Az eOptika.hu az Év Internetes Kereskedője

Az eOptika.hu online áruház nyerte az Év Internetes Kereskedője címet 2014-ben a közönségszavazás, majd azt követően a szakmai zsűri döntése alapján – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

2014. május 25., 19:22

A SZEK.org, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), valamint a kirowski Isobar az idén nyolcadszor rendezte meg a versenyt.

A kirowski Isobar különdíját, az Év Legígéretesebb Kereskedője címet a Petissimo online áruház kapta. A verseny első fordulójában a közönségszavazatok alapján választották ki a 32 legnépszerűbb olyan internetes kereskedőt, amely magyarországi cégbejegyzéssel és Vedd a neten! webshop minősítéssel rendelkezik, online kiskereskedelmi tevékenységet folytat és előző éves árbevétele nem haladja meg a 1,5 milliárd forintot.

Közel tízezer közönségszavazat érkezett több mint 300 weboldalra, közülük a top 32 webáruház pályázatot nyújthatott be, s a második fordulóban a szakmai grémium és a felelős kereskedőkből álló zsűri választotta ki az Év Internetes Kereskedőjét 2014-ben. A zsűri a döntés során értékelte a kereskedők pályázatát, melyben kiemelt szempontként szerepelt a vállalkozások üzleti modellje, az elért üzleti eredmények, a honlapok színvonala, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetőinek minősége és nem utolsósorban a felhasználóbarátság.

A zsűri pontozása alapján a második helyezett a maesteszinhaz.hu lett, harmadik helyen a ruhafalva.hu végzett, a negyedik helyezést pedig a harisnyadiszkont.hu szerezte meg.

A nyertes eOptika.hu amellett, hogy használhatja az Év Internetes Kereskedője 2014 címet, 1 millió forint értékű hirdetési kampányt nyert a díj főtámogatójától, a MasterCardtól.