Wargha, a kettős ügynök

Ehelyett lett itthon Kossuth „táskahordozója”, bécsi „őrszeme”, az ottani forradalom szítója, finanszírozója, majd fogoly nehéz vasban, a császári rendőrség besúgója, aki négyszáz forintot kapott (a felkötött) Noszlopy Gáspár vérdíjaként, s kétszázat vett fel a Kossuth családtól megsegítéséért. Lett aztán elbocsátott, majd reaktivált rendőrkém, összeesküvő, londoni emigráns, hazatelepült s megvetett szerencsétlen. Mindig autentikus mártír.

Ő adott Bécsben Bemnek hamis útlevelet, hogy a város eleste után Magyarországra távozhasson, később ő lett a magyar ellenállás céljaira hazajuttatott Kossuth-dollárok egyik elosztója (ezért távollétében „húszévi, nehéz vasban töltendő várfogságra” ítélik). Az illegális mozgalomban épp az ő feladata volt a kémelhárítás és felderítés (!), noha maga is a titkosrendőrségnek dolgozott, azzal áltatva magát, hogy ekképpen védeni tudja a törvényen kívülieket. (Persze, néha azért muszáj volt ezt-azt besúgni...)

Ez a kalandor volt „a koronás Wargha” (1808–1876). Ő adta ki a bécsi policájnak: hol lelik meg az Orsovánál elásott, elrejtett koronát. Szép pénzt kapott érte, s egérutat.

Wargha a londoni emigrációban „túl jól élt”. Ez és bizonyos hírek gyanúba hozták: Kossuth bizalma elpárolgott. Wargha hazakéredzkedett, és 1860-ban újra szolgálattételre jelentkezett. Új fedőneve Adolf (Johnson).

A pénztelen, ambiciózus kisnemes azzal mentegette magát: elárulván a mozgalmat, védi is. Kis ügyekkel fedezi a nagyokat. Mások azonban cinikusnak, jellemhibásnak látták, pénzéhesnek, hazugnak, önfelmentőnek. Aki romlásának okát mindig és kizárólag a kiábrándítóan kegyetlen sorsban jelölte meg.

(Deák Ágnes: A koronás Wargha. Egy kettős ügynök Kossuth és a császári rendőrség szolgálatában. Akadémiai Kiadó.)