A KSH-adatok cáfolják Orbán állításait

Ahogy az a trendek alapján várható volt, az éves szintű pénzromlás a nyár végére hazánkban elérte a 6 százalékos határt, amivel oszlop magasan vezetünk az unióban. Utoljára 2010 januárjában volt ilyen magas az infláció, akkor elsősorban az ÁFA 25 százalékra emelésének köszönhetően. Az idén hasonló a helyzet: a 27 százalékos ÁFA, a jövedéki adók emelése, a különadók hatása önmagában 2,3 százalék, ezek nélkül nem is lennénk túl távol a kívánt 3 százalékos szinttől. Ennek fényében enyhén szólva álságos a kormányzati kommunikáció, amely a külső hatások mellett az MNB-t hibáztatja a csúcsokra kapaszkodó pénzromlásért, mondván, nem látja el jól fő feladatát, az infláció kordában tartását. Ugyan hogyan tehetné, ha éppen a kormányzati lépések gerjesztik a drágulást, méghozzá tudatosan: Orbánék megszokott módszere, hogy az eredetileg tervezettnél nagyobb infláció ösztönzésével próbálják a költségvetési bevételeket növelni.

Ennek terheit azonban a lakosság viseli, leginkább az alacsonyabb jövedelműek és a nyugdíjasok, az ő fogyasztási kosaruknál a drágulás mértéke nagyobb. Az élelmiszereknél az áremelkedés jóval átlagon feletti, az üzemanyagoknál hasonló a helyzet, ami a vállalkozások számára is jelentős költségnövekedés. Sem a nyugdíjak, sem a bérek nem követik a pénzromlás ütemét: a reálkeresetek 4 százalékkal csökkentek, és szemérmetlen hazugság a legutóbbi kormányfői levél állítása, hogy megőrízték a nyugdíjak reálértékét, hasonlítsuk csak össze a nyugdíjak emelkedését a drágulás mértékével. Még felháborítóbb hazugság a néphez intézett orbáni levélben, hogy befagyasztották a rezsiköltségeket: a távfűtés díja egy év alatt 8,4, a palackos gázé 9,4, a vezetékesé 7,4, a szemétszállításé 8,1, a csatornáé 6,3 százalékkal nőtt! Teljesen hülyének nézi az embereket?

Nyilvánvalóan hazug ígéret volt az is, hogy a különadók hatását a lakosság nem fogja érezni: az adatok ennek pont az ellenkezőjét mutatják. Orbánék vélhetően abban bíztak, hogy a csökkenő kereslet miatt a vállalkozások kénytelenek lesznek lenyelni a növekvő adóterhek egy részét. Ezt azonban képtelenek voltak megtenni, mert már nem volt miből, így a visszaeső belső fogyasztás dacára gyorsul az infláció, ami különösen aggasztó. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a magyar gazdaság recesszióban van és a kilátásai sem rózsásak, az élénkítéséhez nem látszanak sem a belső, sem a külső feltételek, jó ideig esély sincs a helyzetünk érzékelhető javulására.

Szakértők szerint az elkövetkező időszakban nemhogy csökkenne, de növekedni fog a pénzromlás üteme. A rendkívüli aszály hatásai még csak most fognak igazán az élelmiszerárakban lecsapódni, a hozzáértők akár 20-30 százalékos drágulást is valószínűnek tartanak egyes agrártermékeknél, főként a pék- és húsáruknál. Az üzemanyagáraknál is további emelkedés várható, ami minden területen inflációt gerjeszt. Az év egészét tekintve így a drágulás várhatóan 5,5-6 százalék között lesz, amire hosszú évek óta nem volt példa. Mivel az átlagjövedelmek csak minimálisan nőnek, a 4 százalék körüli reálbércsökkenés éves szinten is megmarad.

Az infláció növekedésével párhuzamban a Monetáris Tanács 6,75 százalékra csökkentette az alapkamatot, azaz a kettő közötti különbség minimálisra csökkent. Ez önmagában az állampapír-vásárlási kedvet nemigen befolyásolja, a kamatterheket pedig némileg csökkenti, azaz a költségvetés valamennyit nyerhet. A lakossággal és a vállalkozásokkal azonban más a helyzet. A minimális kamatvágás a hitelezésre nincs hatással, a különadókkal és a végtörlesztéssel kivéreztetett, bizalmatlan bankoknak ettől több pénze nem lesz, a hitelkondíciókon sem fognak változtatni.

A betéti kamatokon azonban a tapasztalatok szerint igen, azoknál borítékolható a csökkenés. Pillanatokon belül eljutunk oda, hogy a megtakarítások nagy részénél nem lesz, vagy negatív lesz a reálkamat, azaz az infláció mértéke meghaladja a betétek hozamát. Ez elvileg a fogyasztás növekedését ösztönözheti, de a jelenlegi helyzetben a lakosság, már aki tud, tartalékolni próbál, mert nagyon bizonytalannak látja a jövőt. A megtakarítási reálkamat eltűnése tehát mindenkit sújt, hiszen a félretett pénz vásárlóértéke egyre csökken.

És ez még nem minden. Egyelőre nem tudjuk, miként próbálja majd betömni a kormány a jövő évi költségvetés eddigi verzióján tátongó 4-500 milliárd forintos lyukat, de sok jóra nem számíthatunk. Elkerülhetetlenek az újabb megszorítások, és nem az IMF, hanem a gazdaság állapota miatt. Ördögi körben vagyunk: egyszerre kellene javítani a költségvetés egyenlegét és a recesszióból kikerülni, a gazdasági növekedést beindítani, ami belső forrásokból megoldhatatlan feladat. A megszorítások, mint látjuk, visszafogják a fogyasztást és a beruházásokat egyaránt, azok nélkül pedig nincs növekedés. Kuruckodás ide, pávatánc oda, egyetlen esélyünk az export, az uniós piac, a kokik és sallerek osztogatása helyett inkább drukkolnunk, együttműködnünk kellene a válságkezelés sikeréért.