Volt terrorista focista

Még mindig gyakran emlegetik e lapban is, másutt is – és rendre megrovóan – Gyurcsány élcelődését a terrorista szaúdi focistákról, legutóbb kairói látogatásán Orbán is utalt rá közvetve.

2011. február 18., 17:33

Gyaníthatóan sem a poénkodó, sem az ettől az arabok körében elhatárolódó miniszterelnök nem tudta, hogy bizony volt terrorista szaúdi futballista. Méghozzá egy korábbi válogatott, népszerű játékos, akit az iraki határon kaptak el, amikor csatlakozni akart az ottani Al-Káida terroristáihoz.

Rajta kívül egyébként még jó néhány hasonló tevékenységet folytató vagy arra készülő kisebb rangú focistát is lefogtak a szaúdi vagy az iraki hatóságok. Vagyis Gyurcsány – nyilván tudtán kívül – akasztott ember házában emlegetett kötelet, viszont a szaúdiak éppen ezért érezhették magukat még inkább találva, mert ők meg bizonyára azt nem tudták, hogy e náluk nagy port felvert ügyet mifelénk senki sem ismeri.

Avar János
E-mail

A Múzeumok Éjszakája idén több mint 470 hazai közgyűjteményt kapcsol össze, és mintegy 2700 programmal készül a Kárpát-medence-szerte megmozduló közönség számára. Egyetlen éjszakára megnyílnak a zsinagógák kapui is, hogy fénnyel, zenével és történetekkel vezessék be a látogatókat a zsidó hagyományok spirituális és kulturális világába.