Tündérmese

A párhuzamosok csak a végtelenben találkoznak, hangzott el a geometriai közhely a műsorvezető szájából Krasznai Tünde Karády Katalint megidéző dalestjén a Petőfi Irodalmi Múzeum nyári fesztiválján.

2015. július 5., 12:30

Egy óra múltán – mire az énekesnő előadta a díva dalaiból válogatott műsorát, melyben egy saját szám is szerepelt – kiderült, hogy téved a geometria, legalábbis ezen az estén. A találkozás, egyfajta mágikus egyesülés keretében, létrejött.

A hetven-nyolcvanéves slágerek megelevenedtek, ráébredhettünk, hogy az egyszervolt dalok igenis élnek. Éry Balázs zeneszerző öltöztette mai köntösbe a régi számokat, és kísérte zongorán az énekesnőt. Hallgattuk volna őket még jó ideig, nemcsak az egyre elevenebb nosztalgiakeresés okán. Azért is, mert a patinás helyszínen egy izgalmas karrierkísérlet zajlott.

Krasznai Tünde lépett át a pályakezdő, a tehetséges szárnypróbálgató kategóriából az ígéretet beteljesítők sorába. Neki tényleg a saját hajánál fogva kellett kiemelnie magát a körülmények szorításából. Az est vége felé előadott saját dala, melynek ő maga írta a szövegét, bizonyította ezt. Most az a kérdés: mit tud kezdeni ezzel a sikerrel, merre fordul a sorsa?

Drukkolunk neki.

Kontsik György