Vereckei úri divat – A honfoglalók viselete

Valószínűleg kaftánban fog­­lal­­tunk hont, ugyanis ez volt a sztyeppei népek viselete. Csak akkor még nem kaf­­tánnak hívtuk. A perzsa eredetű szó csak a 16. századtól terjedt el a magyarban. Hogy mégis miképpen nevezték Verecke idején, nem tudjuk. A kabát korábban, szláv és görög közvetítéssel került hozzánk, és szintén perzsa gyökérzetű. A dolmány későbbi török átvétel. A köpönyeg ugyancsak. A köntös viszont beépült a lengyel, orosz, szerb, oszmán-török nyelvbe is.

Az ingekről (ümögökről) keveset tudunk. A gatyát a szlávoktól kölcsönözhettük. A nők is hordtak nadrágot nomád módra. Lovagláskor „férfiasan” ültek a nyeregben, terpesztett lábbal. A férfiak fején csúcsos süveg, valószínűleg turbánként körbetekerve. A lábbeliknek a nevét sem tudjuk. A csizma elnevezés később, a hódoltságkori törökből jött. Puha talpú volt, ez kikövetkeztethető a fennmaradt kengyelek formájából. A kézművesek, földművelők bocskort hordtak, neve a magyarból került át a szláv nyelvek némelyikébe.

Az övet viszont övnek mondták már akkoriban is. Erre volt felfűzve a tarsoly, benne a tűzszerszámok és a fenőkő, aztán a szerszámként és evőeszközként szolgáló rövid pengéjű kés, meg a fegyverek: a szablya, a nyíltegez, az íjtegez, a fokos. Az övveretek pedig kifejezték a személy rangját, nyilvánvalóvá tették gazdagságát.

A ruhadarabok, persze, elporladtak, amint viselőik is. De megmaradtak a fémdíszek, az ing-, kaftán-, párta- és csizmaveretek, valamint a tarsolylemezek, övcsatok és szíjvégek, a tarpai temető gyűrűi, a balatonújlaki gyönyörű hajkorongok.

Néhány jellegzetesen magyarnak mondott ruhadarabot viszont kizárhatunk a korból. A csikósok bő gatyája 19. századi, a díszmagyar nemkülönben. Feszty körképén is virul a romantika.

(A honfoglalók viselete. Szerkesztette Sudár Balázs, Petkes Zsolt. Helikon Kiadó.)