Átadtuk Belgiumnak a brazil drogbárót (videó)

A férfit harminc év börtönre ítélték Brazíliában, ezután eljátszotta a halálát és álneveken élt, egészen tavaly júniusig, amikor a TEK elkapta.

2023. június 16., 16:31

Szerző:

Kiemelt biztonsági intézkedések közepette Magyarországról Belgiumba szállították csütörtökön a világ legismertebb brazil kábítószercsempészét, akit tavaly nyáron hazánkban kapott el a rendőrség. A TEK, a NEBEK, a BVOP és a KR NNI szoros együttműködésben hajtotta végre a kiemelt kockázattal járó feladatot – olvasható a police.hu oldalán.

Az 54 éves, több néven ismert brazil férfi által vezetett szervezet 2017 és 2019 között legalább 45 tonna kokain csempészéséért felelős. A bandavezér ellen hazánkban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közokirat-hamisítás miatt indított büntetőeljárást, tekintve, hogy elfogásakor hamis igazolványokat mutatott fel. 

A tavalyi rajtaütést megelőzően a férfit már évek óta keresték a hatóságok.

Interpol körözés is érvényben volt a férfi ellen, miután Brazíliában harminc évig terjedő szabadságvesztésre ítélték kábítószercsempészés miatt, de több más ország is adott ki ellene elfogatóparancsot.

A magyar hatóságok 2022 júniusában kaptak jelzést arra vonatkozólag, hogy a brazil férfi Magyarországon tartózkodhat. A Nemzeti Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK),  a KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály és az Életvédelmi és Célkörözési Főosztály munkatársai nemzetközi együttműködés keretében, több ország részvételével zajló kooperációnak köszönhetően sikeresen beazonosították a bűnöző tartózkodási helyét. A jelzést követő hat órán belül elfogták a Terrorelhárítási Központ emberei. Az akció nem volt veszélytelen, ugyanis az előzetes információk szerint a férfi különösen veszélyes és fegyverrel rendelkezett. 

A brazil drogbáróként ismert bűnöző alvilági kapcsolatait tükrözi, hogy

a férfi évekkel ezelőtt halottá nyilváníttatta magát, ezt követően hamis személyazonosággal élt. A rendőrség tudomása szerint legalább tíz álnevet használt, ezek mindegyikéhez hamis igazolványai is voltak.

Elfogását követően kiadatási őrizetbe került, s egészen mostanáig a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben tartózkodott. Belgiumnak történt átadása hosszas egyeztető eljárást követően végül 2023. június 15-én történt meg a legmagasabb színtű biztonsági előírások betartásával.

A börtönből rendőri kísérettel, lábbilinccsel, vezetőszíjjal, rendőri konvojban szállították át a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre – olvasható a rendőrség honlapján.

A TEK munkatársai gépfegyverrel a kezükben kísérték a férfit, míg az őt szállító és kísérő szolgálati gépkocsikat a magasból rendőrségi helikopter is biztosította.

A KR NNI célkörözési fejvadászai a brazil férfit a reptér egy teljesen hermetikusan lezárt külön részén adták át a belga rendőrség célkörözési egységének. Majd a belga hadsereg külön gépével szállították át Belgiumba, ahol a bíróság már az este folyamán elrendelte letartóztatását. Ezt követően az ország egyik legmagasabb biztonsági védelmével ellátott fegyházába szállították.            

 

(Fotó: Képkocka videó felvételből / police.hu)