Trón és oltár

Törzsök Erika szociológus, a Civitas Europica Centralis Alapítvány (CEC) elnöke azzal vezette fel a konferenciát: „sajátos fintora a történelemnek”, hogy a rendszerváltás után szinte azonnal, az első szabad választások két fordulója között megjelent a nyílt antiszemitizmus Magyarországon. S elkezdődött az a folyamat, ami az egyházak és a hatalom táncában egyre gyorsuló tempóban a ”trón és oltár” újra egymásra találásához vezetett.

Miként Törzsök Erika fogalmazott: „Horn Gyula miniszterelnök 1997-ben a Vatikánnal kötött paktuma, majd a Fidesz 1998-as győzelme után a hatalom játszmája az egyházakkal „egyre torzabb produkciókra ragadtatta a feleket”. Amikor 2002-ben imakörökben fohászkodtak Budapesten a választási kampány idején Orbán Viktor győzelméért, és a templomi szószékekről szólították fel a híveket, hogy a Fideszre szavazzanak – Törzsök Erikában felvetődött a kérdés: ha a 21. század elején az egyházak ilyen módon tudják és akarják befolyásolni a társadalmat, a politikát, a két világháború között vajon volt-e, s ha igen, mekkora volt a keresztény egyházak felelőssége és szerepe az antiszemitizmus társadalmi térnyerésében. És vajon minden történelmi egyház azonos mértékben vett részt ezekben a folyamatokban, melyek a holokauszthoz vezettek?

A CEC elnöke úgy véli: a 21. század első évtizedének végén Magyarország már olyan képet mutatott, mintha az állam és az egyház szétválasztása soha nem történt volna meg itt. „Az egyházból a legjobbak ugyan hátrébb léptek ebből a játszmából, de a nagy többség – az anyagi javak birtoklásáért – szemet hunyt a morális torzulások, a gyűlöletkampányok láttán” – tette hozzá Törzsök Erika.

Az Út a holokausztig kutatóprogram és a mostani konferencia tudósai arra keresték a válaszokat: mit tettek a keresztény egyházak, vagy mit nem tettek, hogy azok a rettenetes társadalmi torzulások, emberi szenvedések és lealjasodások bekövetkezhettek, melyeknek a végső stádiumáról sokkal többet tudunk, mint az odavezető útról.

Törzsök Erika beszédében kiemelte: nem kizárólag a politika felelőssége, ha a társadalom legrosszabb reflexei jelennek meg. Idézte Angela Merkel német kancellárt, aki 2013. augusztus 19-én, a dachaui koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulóján beszédet mondott az egykori láger helyén lévő emlékhelyen. Így fogalmazott: "Nem elég magára az embertelen náci rezsimre emlékezni, a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy miként működött eközben a társadalom többsége? Fellélegezve, ha az ember maga nem volt érintett? Vagy kis előnyöket kifacsarva az üldözöttek rovására? Vagy egyszerűen félre fordítva a tekintetét, hogy aztán önfelmentést keresve, mindent a politikai vezetésre fogjon? Hogy másoknak semmi felelősségük ne lett volna abban, hogy idáig fajultak a dolgok?”
Azaz: a társadalomnak is szembe kellene néznie tetteinek következményeivel.

A CEU Zsidó Tanulmányok programjának tudományos igazgatója, Kovács András professzor úgy vélekedett: az egyházak társadalmi súlya csökkent a 19. század második felétől, s egyre kevésbé tudták befolyásolni a társadalmak viselkedését. A konferencia más hozzászólásaiból viszont az derült ki: különösen Kelet-Európában volt erős befolyásuk az egyházaknak; a magyarok, románok és szlovákok magatartását a zsidókkal szemben meghatározta, mit prédikáltak nekik papjaik a szószékről. Például Karády Viktor szociológus professzor megállapította, hogy a katolikusoknál erősebb volt a zsidóüldöző tendencia, a protestánsok viszont befogadóbbak voltak.

A konferencia előadásai alapján úgy tűnik, az egyházak felelőssége három dologban nyilvánulhat meg. Az első: az egyházak a két világháború között a zsidókat tették felelőssé a társadalmi viszonyok romlásáért, azért, hogy a gazdaság hanyatlásáért, s ennek megfelelően beszéltek a templomokban. Jakab Attila egyháztörténész Prohászka Ottokár püspököt, keresztényszocialista írót említette, aki a zsidókat hibáztatta az elszegényedésért.

A felelősség második foka: az egyházi vezetőké, akik megszavazták a különböző zsidótörvényeket és ezzel a zsidók kitaszítását. A CEU és CEC közös konferenciáját lezáró kerekasztal-beszélgetésen vita alakult ki Kodácsi Tamás református lelkész és Donáth László evangélikus lelkész között. Kodácsi felhozta, mennyi lelki vívódáson ment át, milyen nehezen egyezett bele Ravasz László református püspök a zsidótörvények megszavazásába. „De végül megszavazta!” – mondta ki keményen Donáth. A lelki vívódás pedig nem adhat fölmentést.

Ravasz László református püspök az úgynevezett első zsidótörvény megszavazásakor egyebek mellett azt mondta a Parlament Felsőházában: „Egy állam rendjében nem lehet egy kisebbség olyan helyzetben, hogy a többség jogait és ingerenciáját gyakorolja!”

Az egyházak harmadik felelőssége: tűrték és hagyták, hogy államaikban, városaikban, templomaik körül összeszedjék, gettóba zárják, majd deportálják és végül megöljék a zsidó származású honfitársaikat. Ugyanakkor az egyházi személyek között is voltak zsidókat bújtatók és mentők, mártírok, de ugyanúgy kisebbségben, mint az átlagemberek körében.
Törzsök Erika szerint most, az ezredforduló idején úgy tűnt, a különböző országokban megpróbáltak szembenézni a múlttal, de a társadalmak többsége mégiscsak az elhallgatást választotta. Komoróczy Géza szavai arról, hogy csak „a tudott és elbeszélt történelem” létezik, különösen igazak az antiszemitizmus és a holokauszt történetére. Márpedig a társadalmi szembenézés kezdete az, ha önmagunk tetteivel szembesülünk.

Azt is hangsúlyozta a konferencián Törzsök Erika: a történelem ismétli önmagát, és az idegengyűlölet ma ismét mindennapossá vált. „A szereplők pedig kezdenek kísértetiesen hasonlóan viselkedni, mint a két világháború között. Az egyházak pedig jobb esetben hallgatnak. Ferenc pápa szavai ide csak nagyon szűrten érkeznek” – jegyezte meg a szociológus.