Éveken át bántalmazta, majd megpróbálta megölni feleségét, 11 évet kapott

A férfi az évek során többször is rátámadt a nőre, volt, hogy fojtogatás után hátba is szúrta. 

2021. október 1., 12:23

Szerző:

11 év börtönbűntetésre ítélték azt a férfit, aki éveken át bántalmazta feleségét, majd kísérletet tett megölésére is – tudatta a Győri Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-vel.  A férfit mellékbüntetésként tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott a feleségét házasságuk alatt ittas állapotban többször bántalmazta, de a nő egyszer sem tett feljelentést és orvoshoz sem fordult. Férjének mindig megbocsátott. 2017 nyarán a férfi étkezés közben minden előzmény nélkül megszúrta a feleségét a jobb combja térdhajlatán, egy évvel később pedig ittas állapotban az ágyon fekvő nő arcára párnát szorított és legalább tíz másodpercig fojtogatta. A nő el tudta lökni magától a férfit, aki azonban egy zsebkéssel hátba szúrta.

A vádlott ezután közölte, hogy elege van az életből, majd többször mellkason szúrta magát. A férfit, aki felesége halálát is okozhatta volna, megműtötték. A Győri Ítélőtábla álláspontja szerint a férfi szándéka az emberölésre egyenes volt. A férfit emberölés kísérlete és súlyos testi sértés kísérlete miatt, halmazati büntetésül 11 év börtönbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla.

 

(Kiemelt kép: Pénjamo, Mexikó, 2016.09.26. Egy síró nő demonstrálja a nők ellen elkövetett erőszakot. Fotó: Danie Franco / Unsplash.)