Vad világban is nyílik virág – Koncz Zsuzsa: A hárítás a válaszunk mindenre

– Vadvilág címmel jelent meg néhány hete a negyvenedik lemeze, amely egy hónap alatt aranylemez lett. Kerestem az egyetlen szót az eddigi életművére: talán a „következetesség” a legmegfelelőbb. Bár sokakkal dolgozott együtt, dalai mégis egyfajta egységet alkotnak.

– A lemezeim mindig, minden rendszerben arról próbáltak szólni, amit éppen éreztem és gondoltam a világról, az életünkről, a történeteinkről, az embereket összekötő és szétválasztó dolgokról. Annyiban igaz a következetesség, hogy mindezt én élem át. Ezzel együtt változatosnak érzem a dalaimat, hiszen igen sokféle dolog érdekel. Életem különböző szakaszaiban más és más foglalkoztatott. Nem véletlen, hogy a Szerelem című lemez a pályám elején született. De már ott is megjelentek azok a helyzetek, amelyek ráirányították a figyelmemet – és talán a hallgatóságomét is – a külvilágra. Például az Én nem tudtam azt, kérem című kis dalban: „Jó, hogy megmondták, hogy a világon a legszebb hely Magyarország…”

– Az új lemezen vissza is utal erre a dalra: „Addig jár a korsó, míg el nem lopják…”

– Amikor megszülettek Bródy János első szövegei, éreztem, hogy ez így már sokkal érdekesebb, mint a magyar jogtudományi egyetem, ahová beiratkoztam és több mint két évet el is végeztem. Alapvetően humán érdeklődésű vagyok, sokféle pálya felmerült bennem a maga idején – az éneklés érdekes módon egyáltalán nem –, és mivel komolyan foglalkoztatott, ami körülöttünk folyt, és igen sok dolog erős ellenérzést váltott ki bennem, mint például az állandóan tetten érhető hazugságok, gondoltam, irány a jogi egyetem, tegyünk igazságot. Aztán rájöttem, hogy ott nem erről van szó, mert a rendszer határozza meg, milyen igazságot szolgáltat. A legjobbkor jöttek a Bródy-szövegek – így aztán a zenénél maradtam. Azóta is érdekel, milyen korlátok között, milyen rendszer szerint élünk és ez milyenné tesz minket. Mennyire hagyjuk magunkat és mennyire nem– Sok minden nem tetszett és nem tetszik ma sem. És ez nem látszik javulni, még így, „történelmi távlatban” sem. Valószínűleg nincsen ideális rendszer, csak megközelítően kiegyensúlyozott rendszerek léteznek. Azért is tűnhetnek a dalaim homogénnek, mert a nézőpontom nem változott. S noha sokat tanultam világról, környezetről, jogrendekről, a szemléletem megmaradt.

– Már előző lemeze, a Tündérország sem volt felhőtlen hangulatú. A Vadvilágon viszont nem csak a borítón „csapkodnak a villámok”: Ingoványos vad világ, Ez nem a valóság, Mi lett belőled… Mintha belesűrűsödne az elmúlt negyedszázad, minden csalódásával.

– Végtelenül naivak voltunk. Az egész világtörténelem arról szól, hogy nem lehet megúszni bizonyos fejlődési szakaszokat. Könnyebb volt, amíg itt voltak az oroszok, rájuk kenhettünk mindent. Aztán persze világos lett, hogy a gondolkodásmódnak, az értékrendnek kell igazán megváltoznia, és hogy demokráciát, alapvető emberi szabadságjogokat ajándékba senki nem kaphat. Azt ki kell harcolni, meg kell érteni, jól megtanulni és megvédeni. Így aztán leginkább önmagunkban csalódtunk, hogy ehhez bizony még nekünk is idő kell. A fejlődés soha nem egyenes vonalú. Megyünk előre egy kicsit, aztán „összevisszázunk” egy darabig. Ha mázlink van, akkor nincs világháború, nincs holokauszt, csak kisebb-nagyobb szégyenek vannak, amikből tanulhatunk, ha akarunk. Az ember végül is nem támaszkodhat másra, csak a belső igazságérzetére vagy – ha úgy tetszik – arra a hamis illúzióra, hogy ő jól gondolja. Miközben világszerte csak a kérdőjelek szaporodnak, a hazugság és átverés újra polgárjogot nyer és állandósulni látszik. Ezt nem hittem volna, és ez bizony kétségbeejtő, mert persze átragad a hétköznapokra. Próbáltuk a lemezt úgy megfogalmazni, hogy a zene a maga érzelmi felszabadító hatásával próbálja meg feloldani a feszültségeket, melyek a szövegekben bujkálnak, és azt remélem, hogy ez sikerült. A közönséget és magunkat is biztatnunk kell: nem lehet a mindennapokat remény nélkül élni.

– A Sírva vigad a magyar című dalban hangzik el: „A balsorsunk nyögte a császárt / s a diktatúrát. / Majd magunkra maradva /elláttuk egymás baját.” Pedig a rendszerváltás alkalmat adott volna arra, hogy végre kibeszéljük az évtizedek óta szőnyeg alá söpört múltat.

– Meglehet, nemzeti karakterünkhöz tartozik a szőnyeg alá söprés. Többnyire a hárítás a válaszunk mindenre, mert mély meggyőződésünk szerint mi nem lehetünk hibásak: minket mindig elárultak, elfoglaltak, mi mindig cselszövés áldozatai lettünk. És ez nagyon régóta így van. A múlt században is elmulasztottunk néhányszor őszintén szembenézni önmagunkkal. Ott vannak pél­­dául a németek, ahol tényleg nagy bűnökkel kellett leszámolni, és láthatjuk, ahogy a Stasi-aktákat feldolgozták: ma egy gombnyomással minden hozzáférhető. Ez a lehetőség számunkra örökre elveszett. Szeretjük a Nobel-díjasainkra, az olimpiai bajnokainkra hivatkozva azt mondani, hogy tehetséges nép vagyunk, és ez így igaz, de néha nem ártana foglalkozni a hibáinkkal is. A legelső lemeztől kezdve folyamatosan egy jobb, egy szebb világról álmodtunk, és arról, hogy ez a világ legyen őszinte – saját magával is. A Sírva vigad a magyar valami ilyesmiről szól, hívhatnánk akár „nemzeti önismereti dalnak” is, amiben benne van a történetünk – meg az is, hogy a zene az, amiben feltétel nélkül, minden időben bízhatunk. A zene nem hazudik, nem lop és nem csal.

– Az ön számára a költészet mindig nagyon fontos volt. Az új lemezen egy Ady Endre-vers, a Történelmi lecke fiúknak feldolgozása hordoz komoly, aktuális mondanivalót, szinte fenyegető zenével.

– Bródy zenésítette meg a verset, és nagyon örültem neki. Eddig egyetlen Ady-verset énekeltem, de valahogy mindig éreztem, hogy lesz folytatás. Ez a költemény nagyon fontossá vált a lemezen. Az, hogy az ő 1912-ben leírt soraival beszélhetünk mindennapjainkról, mindent elmond a költői zsenialitásról. Závodi Gábor hangszerelése és Maróthy Zoltán gitárjátéka egyébként nagyon szépen, azt kiteljesítve simul Bródy zenéjéhez, és a vershez is nagy hozzáértéssel, érzékenységgel közelít.

– A lemezbemutatón megjegyezte, hogy dalai manapság ritkán hallhatók a rádióban, tévében.

– Kérdés az, hogy szerettek-e a rádiók valaha is olyan dalokat játszani, amelyek szólnak valamiről. Meglehet, inkább úgy vélik: a zene csak szórakoztasson. Márpedig a gondolat nem mindig szórakoztató. A média által megszabott aktuális trendben a végtelen egyszerűség dominál. Ez van, a nagyközönség ezt igényli. Ezt az általános szabályt csak erősíti a Klubrádió kivétele, ahol sokszor lehet hallani a dalaimat. Az új számok legfőbb színtere inkább a koncert és talán még az internet: A szeretet és dal klipjét két hét alatt 90 ezren nézték meg. Ez azt jelenti: igenis sokakat érdekelnek olyan dalok is, amelyeknek mondandójuk, üzenetük van. A kolozsvári főtéren harmincezren hallgatták a koncertemet, három évvel ezelőtt tele volt az Aréna, és azóta is mindenhol telt házak előtt játszunk. De így van ezzel Bródy vagy Zorán is, akiket szintén ritkán hallok a médiában. Várom az időt, amikor itthon is olyan színes lesz a zenei választék, mint a szomszédos Ausztriában: ott megtalálom a magam zenei ízlésének megfelelő adót.

– A Vadvilág emlékeztet arra is, hogy vannak kikezdhetetlen értékek. Szerelem, barátság, zene…

– Na igen, ezek biztos pontok az életben, ahonnét mindig erőt meríthetünk. A művészet az a bázis, amire én magam is mindig számíthatok. Ha elmegyek egy hangversenyre, kiállításra vagy megnézek egy filmet, én is azt keresem, ami számomra reményt keltő, ami szép és gyönyörködteti a szemet, a lelket. Erőt, értelmet ad a folytatásnak, tartja benned a hitet, hogy érdemes, hogy kell csinálni, mert így jó igazán élni. Szerencsés vagyok, hogy számomra ott a zene mint hivatás és munka, ráadásul menedék is, amely hozza-viszi az érzelmeket és a gondolatokat.

– A lemezhez kötődő koncertsorozat csúcsa a március 11-i Aréna-koncert lesz.

– Igen, odáig kétségtelenül minden erről szól majd. Már próbáljuk az új lemez dalait, és külön öröm, hogy ilyen kiváló muzsikusokkal hozott össze az élet. Nemcsak tehetségesek és empatikusak, de ugyanolyan lelkiismeretesen és odaadóan dolgoznak, ahogy annak idején, a pályám elején én is megtanultam. Egy hullámhosszon vagyunk, és ez nekem borzasztóan fontos, mert kint a színpadon az én teljesítményem leginkább tőlük függ. Az, hogy a lemez olyan lett, amilyet szerettem, szerettünk volna, nemcsak a dalok, hanem az ő munkájuk dicsérete is. Závodi Gabi, aki a lemezre három dalt írt, szinte éjt nappallá téve dolgozott a stúdióban, tehetsége legjavát tette hozzá a dalokhoz. Ezen a lemezen kétségtelenül az egyik legjelentősebb alkotó. De Maróthy Zoli teljesítménye sem akármilyen, akivel ’95-óta dolgozunk együtt, az elmúlt időkben már dalokat is ír nekem, többek között Bródy János szövegével a címadó Ingoványos vad világot. Bródytól remek két dalt kaptam az Ady-versen kívül is, az egyik egy különös jellemfejlődés stációit meséli el a rendszerváltás előtt, majd után. De Tolcsvay Laci is két remek dalt írt Müller Péter Sziámi szövegével, és Gerendás Péternek is van egy nagyon szép száma a lemezen. Jó hangulatú munka volt. Most azon dolgozom, hogy a koncerteken a régi dalok között méltó helyre kerüljenek ezek az újabbak. Amikor új műsorra készülök, mindig megpróbálom úgy sorrendbe fűzni a dalokat, hogy végül egy kerek egésszé álljanak össze. Legyen egy logikus dramaturgiája minden egyes koncertnek. Az összeállítás nem mindig sikerül elsőre, de aztán kialakul, hogyan legyen. Szükségem van arra, hogy érezzem a dalok szoros egymásba kapcsolódását. Ha ez megvan, akkor jön a közönség: mindig izgalom, hogy összekapcsolódik-e a dalokon keresztül a színpad és a nézőtér. Ha ez sikerül – és ezért dolgozunk –, elsöprő erejű lesz a találkozás. Nagy mágia ám a színpad, igazán elragadja az embert az összjáték a közönség, a dalok és köztem. De még sok munka áll előttünk. Komolyan veszem a legkisebb apróságot is, hiszen ez az életem. Természetes, hogy a legkisebb koncertnél is hangbeállást tartunk, másfél órával kezdés előtt. Ha a közönség megadja nekünk a tiszteletet, hogy megveszi a jegyet és pontosan odajön, mi is adjuk meg a tiszteletet, hogy minden olyan legyen, amilyennek lennie kell.

– És önnek mindehhez megvan a szükséges energiája.

– Kell hogy legyen, enélkül nem megy. A fizikai felkészülés egyfelől meg a magamra való felvigyázás a másik oldalon. Ezt úgy kell elképzelni, mint az élsportban az olimpiára való felkészülést. Mint egy edzőtábort: kondicionálás, egészséges konyha, orvosi felügyelet, és éneklés, éneklés, próba, éneklés. Nem mindig lányregény, de ahogy Závodi Gabi írja a Sírva vigad a magyarban: „Nincs ingyen semmi sem.” És még így is ott van a tudatalattinkban, hogy az élet veszélyes üzem.