Weaver versenyben marad

Éppen harminc évvel ezelőtt ő volt az első igazi női akcióhős. Sigourney Weaver A nyolcadik utas: a Halál óta nem veszített az erejéből.

2009. november 9., 04:59

Ezért lehetséges, hogy James Cameron legújabb filmjében, az Avatar-ban (Avatar, hazai bemutató: december 17.) még mindig olyan figurát alakít, aki az univerzum távoli, legveszélyesebb pontján, idegen lények között, a Pandora nevű hold dzsungelében magára maradva is megállja a helyét.

– Muszáj edzettnek lennem, mert fiatal színészekkel vagyok körülvéve – nevet a színésznő, akinek a neve örökre összekapcsolódott az idegen szörnnyel szembenéző Ripleyével. – Nagy a verseny, és én nem akarok lemaradni. Minden nap edzek: úszom, futok, vagy mást csinálok, de nincs olyan nap, és nem lehetett előtte olyan este, hogy kihagyjam a mozgást. Az édesanyám fiatal korában nagyon komolyan sportolt, igen sikeres teniszező volt, ő is mindig komolyan vette a tréninget: áradt belőle a versenyszellem, neki csak a győzelem volt elfogadható, mindig az első helyre tört, és minket is erre tanított. Kamasz koromban kinevettem ezért, de azt hiszem, igazából olyan vagyok, mint ő volt. Szerintem ezt érzik bennem a rendezők is - írja hírlevelében az IC Press.

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.