A MOL-ügylet háttere

Hatalmas sikerként, nemzeti érdekeink győzelmeként állította be a kormányfő és minisztere, hogy hosszas tárgyalások után megegyeztek az oroszokkal a Szurgutnyeftyegaz kezében lévő 21 százaléknyi MOL-részvénycsomag megvételéről. Az ezt bejelentő sajtótájékoztatón három lényegi kommentárt fűztek az egyébként nagy titokban zajló és részleteiben nem ismertetett ügylethez, azonban azok egyike sem felel meg a teljes valóságnak. Az első diadalittas állítás az volt, hogy sikerült visszaszereznünk a MOL részesedést az oroszoktól, mintha az egész egy szabadságharc része lenne a régi nagy testvér ellen. A szónok csupán azt az apró tényt nem említette, hogy a Szurgut nem tőlünk vette el a részvényeket, hanem két évvel ezelőtt az osztrák OMV-től szerezte meg, amely viszont több lépcsőben, évek alatt vásárolta fel azt, amit egyébként a magyar állam is megtehetett volna, ha nagyon akarja.

A második jól hangzó, a tényeknek viszont nem megfelelő kijelentés az volt, hogy a kormány ezzel a lépésével erősíti hazánk energetikai függetlenségét. Ez utóbbi ugyanis nem attól függ, birtokolja-e a magyar állam az olajtársaság ötödét vagy sem, hiszen attól nem lesz több gázunk, sem olajunk, sem más energiánk, sem újabb külső beszerzési forrásunk, azaz marad a csaknem teljes függőségünk az orosz partnerektől. Ehhez illeszkedik a harmadik, teljesen valószínűtlen állítás: a vásárlás egyszeri, a kétoldalú kapcsolatok semmilyen más eleméhez nem kapcsolódó üzleti tranzakció. Az ugyan lehetséges, hogy a megkötött megállapodás nem tartalmaz más vitás kérdésekre vonatkozó közvetlen kötelezettségeket, az viszont elképzelhetetlen, hogy ne befolyásolja a többi nyitott témáról szóló tárgyalások kimenetelét.

A lényeg tehát nem abban van, hogy az ügylet látható része mennyire előnyös vagy hasznos az ország számára. Lehet azt elemezgetni, drága vagy olcsó volt-e a részvénycsomag, megér-e 1,88 milliárd eurót, megtérül-e a befektetés vagy sem. Azon is lehet elmélkedni, mennyire jó üzletet, 30 százalékos nyereséget csinált a Szurgut szűk két év alatt, és miért ellenezte a Fidesz a vásárlást a Bajnai-kormány idején, amikor állítólag 80 milliárd forinttal olcsóbban hozzájuthattunk volna a részvényekhez. Az üzlet megkötésében ugyanis nem a pénzügyi motiváció volt a meghatározó, hanem annál fontosabb, nagyobb léptékű szempontok, amelyek egyrészt a magyar belpolitikához, másrészt a magyar-orosz viszony alakulásához kapcsolódnak.

Az Orbán-kormány kezdettől fogva hangoztatott szándéka volt a Szurgut kivásárlása a MOL-ból. Az orosz cég annak ellenére szálka volt a szemében, hogy a részvényeihez fűződő tulajdonosi jogokat nem gyakorolhatta, arra hivatkozva, hogy háttere nem nyilvános és áttekinthetetlen. Az olajtársaság működését tehát a Szurgut semmiben nem befolyásolhatta, érdekei nem sérültek, még kevésbé a magyar nemzeti érdekek, az utóbbiak legfeljebb annyiban, hogy az élesedő vita a kétoldalú kapcsolatokat is kedvezőtlenül érintette. Nyilvánvalóvá vált, hogy Orbánék a Szurgut jogainak korlátozásával a részvényeladást akarják kikényszeríteni, még akkor is, ha ezzel rontják a viszonyt, ami más kérdésekben visszaüt.