Két éve erőszakolták meg a svéd lányt, itt az újabb fejlemény az ügyben
Őszre halasztották el az előkészületi ülését annak a férfinak, aki 2019-ben megerőszakolt egy svéd lányt, mert a kirendelt ügyvédjével még sosem találkozott.
2019-ben történt az eset, amikor három svéd nőkből álló társaság Budapestre látogatott egyik este elmentek bulizni viszont egyikőjük hamarabb hazament, akit útközben egy férfi kiszemelt és követni kezdte, majd a résnyire nyitva hagyott ablakon bemászott és megerőszakolta a nőt.
Az ügyészség júniusi közleménye szerint a férfi a hajnali órákban bemászott a VII. kerületi lakás résnyire nyitva hagyott ablakán. A lakásban egyedül tartózkodó nő ekkor – ittas állapota miatt – mélyen aludt. A vádlott az alvó, védekezésre képtelen állapotban lévő sértettről lehúzta a ruháját és megerőszakolta. A sértett közben felébredt, ekkor a vádlott a nőt a hátára fordította és megpróbálta folytatni a szexuális cselekményt, az ekkor már teljesen magához tért nő azonban védekezni kezdett, a lábával eltolta a férfit, aki ekkor felhagyott a cselekményével, és az ablakon keresztül elmenekült.
A Telex információja szerint a nyomozók két hét múlva megtalálták egy férfit DNS alapján, amit egy cigarettacsikken azonosítottak, később ez lett a nyomozás egyik legfontosabb bizonyítéka.
A szerdán tartott előkészítő ülésre a férfi már bilincsben érkezett viszont az ülést elhalasztották őszre, mivel a férfi és a kirendelt ügyvédje az előkészítő ülésen találkoztak először. A svéd lány és családja csak a tárgyalás miatt jöttek Magyarországra. Ha a férfi az októberi előkészítő ülésen nem ismeri be a bűncselekmény elkövetését, a bíróság rögtön tárgyalást tart, és tanúként hallgatja meg a lányt és barátnőit is.
(Kiemelt kép: Illusztráció Fotó: Ben Blennerhassett/unsplash )