Visszavonulók és leszámoltatók
Az ember élete során tanulással (talán) eljut egy szintre, amikor már valamilyen, a társadalom számára hasznos területen munkálkodik. Azután, ahogy tapasztalatot gyűjt, okosodik, előbbre kerül a ranglétrán, vagy változtat, életpályát módosít. Arra azért a többség figyel, hogy megfoghatatlan, megbízhatatlan „szakmára” ne adja a fejét. Ma már nem megy kosárfonónak, halásznak, hadd ne soroljam.
Hát én ilyen mihaszna szakmának tartom egy kicsit magát a politikát is. Ahhoz ugyanis, hogy valaki érdemi döntésekben részt vegyen, mégis csak szükségeltetne valami szakmai alap. Közgazdasági, építészeti, egészségügyi, jogi stb. végzettség. Az már a csőd vagy inkább az abnormalitás szintje, ha a jogász mezőgazdasággal, a közgazdász jogi kérdésekkel, a hadsereget soha nem látott ember a honvédelemmel foglalkozik.
Ami tehát a cikkben felsorolt urak további életét érinti: aki a tudás mellé tapasztalatot is szerzett, az nem lehet értéktelenebb ember.
Miért nincs gondja egy Bárándynak, Karsainak, Oszkónak vagy majd a most céltáblának használt Simornak? Mert volt és biztosan lesz is szakmai munkájuk azután is, ha távoznak a közéletből.
Ám mi lesz majd a Szijjártó-, Ágh Péter- vagy Gusztos-beállítottságú emberekkel? A nyugati világban általában a sikeres szakmai múlt (és valamilyen szintű pénzügyi függetlenség) a belépő a politikába. Nálunk ez az elvárás vagy szitokszó, vagy – ahogy mostanában új megvilágításban halljuk – ezek az emberek oligarchafajták.
Persze az is megoldás lehetne (a végkielégítések mellett), ha váltáskor az egész csapatot – úgy, ahogy van – bebörtönzik, majd a bv-ben újra szakmára tanítják. Most jöttem rá, hogy Balsaiék tulajdonképpen sajnálatból indították el a „leszámolást”, megértve politikustársaik szorult helyzetét, és a segítségükre sietnek.
Jó ég, akkor ezek nem is bosszúállók?
Végvári József
E-mail
