Velodrom

Különös ünnepre gyűltek össze a hónap első napján a régi idők és járgányok szerelmesei a Millenáris pályán (amely nem azonos a budai gyárépület helyén nemrégiben felépült kultúrcentrummal, de azonos a Zuglóban több mint egy évszázada felépült sportlétesítménnyel, ahol egykoron labdarúgó-mérkőzéseket is játszottak, s ahol a hazai pályakerékpározás bölcsője is ringott. A felújításra – valószínűleg hiába – váró patinás létesítmény 1996-ban ünnepelte centenáriumát: a jeles alkalomból egy pompás Kölcsey-idézet került egy márványtáblán a falakra, amely a pálya dicsőségét zengi – igaz, a himnusz költője nem épp a biciklipályára gondolt.)

De vissza a jelenbe. Vagy a múltba. Vagy valahová a kettő közé.

Ott tartottunk, hogy a régi idők és járgányok szerelmesei második alkalommal rendezték meg a Millenáris Velodromot, amely nem több (igaz, nem is kevesebb), mint egy jókedvű találkozás az elmúlt évszázadban létrehozott járművekkel (kerékpárokkal, motorokkal, autókkal, valamint ezek különös kombinációival). Itt nincs börze, nincs adásvétel, nincs verseny, itt csak egy elegáns bemutató van – a járművek, gazdáik és a szemlélők körbesétálnak a placcon, aztán a mozgásképes darabok (kategóriánként indulva) tesznek néhány tiszteletkört a teknő oldalában is. Népség-katonaság pedig (a többség régi korok jelmezébe öltözve) csodálkozik, tapsol, korzózik, egyszóval pompásan érzi magát.