Akár tízszeres áron is hirdetnek az állami cégek a kormányközeli médiában

2018. szeptember 3., 18:04

Szerző:

A tavaly Magyarországon hirdetésre költött 241 milliárd forint körülbelül egyötödét a 25 legnagyobb állami hirdető fizette ki. Ők sokat és drágán is hirdetnek, a magáncégekhez képest közel tízszeres áron. A G7 becslése szerint az összes állami hirdető a fideszes reklámcégek reklámbevételeinek csaknem a felét adják.

A portál összehasonlította a 25 legnagyobb állami és magáncég listaáras költéseit a cégbeszámolókban elérhető reklám- és hirdetési költségekkel. Ebből az látszik, hogy a magáncégeknél a listaáras költés 634 milliárd volt 2017-ben, ám a cégbeszámolók tanúsága szerint a valóságban csak 72 milliárdot fizethettek. Az állami hirdetők azonban nem tudtak ilyen mértékben takarékoskodni, a G7 számítása szerint a 45 milliárd forintos listaáras hirdetésért 51 milliárdot fizethettek.

Vagyis amíg a magáncégek tavaly lealkudták a listaár majdnem 90 százalékát, addig az államiak egyáltalán nem értek el kedvezményt, így végül a hirdetésekre tízszer többet költenek a piaci alapon indokoltnál.

A portál azt is megemlíti, hogy több nagy állami cég – például a Magyar Villamos Művek és a Magyar Fejlesztési Bank – valószínűleg akkor sem teljesítene rosszabbul, ha nem költene minden évben milliárdokat hirdetésre, mivel nem közvetlenül a lakossággal üzletelnek. Mégis pont ezek az állami vállalatok érik el a legkisebb kedvezményt a hirdetőknél.

A G7 úgy becsüli a cégbeszámolók és a listaárak alapján, hogy a kormánybarát média reklámbevételeinek 45 százaléka származhatott az állami hirdetőktől.

 

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest: az euró és a dollár jegyzése enyhén emelkedett, a svájci frankkal szemben viszont a forint 0,1 százalékkal erősödött.