Az emberek fizetnek

- Beszélgetésünk napján százmilliárd folyik be az államkasszába a bankadó első részletéből. Ilyenkor jobban alszik egy pénzügyminiszter vagy mai nevén nemzetgazdasági miniszter, nem?

– Gyakorló pénzügyminiszternek ez nem okoz adrenalinszint-emelkedést, a havi áfabevétel ennek a duplája. Annyi jelentősége van, hogy az éppen esedékes kiadások egy része ebből fizethető, ennyivel kevesebb hitelt kell az államnak felvennie.

- Ám még ezzel együtt sincs meg a 3,8 százalékos idei hiánycél.

– Közel százmilliárdot kell három hónap alatt összekaparni. A tartalékokat a kormány elköltötte, bevételt növelni már nem tud. Vagy valamilyen drasztikus kényszerintézkedést vezet be a központi költségvetésben, vagy felülbírálja az év közben vállalt pluszkötelezettségeket, és nemet mond például a kiegészítő támogatásért sorban álló önkormányzatoknak. De ez a pénz bizonyára meglesz: egy 13 ezer milliárdos költségvetésben 100 milliárdot még az utolsó negyedévben is lehet találni, nem beszélve az évek közötti átcsoportosítás lehetőségéről.

- Honnan ez a 100 milliárd? Kevesebb bevétel folyt be, vagy ennyi a fideszes csontvázkollekció értéke?

– Nincsenek csontvázak, a bevétel sem kevesebb, legfeljebb más struktúrájú. Ráadásul befolyik a bankadó. Ám az Orbán-kormány olyan kötelezettségeket vállalt – a Bajnaiék által jóváhagyott költségvetésen felül –, amelyeknek nem volt meg a fedezetük. Előrehoztak kifizetéseket, visszaállították a gázártámogatást, növelték a MÁV támogatását.

- Jövőre viszont nemcsak százmilliárdot kell spórolni a háromszázalékos deficit eléréséhez.

– Ennek teljesítése is elsősorban politikai szándék kérdése. Magyarország, miként a világ nagy része, túljutott a recesszión, jövőre reális várakozás a 2,5 százalékos növekedés. Egyszázaléknyi növekedés kb. 120 milliárdot jelent az államháztartásnak, 2,5 százalék esetén ez 300 milliárd. A GDP-arányos hiányt 0,8 százalékkal kell csökkenteni, ez tehát 200 milliárd körüli összeg. Ezt bőven fedezi a plusz 300 milliárd. A rizikó ott van, ha a növekedésből származó többletet mind el akarják osztani. A 200 milliárd tabu, a többiről lehet tárgyalni.

- De a többi kevés ahhoz képest, amennyi területet rendbe kell tenni.

– Persze. A hiánycél betartása önmagában nem gazdaságpolitika. Ha nincs program, hiába várjuk a csodát, az egymillió új munkahelyet, az óriási növekedést. A fideszes polgármesterek pedig a győzelem után nyilván tartják majd a markukat.

- Az önkormányzatok eladósodottsága tényleg nagy gond, csak a devizahitelesek mellett erről kevesebbet beszélünk. Pedig az Állami Számvevőszék szerint az önkormányzati kötvénykibocsátások 91 százaléka svájci frankban történt, s a 747 milliárd forint értékű, az előző ciklusban felvett kötvényállomány tőketörlesztését most kell megkezdeni.

– Orbán nemrég arról beszélt, hogy végig kell gondolni a munkamegosztást a központi kormányzat és az önkormányzatok között, az egészségügy és az oktatás kikerülne utóbbiak feladatai közül. Azt persze nem teszik hozzá, hogy ez egyben azt is jelenti: az életképtelen egészségügyi intézmények, kisiskolák bezárnak. Ha nem, akkor értelmetlen központi hatáskörbe vonni őket. De egy ilyen lépés például elősegítheti a költségvetés hosszabb távú konszolidációját, s ha szerkezeti változásokkal is együtt jár, akár reformnak is nevezhetjük.

- És mi a fontossági sorrend? Régóta hurcolunk olyan több száz milliárdos tételeket, mint a MÁV, a BKV.

– Tény: ezek a büdzsé pénznyelő automatái, de a gazdaságpolitika nem itt kezdődik. Orbánék elgondolása – amely szerint őket rövid távon az egyensúly nem érdekli, csak a növekedés – irreális. A növekedést mesterségesen akarják generálni, úgy, hogy belső piacot, keresletet növelnek az állam kiadásainak, beruházásainak duzzasztásával. Ennek korlátja a hiány, amelyet nem lehet túllépni. Marad a másik megoldás: új bevételeket kell beszedni, adókat emelni.

- Méghozzá az emberek megsarcolása nélkül.

– Eszerint a bankadó megmaradhat az idők végezetéig, mert azt szereti a társadalom. Gátolja ugyan a növekedést, hiszen a bankok visszafogják majd a hitelezést, de erről nem beszélnek. Felpörgetik a második Széchenyi-tervet is, úgy, mint korábban, hiszen bevált: a haverok építettek wellnesshoteleket, panziókat, kocsmákat, amelyek nyolcvan százaléka döglődik, mert nincs vendég. Béremelést is akarnak, gondolván: ha nő a vásárlóerő, bővül a piac. Ám a magyar gazdaság szerkezete miatt ezáltal az importot támogatják, nem a hazai termelést. A belső piac felpörgetése érdekében csupa olyan lépést tesznek, amely az adóemelésen, a béremelésen keresztül rontja a versenyképességet. Épp az ellenkezője következik be annak, mint amit akarnak.

- A minisztérium illetékese most sorolná a 29 pontot, hogy hány kisadót töröltek el, és majd a felére csökkentették a társasági adót.

– Utóbbival mit értek el? A sikeres cégek jelentős része a tevékenységét felbontja majd több társaságra, hogy egyik se haladja meg az 500 millió feletti nettó nyereséget. Akinek kicsi a nyeresége, eddig evás volt, most majd jobban megéri neki a 10 százalékot fizetni a 20 helyett, így a büdzsé bevételtől esik el. A többi cégnek meg mindegy, hiszen veszteséges volt. Ebből se többletbevétel, se többletteljesítmény nem lesz. Utóbbi csak az export meglódulásából származna, ha csökkentenék az élőmunka terheit. De nem az szja-t, hanem a tb-nek a munkáltatókra eső részét. Ez olcsóbbá tenné a foglalkoztatást. Vagy elkezdhetnék az iparűzési adó fokozatos kivezetését.

- Ami nagy bevételkiesést jelentene.

– Miért, a 16 százalékos szja nem jelent majd azt?

- Ha megmarad a szuperbruttó, tehát a bruttó bérhez továbbra is hozzáadják a munkáltatói járulékokat, akkor nem. Az adójóváírással meg nem tudjuk, mi lesz.

– Ha az utóbbit kivezetik – ami helyes lenne –, akkor a minimálbért meg kellene emelni, hiszen megmondták, senki nem járhat rosszabbul. De ha növelik a minimálbért, megint csak romlik a versenyképesség, ismét iparágakat kergetünk át a feketegazdaságba. Pedig ha a versenyképességünk javulna, akkor sikerülhetne az Európát a jövőben jellemző exportbővülésre ráakaszkodni. A németek például jövőre kétszázalékos növekedést várnak.

- Matolcsyék épp azzal érvelnek, hogy a 16 százalékos, egykulcsos szja „iszonyú” versenyképessé tesz minket.

– Ez nem igaz. Ez a maga zsebébe kerülő nettó jövedelmet növeli. A vállalkozó legfeljebb annyit nyer vele, hogy nem kell emelnie a bruttó béreket, mert a reálbér-növekedés benne van az adócsökkentésben. De ettől ő nem lesz versenyképesebb. Nincs más út: először egyensúlyjavítás, adósságcsökkentés, aztán osztogatás. Lózung, hogy az embereket nem terhelik. A bankadó 80 százalékát ők fogják kifizetni. Kapott már a bankjától értesítést, hogy jövőre mennyivel nő a számlavezetési költsége? Ha a telefontársaságokat is megadóztatják, azok majd megemelik a díjaikat. Tehetik, hiszen nincs állami díjszabályozás. Aztán jönnek az energiaszolgáltatók: ott hatósági árszabályozás van. Most csökkennek a költségek, amit az árak is követhetnének, de így nem fognak. A beruházások elmaradnak, senki nem fog korszerűsíteni, kapacitást növelni. Még hogy nem az emberek fizetnek? Hát ki?

- De közben hoznak olyan kedélyjavító intézkedéseket, ami sokaknak fontos: újra jár a kis piros vonat, van helyi posta.

– Lehet úgy mérlegelni, hogy nagy társadalmi, politikai kár megelőzése érdekében inkább vállalom a kisebb anyagi ráfordítást. De ez nem gazdaságpolitika, legfeljebb ügyes szavazatszerzés. És ha Orbán valóban központosítja az oktatást vagy az egészségügyet, hogyan nyúl hozzá az életképtelen iskolákhoz, kórházakhoz, rendelőkhöz? Nem lehet egyszerre ugyanabból a szájból hideget és meleget fújni. Talán egy ideig lehet, de ez az országnak árt. És a cechet mindig az emberek fizetik meg.