2000 milliárdot kell még megszereznünk

A kormány illetékesei már az év elején diadalmasan bejelentették, hogy sikerül az utolsó fillérig felhasználni az előző hét éves uniós költségvetési ciklusban rendelkezésünkre állt fejlesztési forrásokat. A felettébb optimista kijelentést arra alapozták, hogy a gyorsított tempóban benyújtott pályázatok teljes összege túl is lépte a keretek nagyságát, így még részleges sikertelenség esetén is le tudjuk kötni a pénzeket.

Ez azonban még korántsem jelenti minden forrás teljes felhasználását, az általános tapasztalatok szerint ugyanis a pénzek lehívásáig sok minden változhat, a piaci környezet, a pályázó helyzete stb., arról nem beszélve, hogy a pályázatot el is utasíthatják. Mindezek miatt átlagosan 15-20 százalékkal kevesebbet hívnak le, mint amennyit megpályáznak. A teljes felhasználást a lehívás sem garantálja,mert az uniós ellenőrző mechanizmuson keresztül utólagos korrekciók, esetleg büntetések lehetnek, ezek további néhány százalékot jelentenek. Nem véletlen, hogy az EU-ban még soha, senkinek nem sikerült teljes mértékben kimerítenie a számára biztosított kereteket.

Három évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a nagyjából 8200 milliárd forintos összkeretünkből rengeteg pénzt elveszíthetünk, mivel a 2010-es kormányváltás után másfél évre gyakorlatilag leállt a hazai uniós pályáztatási rendszer. A Fidesz gazdasági érdekcsoportjai között sokáig tartott leosztani a lapokat, aminek nyomán az érintett szervezeteknél szinte mindenkit elbocsátottak, az újaknak viszont még bele kellett jönniük a gyakorlatba. A források lekötése nehezen indult meg és sokáig botladozott, csak 2013 elején, az utolsó pillanatokban kezdett felpörögni.

Újabb megtorpanást eredményezett, hogy Orbánék 2013 végén brüsszeli egyeztetés nélkül teljesen átszervezték a támogatások lehívásának rendszerét, ami ezúttal is tömeges szakembervesztéssel és átmeneti káosszal járt, az EU nehezteléséről nem is beszélve. Ez utóbbi azzal járt, hogy csaknem félévre befagyasztották a pénzek kifizetését, mert nem tartották biztosítottnak a megfelelő átláthatóságot a felhasználásnál. Hosszú tárgyalások nyomán tavaly nyáron nyíltak meg újra teljesen a pénzcsapok, miközben a támogatások lekötése rohammunkában folyt tovább.

Az előző ciklus forrásainak lehívására 2015 végéig van elvi lehetőség, pályázni azonban ezekre már nem lehet. Jelenleg a teljes támogatási keret negyede, mintegy 2000 milliárd forint van függőben, azaz ennyit kell még az elkövetkező hónapokban sikeresen lehívnunk. Ennek érdekében a folyamatban résztvevő munkatársakat erőteljesen ösztönözni igyekeznek: egy nemrég hozott döntés szerint 90 százalék feletti lehívási arány esetén akár 8 havi extra jutalmat is kaphatnak a közreműködők. Ez mindenképpen dicséretes kezdeményezés, bár kiderül belőle, hogy a kormány a 100 százalékos ígérettel szemben már 90 százalékos sikerrel is nagyon elégedett lenne.

A források megszerzése azonban nem minden, a lényeg a minél hatékonyabb felhasználásuk. Ebben sajnos messze hátul kullogunk: az előző uniós pénzügyi ciklusban a GDP-nk mintegy 3,5 százalékának megfelelő fejlesztési támogatási keret állt rendelkezésünkre, ami az egyik legmagasabb arány volt az EU-ban. Ennek hatása azonban a GDP növekedésére a régiónk országai közül az egyik legkisebb arányú volt, azaz a legkevésbé hatékonyan használtuk fel a pénzeket. Ennek jeleit számtalan helyen láthatjuk az országban, ahol értelmetlen vagy soha meg nem térülő beruházásokra ment el az uniós támogatás.

A tavaly kezdődött új ciklusban főként a hatékonyabb felhasználásra kellene törekedni, már csak azért is, mert a források csökkentek. Bár Orbánék növekedésről beszélnek, a konkrét számok szerint ebben a hét évben az operatív programokban összesen mintegy 7000 milliárd forint áll rendelkezésünkre, ami ugye kevesebb a 8000 milliárdnál /pedig közben a forint is gyengült és némi pénzromlás is volt/. Öt fő programot az Európai Bizottság végre jóváhagyott, és azok rövidesen indulhatnak, összesen 19 milliárd eurónyi kerettel. Ezekből a pénz persze igazából a jövő évtől fog befolyni, az átlagos átfutási idő másfél év. Ezért is csúszik el az egész unióban a felhasználás a ciklusok végére, és hívható még le pénz – ahogy a mostani példa is mutatja – a ciklus vége után két évig.

A legfontosabb kérdés az, hogyan működik a források kezelését irányító és végrehajtó hazai struktúra, minek alapján osztják a pénzeket, és azok valóban oda kerülnek-e, ahol tényleg hasznosan használják fel. Az eddigi tapasztalatok nem túl kedvezőek, a döntési folyamatban a jelek szerint a racionális szempontokat gyakran felülírják a politikai-gazdasági érdekek. A rendszer nálunk 2013 vége óta elképesztően központosítottá vált, minden lényegi döntés a miniszterelnökséghez került. Orbánék eddigi ténykedését látva aligha számíthatunk arra, hogy a helyzet javulni fog, és a jövőben nem a gazdasági hátországuk és befolyásuk erősítése lesz a fő rendező elv.