Vonalba zárt történetek – Réber László állandó kiállítása

2018. június 4., 06:46

Szerző:

Ha Janikovszky Éva, Lázár Ervin mesekönyveire gondolunk, rögtön látjuk magunk előtt a kötetek illusztrációit is. Réber László jellegzetes, mosolyt csalogató rajzai is feledhetetlenné teszik gyerekkorunk kedvenc olvasmányait. A Munkácsy Mihály-díjas Réber 17 éve halott, de grafikái halhatatlanok. Nemrég nyílt meg Vonalba zárt történetek címmel a művész első állandó kiállítása a székesfehérvári Hetedhét Játékmúzeumban. A megnyitó beszédet a szintén Munkácsy-díjas grafikus, Tettamanti Béla mondta, aki mestereként tisztelte Rébert, és évtizedes barátság fűzte őket össze.

– Nem művészettörténeti elemzést akartam Réberről tartani, inkább azt bemutatni, milyen ember volt. Nem volt könnyű sorsa. Tízévesen veszítette el az édesapját, édesanyja egyedül nevelte a testvéreivel. Majd jött a háború, az orosz hadifogság. Ő visszahúzódó, komoly embernek tűnt. A rajzaiban tudta megmutatni az igazi belső énjét, azt a sok kedvességet és derűt, amelyet a figurái is sugároznak. Réber László grafikái ma is abszolút korszerűek, mintha tegnap készítette volna őket – teszi hozzá Tettamanti, aki a 168 Óra illusztrátora is.

A kiállítás létrejöttében fontos szerepet vállalt a mester Svédországban élő lánya, Réber Krisztina is, aki édesapja hagyatékát gondozza. A tárlat rendezője Kemény Gyula. Nem emlékkiállítás készült, hanem élő, eleven, interaktív játszóhely, ahol a gyerekek és a szüleik is remekül érezhetik magukat. Bemutatják a művész felnőttgrafikáit is, például ő illusztrálta Örkény István egyperces novelláit is. Nemcsak a képeket láthatjuk, de gombnyomásra az egypercesek meg is hallgathatók. Monitoron megtekinthetjük Réber rajzfilmjeit is és digitalizált rajzait, karikatúráit.

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.