A coach titka

- Ön eredetileg szociológus, egyetemi tanár és oktatáskutató, igazi bölcsész. Hogyan vált mégis az üzletmenedzsment elismert szakértőjévé?

– A hallgatóim jegyzeteinek tanulmányozása ébresztett rá, hogy baj van a tanítási metódussal. Szokásommá vált ugyanis, hogy a félévi vizsgák után összeszedegettem az ottfelejtett vázlataikat és idővel egy furcsa tendenciát véltem kiolvasni belőlük: amikor szerintem kiváló előadást tartottam, akkor abból gyakorlatilag szinte semmi nem jelent meg a jegyzeteikben, amikor viszont szétesett, hiányos voltam a katedrán, akkor rendre kipótolták a lyukakat, azaz aktívan dolgoztak maguk is az előadásokon. Sikerült tehát ilyenkor egyfajta „katalizátorként” aktivizálni és inspirálni őket!

– Egy business coach ugyanezt a katalizátorszerepet hivatott játszani azon vállalkozók mellett, akik a cégüket akarják beindítani, fejleszteni, „nagykorúvá” tenni? Vagyis a coaching ugyanolyan felnőttoktatási forma, mint az egyetem?

– Nem egészen. Kimondottan örülök, hogy ezt a területet még nem próbálták merev intézményi keretek közé szorítani. A lényege ugyanis éppen az, hogy nem csupán megtanítom a hozzám forduló kis- és középvállalkozókat az üzletépítés szabályaira, a marketingre, a menedzsment fogásaira, hanem egyfajta trénerként motiválom, támogatom őket, hogy képesek legyenek a saját elképzeléseiket formába önteni, megtervezni és lépésről lépésre megvalósítani. A főszerep az övék, nélkülük, az ő elszántságuk, ötleteik, célkitűzéseik és erőfeszítéseik nélkül nem történik meg az áttörés, nem válik a cégük prosperáló, profitképes vállalkozássá.

– Ezért lehet köze a sportnak az üzlethez?

– Így van. A sportban egyértelmű, hogy a sportoló teljesít, ő versenyez, ő küzd, ő dönti meg a rekordokat. De mindenki tudja, hogy egy-egy világklasszis hátterében valóságos edzőcsapat áll. Tiger Woods például 8 coach-csal dolgozik!

– A gyermeknevelés is lehet ilyen párhuzam, hiszen annak kihívásaival mindannyian találkozunk életünk során.

– Sokszor mondom az ügyfeleimnek, hogy egy vállalkozást ugyanúgy meg kell „szülni”, mit egy gyermeket. Szeretnünk kell, gondoznunk, de hosszú távon mégis az a célunk, abban támogatjuk őt, hogy önállóvá, felnőtté váljon, és függetlenedjen tőlünk. Ezt a szemléletet képviseljük a szakmánkban is pontos, egyértelmű keretekkel és módszerekkel. Mi például 13 hónapos együttműködésre szerződünk az ügyfeleinkkel. Ezen belül 90 napos terminusokban gondolkodunk meghatározott feladatokkal, kontrollal. Hetente ez egy negyvenöt perces ülést jelent, amire viszont optimális esetben 3-5 órán át készül fel a vállalkozó. A cél az, hogy ezeken az egymásra épülő „érési” periódusokon átmenve a következő három lényegi szempont megvalósuljon: a vállalkozás piaci környezetben, profittermelő módon, a tulajdonos személyes közreműködése nélkül is működőképes vállalkozássá fejlődjön. Ehhez közösen azonosítanunk kell a konkrét teljesítményeket, lépcsőket, célokat és azok megvalósítását! Mi tehát nem „kibicként” működünk közre, hanem a vállalkozóval együtt, „bajtársként” vállaljuk a piaci kockázatot.

– Ez szokatlan, bár valószínűleg fontos bizalmi tényező! De mit jelent ez számokban, azaz anyagiakban kifejezve?

– Azt, ha a tervezett és vállalt profitnövekedés a kitűzött határidőre nem valósul meg, akkor a további coaching szolgáltatásunk mindaddig ingyenes, amíg el nem érjük ezt a célt. Azaz, amíg a szerződésünkben meghatározott módon nem térül meg, nem múlja felül a profitnövekedés a coachingra költött összeget. Azt gondolom, hogy nemcsak az üzleti korrektség kívánja meg, hogy a kockázatot közösen viseljük a klienseinkkel. Máskülönben hogyan is várhatnánk el egy vállalkozótól, hogy a bizalmába fogadjon minket, odaengedjen féltett „gyermekéhez”? Arról nem is szólva, hogy enélkül hogyan lehetnénk hitelesek, hogy tudnánk a sikeressé tenni bárkit, ha a magunk területén mi sem vagyunk sikeresek?

– Nemzetközi szinten elismert, jogvédett „knowhow”-val dolgozik, amiről nem illik faggatnom. Mégis, mondana egy konkrét példát a coaching menetéből?

– Egy fémalkatrészeket gyártó ügyfelemet – akinek a coachinghoz vezető fő problémája a működő piac hiánya volt – megkértem, hogy rajzolja le, hogy a következő öt évben milyen fejlesztéseket kíván megvalósítani annak érdekében, hogy vállalkozása sikeresen növekedő legyen. Csodás új szerelőcsarnokot rajzolt, új gyártósorral. Amikor megkérdeztem, hogy hol találhatók az új épületben a marketing munkacsoport, az üzletkötő team irodái, akkor értetlenül nézett rám. Aztán rádöbbentettem: ha piacot, vásárlókat akar a termékeihez, akkor ezt a piacot kell megteremtenie, létrehoznia. De amíg nem ismerik a potenciális ügyfelei a termékeit, amíg nincs működő útja az értékesítésnek, addig felesleges befektetni egy újabb, jobb termék készítésébe, hiszen azt sem fogja tudni eljuttatni a célközönségéhez.

– Ez a szemléletbeli disszonancia általános a világban, vagy speciálisan magyar jelenség?

– Bonyolult kérdés. A XX. század második felének magyar történelme leépítette a vállalkozói merészséget, képességet, felelősségvállalási hajlandóságot. Egy egész társadalmat szocializáltak „kiskorúnak”, „korlátozottan cselekvőképesnek”, szolgalelkűnek. A vezetői szférában máig tapasztalhatók ennek a hatásai. Ugyanakkor a világ más tájain nagyon is fontos érték a személyes elkötelezettség, a produktivitás, a kezdeményezőkészség az üzlet világában. Nem véletlenül szerepel a legnagyobb növekedést produkáló iparágak ranglistájának második helyén a coaching szakma, közvetlenül az informatika után. Dél-Kelet-Ázsiában például a komoly bankok többsége csak akkor ad kezdő vállalkozásoknak hitelt, ha azok igazolják, hogy coach-csal dolgoznak. Angliában uniós forrásból indítottak el egy hároméves programot, amelynek keretében coach-okat adnak a vállalkozások mellé. Amerikában ez a szakmai szemlélet olyannyira kreatívan működik, hogy az egyik a nemzetközi coaching cég, a programfejlesztésébe számos olyan magas rangú katonatisztet kapcsolt be, akik megjárták például Afganisztánt, Irakot, és élesben bizonyították, hogy képesek extrém körülmények között, krízishelyzetekben is embereket menedzselni, sikerre vezetni!

– Ha jól értem, Ön azt szeretné, ha ez az szemléletmód Magyarországon is meggyökerezne?

– Talán patetikusan hangzik, de pontosan ezt érzem a küldetésemnek. Egy olyan transzmissziós programon dolgozom, amely a világ különböző pontjain már bizonyítottan jól működő rendszereket kívánja transzponálni, és elterjeszteni a magyar társadalomban. Ezért ma már javarészt arra fordítom az időmet, hogy felleljem azokat a tehetséges embereket, akik coach-okként ezeket az értékeket képesek működtetni és továbbadni.

– Van azért valami, amiről elmondható, hogy mi magyarok adtuk a coaching szakmának?

– Bizony van: a nevét! Sok, általam ismert magyar coachot is megleptem már azzal, hogy az egyetlen, magyar eredetű szó az angolban, ami közvetlenül angol közszóvá vált, az a szakmánk elnevezése. Az angolba német és francia közvetítéssel került, történeti gyökere pedig a magyar Kocs község neve. Kocs híres volt a XVIII. században a hosszú tengelyű lovaskocsik gyártásáról. Ez a jármű viszont európai hírű, sikeres terméknek, vállalkozásnak számított a maga korában! Egy jó jármű legfőbb tulajdonsága pedig az, hogy eljuttat egyik pontból a másikba. Ahogy egy coach is eljuttatja az ügyfelét egy távolabbi célpontig. Ami nekem a „coach” szó történetében mégis a legjobban tetszik, az egy sokkal mélyebb szimbólumban ragadható meg. A kocsi kocsik ugyanis Nyugat-Európába – leginkább a Németalföldre – azokat a magyar diákokat szállították, akik komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy a kor tudományos fellegváraiban tanulhassanak! Nekem ez a fejlődés iránti motivációt, illetve a tudás hazahozatalát, közvetítését jelenti. A magam módján itt és most én ugyanezt képviselem.