a magyar szénbányászat támogatását szolgálja, természetesen a fogyasztók zsebéből. Mindehhez jönnek még az olyan veszteséget termelő tételek, mint például a Vértesi Erőmű ügye, hogy csak a legismertebbet említsük. Ha minden ismert elemet végignézünk, arra a szomorú következtetésre jutunk, hogy az áramár nagy részét racionálisan nehezen indokolható és nem szükségszerű költségek adják, amelyek hátterében számunkra ismeretlen alkuk állnak. Ezt látva már érthető, miért nálunk a legdrágább az áram, messze meghaladva a szabadpiaci árat.
