Az embertelenség kerítése

Szelestey Lajos sajtószemléje

Szinte minden fontos sajtóorgánum bő terjedelemben írt a múlt heti magyarországi eseményekről. Ezekből az újságcikkekből válogattunk.

NZZ
A konzervatív svájci lap Orbán Viktor kínos plakátbohózata címmel számol be arról, hogy a magyar kormány magyar nyelven figyelmezteti a bevándorlókat, ami abszurd. Emellett a nemzeti konzultáció manipulatív, mert mindegyik kérdéshez két egyetértő és csak egy ellenkező válaszadási lehetőséget kínál. Úgy tűnik azonban, hogy a lakosság is felismerte a komédiát. Mindeddig csupán ötszázaléknyi kérdőív érkezett vissza. Még a hatalomhű média is azt írta: az akció nélkülözi az egészséges emberi értelmet. Hogy az állam miért magyarul és miért a menekülttáboroktól távol fordul a bevándorlókhoz, azt Orbán a minap úgy magyarázta: azért az embercsempészekhez szólnak, hogy ők adják át az üzenetet a közvetlenül érintetteknek.

La Stampa
A kirekesztés falának, egyben felfoghatatlannak nevezi a legpatinásabb olasz újság a tervezett kerítést. Hiszen a vasfüggöny annak idején éppen Magyarországon kezdett el ledőlni. Senki sem gondolta volna, hogy negyedszázaddal később pont ez az ország emel új falat, amely, ha másért nem, az ’56-os felkelés miatt foglal el jelképes helyet a történelemben. A berlini fal lebontása után a magyarok újra falat építenek Európában. Nem vasfüggöny lesz, mégis szégyenletes: az etnikai diszkrimináció rasszista fala. Ha a földrész nem talál vissza 1989 szelleméhez, akkor mások is követik majd Orbán példáját; a falak máris magasak és szélesek sok európai fejében. A politikus mestere a félelem meglovaglásának, akárcsak Marine Le Pen vagy az olasz Északi Liga vezetője. Valamennyien hangzatos jelszavakkal házalnak, fokozzák a szorongásokat, leegyszerűsített tényekkel kereskednek, ám a hatalomban kiderül, hogy javaslataik kivitelezhetetlenek, így gyógyíthatatlanok maradnak az egyébként érthető félelmek okai.

Die Zeit
Az embertelenség kerítéseként ír az újság a magyar döntésről, hozzátéve, hogy az beleillik Orbán Viktor brutális politikájába, de az EU irányvonalába is. Emlékeztet arra, hogy negyedszázada Magyarország a vasfüggöny átvágásával szerzett magának hírnevet, amivel új korszak kezdődött: sehol se legyenek többé átjárhatatlan határok. Ennek a szabadságnak azonban vannak hátulütői is, például az, hogy olyanok is jönnek egy adott országba, akik ott nemkívánatosak, lásd a menekülteket. Magas számuk azonban csupán egy ok, amiért az Orbán-kormány ilyen radikális intézkedéshez folyamodik. A jobboldali miniszterelnök valójában már régóta igen korlátozó politikát képvisel a bevándorlókkal szemben. A magyar határ lezárása ezért illeszkedik abba a vonulatba, hogy az országot elszigetelje a nyugati értékektől és jogfelfogástól is, mert az utóbbiba beletartozik a menedéket keresők védelme. A magyarok is rá fognak jönni azonban, hogy a kerítéseket le lehet küzdeni. Orbán természetesen nincs egyedül. Az egész unió már jó ideje próbálkozik bezárkózni a menekültekkel szemben. Ettől azonban még az idén minden eddiginél többen jönnek az EU területére, mert akik a háború, az üldöztetés és az ínség elől szöknek, azokat nem lehet határkerítésekkel, őrhajókkal és bürokratikus akadályokkal feltartóztatni. Európa történelmi csődjét jelzi, hogy nem képes közös választ adni a sok millió menekült nyomorára, például úgy, hogy a menedékkérőket igazságosan elosztja a tagállamok között. Persze ha képes lenne, az sem tudná rávenni a magyar kormányt a szigorú politika alapvető felülvizsgálatára. De talán legalább attól visszatartotta volna, hogy 25 évvel a határzár felszámolása után felépítse a szégyen kerítését.

Global Public Policy Institute
Veszélyes játékot űznek mindazok, akik megértést tanúsítanak Orbán Viktor iránt. Erre figyelmeztet a független berlini kutatóintézet alapítója és igazgatója. Thorsten Benner ezt annak kapcsán fejti ki, hogy a múlt héten Klaus von Dohnányi volt hamburgi polgármester a Die Weltnek adott hosszú interjúban állt ki a magyar miniszterelnök mellett. Ezen túlmenően a Német Külpolitikai Társaság illetékes munkacsoportjának vezetőjeként olyan tanulmányt jelentetett meg, amely kedvező képet fest a mai magyar politikáról. Csakhogy – mutat rá most Benner – a következtetések feltűnően elfogultak, és minden fontos témakörben mellélőnek. Valójában itt olyanok nyilvánultak meg, akik megpróbálják tisztára mosni Orbán tekintélyelvű populizmusát, a liberális demokrácia elleni támadását. Egyben azt szorgalmazzák, hogy Európa teljes mértékben rendezze viszonyát a miniszterelnökkel, miközben alapvető különbség van a német és a jelenlegi magyar demokráciafelfogás között. (Lásd a halálbüntetés visszaállítását vagy az idegengyűlölő bevándorlási konzultációt.) Az elemzés ezek után sorra veszi a legfőbb állításokat, és rögtön cáfolja, hogy Orbán a lakosság egyesítésének eszközéül folyamodik a nacionalizmushoz és a nemzeti önazonossághoz, mert ebben a mondandóban nincs helyük a kisebbségeknek és bevándorlóknak. Továbbá a miniszterelnök időnként olyan hangon beszél a határon túli magyarokról, hogy az már erősen idézi Putyin nyelvezetét. Azonkívül a nemzeti szuverenitás kapcsán tapasztalható paranoia nem alkalmas az EU-ban a politizálás alapjául. A bírálat szintén felrója a Dohnányi-féle dolgozatnak, hogy vészesen félreértelmezi a tusványosi beszédet, hiszen annak lényege az volt, hogy nacionalista alapokon utasította el a liberális demokráciát. A kormányfő nem sokkal később levette az álarcát, és az államgépezetet ráuszította több vezető civilszervezetre. Majd idén februárban Merkel jelenlétében megerősítette, hogy nem kér a liberális demokráciából. Dohnányi akkor is melléfog, amikor úgy állítja be, hogy Orbán az euroszkeptikus pártok ellenpólusa lenne, holott nagyon is közéjük tartozik. Azonkívül irányvonala és módszerei miatt a Fidesz nem lehetne tagja Strasbourgban a kereszténydemokrata frakciónak. És az is hatalmas tévedés, miszerint bástya lenne a Jobbikkal szemben. Az egykori fiatal demokraták ugyanis egy sor kérdésben a szélsőjobb politikáját váltják valóra. Most pedig jobbról próbálják előzni a riválist, miután megingott a népszerűségük. Mindent egybevéve a Külpolitikai Társaság jelentése veszélyesen félreérti azokat a kihívásokat, amelyeket az Orbán-kabinet jelent Magyarország és az EU számára. A magyar politikus a legügyesebb és legsikeresebb azok közül a tekintélyelvű populisták közül, akik azt remélik, hogy meghódítják a hatalmat más uniós államokban. Egy szélesebb irányzat megnyilvánulásaként ő jutott a legmesszebbre. De tanulni kell abból, hogy az unió képtelen befolyásolni a magyar fejleményeket, jóllehet azok egyértelműen ellentétesek a közös értékekkel.