Valami más
Bár az utóbbi időben rossz híreket hallunk a független színházak háza tájáról, a Maladype ünnepre készül. A társulatot tíz éve hozta össze Ionesco Jacques című darabja; azóta a kritikusok hol a színjátszás magasiskolájaként vagy örömszínházként, hol meg öntörvényű és túlságosan is normabontó csapatként emlegetik. November 19-én gálaműsor keretében őket köszönti a színházi szakma. Az évforduló kapcsán a társulat művészeti vezetőjével SZABÓ ÁGNES beszélgetett.
– A Maladype előfutára a roma és nem roma tagokból álló Vareso Aver (Valami más) volt, akik egyetlen előadásra társulattá szerveződtek (Vérnász, rendezte: Lendvai Zoltán). Gondolta volna akkor bárki, hogy hivatalosan bejegyzett színház lesz belőle?
– Akkor én még nem voltam képben, de a szerb producer, Dragan Ristiè szeretett volna egy olyan darabot is, amelyik nem annyira folklóralapú, mint a Vérnász. Olyan rendezőt keresett, aki cigányul és magyarul, profikkal és amatőrökkel is képes színházat csinálni. Abban az időben Franciaország és Magyarország között ingáztam, és erős kalandvágy volt bennem. Ionesco darabjáról tudni lehetett, hogy már mindenhol megbukott, így engem különösen érdekelt. A mi előadásunkban Jacques családja (a romák) végig lovári nyelven beszélt, a menyasszony családja viszont magyarul, a darab végén pedig „macskanyelvvé” keveredett a kettő. Imádták az emberek. A „miért ne” szabadsága olyan energiát és hitet adott, hogy megszületett a későbbi stílusunkat megalapozó előadás.
– A következővel (Ghelderode: Bolondok iskolája), amely szintén egy szimbólumokkal terhelt, szürrealista darab, megint kockáztattak.
– Mert itt sem az írott anyag illusztrálása volt a cél. Elsősorban metakommunikatív nyelvet használtunk: a Galgütöt játszó Molnár Erika ebben az előadásban már három nyelven beszélt (magyar, latin, lovári), a bolondok, akik romák voltak, előbb latinul szólaltak meg, és a legmagasabb etikettre voltak kinevelve, eredeti identitásuk pedig később elemi erővel robbant a színpadon – lovári nyelven. Arra kérdeztünk rá: van-e titka a művészetnek, van-e érvényes és egyedüli válasz, út, forma és tartalom?
– És van?
– Nincs válasz. Hoztam is ajándékot, meg nem is: fogd meg, ha tudod – erről szól a művészet. A két előadás közt, valahol félúton rájöttünk, hogy mi tényleg találkoztunk egymással. Ha jó a közösség, és benne az ember örömmel tud fontos dolgokról beszélni, érdemes tovább csinálni. Különben normális ember nem lesz társulatvezető, főleg tudatosan nem.
– Hatévesen elindult egy bőrönddel otthonról egy vándorcirkusz után, mert játszani akart. Aztán színész és rendező lett, mert még mindig játszani akart. Egy társulat vezetésében, főleg a mai helyzetben, mi a játék?
– A független színház működése olyan, mint az orosz rulett: még mindig nem lőtték ki a golyót – de ki fogják, ebben biztos vagyok. A mai napig rengeteg kérdést kell feltennem magamnak, de nem tudom őket megválaszolni, amíg nem járok a végére. Csinálni mindig értékesebb, mint ha azon agyalnék, hogy csináljam-e. Tudom, hogy egyszer vége lesz, de van egy előadás a legvégén, amit meg szeretnék csinálni, ahhoz viszont még sok mindent végig kell járni.
Maladype Színház – Tojáséj részlet (videó)
