Tura ura
„Magyar falu Pest-Pilis vármegyében (...) inkább róna, mint dombos helyen. (...) Földje részint fekete, részint homok, főleg kétszer-búza termesztetik, s rozs és kukorica. Lakja 3137 egyén, kik csaknem mind katholikusok, paroch. templommal. Urbéri egész telek van 93, 173 gazda kezében. Van itt egy nagyszerű sör- és pálinka-gyár. Határát a Galga nedvesíti. Bírja h. Esterházy Pál” – írja Turáról Fényes Elek 1851-ben.
Azóta történt azért ez-az, a herceg például még abban az évszázadban eladta a birtokot egy feltörekvő kereskedőnek, bizonyos Schlossberger úrnak, aki minden luxussal berendezett, impozáns kastélyt építtetett rá, s hozzá apostoli királyunktól kapott egy csinos nemességet is. A család három nemzedéken át élvezhette a turai kastély kényelmét, aztán a történelem kegyetlen kerekei alá kerültek – hogy Gábriel arkangyal éteri nyelvén szóljunk. Az ily módon elgazdátlanodott kastély volt főhadiszállás, tábori kórház, menhely, majd iskola az elkövetkezendő években, s aztán a Lapkiadó Vállalat tulajdonába került. S ily módon, ha csak jelképesen és kismértékben is, az enyémbe, lévén akkor magam is apró fogaskerék e nagyszerű gépezetben: s bár a tulajdonosi büszkeség joggal dagasztotta ifjúi keblemet, akkoriban közelébe se jutottam az objektumnak.
Most is csak azért mentem, mert híre terjedt, hogy egészen magas körökhöz közel álló személyek vásárolták meg a birtokot. Olyan személyek méghozzá, akiknek bőven lesz pénzük rá, hogy visszaadják régi fényét a bizony eléggé megroggyant kastélynak. Azt beszélik, hogy egészen
a miniszterelnök úr családjáigkell felnéznie annak, aki a valódi tulajdonosok személyét kívánja megsejteni: meg persze azt is, hogy a munkálatok már meg is kezdődtek, egyelőre tereprendezés folyik, a kastélypark ősfástalanítása, de rövidesen jönnek a renovátorok is. Na, gondoltam, akkor most van itt az ideje a látogatásnak, mert akár luxusszálló lesz belőle hamarosan, akár magánvadászkastély, abba egyszerű földi halandó nemigen juthat be majd.Szépen sorakoztak az automobilok a bejáratnál, látszott, más is olvasta a vonatkozó cikkeket. A kastély belépődíj ellenében látogatható, ami annyit jelent, hogy az ember, amikor körbesétálta a szebb napokat látott épületet, bekukkanthat a lepusztult, üres termekbe is. Nagy képzelőerő és rengeteg pénz kell ahhoz, hogy valaki ebbe a romba belelásson múltat, jövendőt. Nekem az előbbi van meg, az új tulajdonosnak az utóbbi, így hát remekül kiegészítettük egymást.
