Vágó Párbaja
„Rám akarják verni az egész balhét, azt is, ami a licencműsor alapötletéből fakad” – a napokban egy bulvárlap hasábjain így panaszkodott a Párbaj című műsorát kísérő skandallum miatt a „kvízprofesszor”. Az volt a végkövetkeztetése: harmincnégy pályán töltött évet nem hiteltelenít egy kevésbé sikerült produkció. Tényleg nem, de – úgy tűnik – a balhét mégis vinnie kell. SEBŐK JÁNOS elemzése.
Ezekben a napokban zajlik Vágó István nyilvános kivégzése. A korábban elismert, méltán tisztelt és népszerű játékmester ázsiója hirtelen nagyot zuhant, s új műsora képernyőre kerülése óta nem tud megállni a lejtőn. Bírálják, szapulják hivatásos kritikusok, bloggerek, kommentelők.
Részben jogosan, részben nem.
Kezdjük a médiánál. Akela elvétette az ugrást. Ez az új műsor rossz, érdektelen, unalmas, vontatott. Ezt a műsort Vágó akkor sem menthette volna meg, ha a maga képére formálja, mint a Legyen Ön is milliomost. Ebben az esetben azonban a TV 2 formálta át a maga igényei szerint Vágót. Előbb új fazont csináltattak neki, majd a habitusát, játékvezetői stílusát is hozzáigazították a TV 2-s műsor remélt célközönségének elvárásaihoz. S itt a legnagyobb a baj. A „nézettség bármi áron”-versenyben a TV 2 régóta mindig csak lefelé mozdul. Ha egy efféle vetélkedőben a dekoltázsnak, a beszólásoknak, a játékosok kinézetének, habitusának nagyobb szerepe van a kiválasztásukkor, mint a tudásnak, a műveltségnek, akkor már csak egy lépésre vagyunk a Big Brotherhez vagy a Való Világhoz társított kertévés marketingszemlélettől.
Vágó ebbe a manipulatív játékba – hiúságból, dacból, ki tudja? – belement, s nagyot bukott. Műsorának nézettsége 10-12 százalékkal is elmarad a konkurens csatornáétól, s remény sincs arra, hogy győztesen kerüljön ki a versenyből. Ráadásul jól látható, hogy feszélyezetten s egyre kedvetlenebbül mozog abban a közegben, amely a Balázsok, Mónikák, Janik, Sanyik, Tüncik, Incik és Fincik világa.
Sajnos nem ő az első egykoron tekintélyt szerzett médiaszemélyiség-szakember-művész, aki az évek során felélte tőkéjét, vállalta a délibábos népszerűséget, és hitelével, arcával fizetett érte. Voltak (Máté Krisztina, Alföldy, Stohl, Koltay, Para Kovács, Eszenyi, Soma stb.), akik még idejében kihátráltak a közegből, mások viszont tovább lubickolnak a felvett új szerepükben (Gesztesi, Liptai, Détár, Nagy Feró, Benkő Dániel stb.), mert a kísértés kétségkívül nagy. Celebként, hírességként irgalmatlanul sok pénzt lehet keresni, címlapra lehet kerülni, megmondóember, véleményformáló lehet az illető, s ha ehhez még hiúság, önfényező hajlam, egoizmus is társul, akkor az efféle pünkösdi királyság kísértésének nehéz ellenállni.
A csillogás azonban múlékony, s a jelek szerint a nézők után a kertévék vezetése is kezd ráunni az elhasználódott, inflálódott, csúcsgázsival fizetett, ám egyre értéktelenebb sztárjaira. Az utóbbi egy-két év eltűnései bizonyítják, hogy a hiteltelenné s ezáltal piacképtelenné vált, a célkorosztály szempontjából (19–48) amúgy is öregnek számító „nagy nevek” likvidálása folyik, akiknek helyébe sorra érkeznek a büfé–aula szakon diplomát szerzett hírszerkesztők, a celebekből „átigazított” műsorvezetők, az ön- és énérvényesítő karrieristák, a közönséges, harsány, erőszakos játékmesterek.
Mivel a nézők ingerküszöbe mind magasabb, ezért szemlátomást egyre több szennyre, vérre, mocsokra, testnedvre, balhéra, botrányra van szükség. Nemcsak az egyes műsorok, a szereplőik is pornografizálódnak.
S ehhez nemcsak „bevállalós” szereplők, de az idiotizáló programfolyamhoz új habitusú műsorvezetők is kellenek.
A nemzetközi recept megvan, hiszen a kertévék műsorfolyama is globalizált, csupán az emelkedő ingerküszöbnek megfelelő helyi szereplőket kell megtalálni. Akik immár csereszabatosak. Klónozottak, programozottak. S a sorsuk is jól ismert. Sikergörbéjük felfutó szakasza rendkívül gyors, aztán rövid topon tartózkodás után következik a zuhanás. Így működik ez a showbiznisz más területein is, például a szintén gyorsan elavuló termékeket gyártó popiparban is.
Az „öreg bölényeknek” ebben a közegben már nincs helyük. Hatalmas gázsikért egy részüket még az „istállóban” tartják a szerződések lejártáig, de néhányuk kilövésére már megadták az engedélyt. Vágó sorsa sem lehet kérdéses a mostani produkciója után. Mennie kell, vagy egy rövid ideig még maradhat, ha beáll bohóckodni a sorba, ha letolja a gatyáját, ha villant egyet-kettőt a bulvárban, ha szállít néhány szaftos botrányt. Ha nem, a mór megtette kötelességét, a mór mehet.
A kereskedelmi média mostanában gyorsan felzabálja teremtményeit. Bekapja, megemészti, majd kiüríti őket. A médiakannibalizmus folyamata szinte mindig ugyanaz. Valamely csatorna a siker, hírnév, csillogás ígéretével előbb elcsábítja kiválasztottjait, gúzsba kötő szerződéssel engedelmes eszközzé teszi őket, majd nagy médiahűhó közepette bedobja őket a mély vízbe, s amint az egyéniségét vesztett, sok esetben át is fazonírozott kiválasztottak amortizálódnak, hiteltelenné, unalmassá, érdektelenné válnak, szemétdombra hajítja őket.
A kivételes tehetségek, a „nagyok” esetében ez a folyamat természetesen kitolódhat, de az amortizálódás esetükben is kódolva van. Harcolni az utolsó zsetonig pedig nem érdemes. Egy ilyen felállásban csak veszteni lehet. (Kinek a fejében fordulna meg, hogy a mai Fábryt az egykori fenegyerekkel összehasonlítsa?)
A példák természetesen nemcsak újságírókra, riporterekre, műsorvezetőkre, de színészekre és különféle szerepeket vállaló szakemberekre is vonatkoznak. Gondoljuk csak el, miként „fogytak el” színészként egyes celebbé felhizlalt szereplők, s hasonlóképpen tündökölt és bukott meteorológus, filozófus, író vagy pszichiáter is: híressé és gazdaggá váltak, de gyakorlatilag kinézték, kiutálták őket – többnyire teljes joggal – a hazai szakmai-kulturális életből.
Vágó Istvánt ilyen veszély talán nem fenyegeti. Amit eddig letett az asztalra, az ma is fedezi a hitelét. Azonban elkövetett egy óriási hibát ebben a mai magyar médiaközegben. Az utóbbi hónapokban beleártotta magát a politikába, nyíltan hitet tett pártállása mellett. Részt vett tüntetéseken, gyakran nyilatkozott, nyilvános vitába keveredett az ellentábor képviselőivel, vagyis megosztó személyiséggé vált, ami a kereskedelmi média világában több mint bűn: hiba. Eddig csak egy zsidózó szűkebb szubkultúra szereplői gyalázták offline és online, most viszont, hogy több „fronton” is szembement Fábryval, és elkötelezetten állást foglalt politikai kérdésekben, egy egész táborral találta magát szemben. Egy olyan terepen, ahol az elmúlt két évtized manipulációi eredményeként már régen nem észérvékkel vitáznak, hanem a hité, az indulatoké, a bigott meggyőződésé a főszerep. Vágó médiatündöklésének vége így most egybeesik politikai indítékú lejáratásával, s ez valószínűleg felgyorsítja a bukás folyamatát. Vágó nemcsak a nézettségi mutatók tekintetében teljesít alul, hanem időközben a gyűlöletbeszéd erőterébe is bekerült. Célponttá vált, lőnek is rá rendesen, s mivel a tapasztalatok szerint erről a terepről nehéz lesz maradandó sérülések nélkül kimenekülnie, kenyéradó gazdái is igyekeznek majd szabadulni tőle.
