Történelmi növénytan

Családanyáktól és utcalányoktól kapott szerelmek történetei, Trapiti és a Kavicsvár kalandjai, labdakergetők mítoszai után Darvasi megint újat mutat. Meseszerű, mégis fájdalmasan igaz világot, családregényt s a forradalom kulisszáit, ahol tetvek bújnak elő a katonanadrág korcaiból meg a hajtások rejtekéből.

Olyan világot, amelyben nemcsak Szépék esznek virágot. A városukba, Szegedre látogató Széchenyi István is sárga virágot szakít ’33-ban, s fogyasztja a kínai krizantémot mértékkel, urasan. Tőle tudja meg a nép, ehető az.

Álomvilágban járnak a hősök: virágokkal élnek, akik – velük ellentétben – tudnak valamit a süppedős, mihaszna-mitikus hétköznapokról. Pelsőczy Klárát férje tanítgatja a növények tudományára. Bevette szívét a férfi, a rideg anya mellett likőrtől álmodó apja is fura szerzet volt. Bár úszni nem tudott, s ez lett a veszte, oldalkerekes gőzöst vásárolt a Dunai Gőzhajózási Társaságtól. A Klára csak úgy szelte a Tiszát.

Darvasi teremtményei többet tudnak a virágokról, mint önmagukról. A férj akadémikus, növényekkel bíbelődik. Még a mimózát is tudja úgy érinteni – pedig az kényes egy jószág –, hogy levelei ne forduljanak magukba. Klára is megbékélt a mimózával, bár nászéjszaka helyett is azt kutatták. Megtanulta, hogy a liliom mérgező, lila hab csorog tőle az ember szájából, az orvos hánytatóport, bélnyugtatót ad rá. A pap meg kérésre a virágot is megáldja. A virágok használják az életet, az emberek csak színek a vázában.

A könyv szereplői számára színpad a reformkor, a forradalom. Kossuth Szegeden is izzít, hevülten dúlnak magyarok és szerbek. De Szép csak a virágait kutatja. Előadást tart róluk. Rosszkor. Tizenkét év börtön a vélt virágnyelvű üzengetés jutalma. Ferenc Józseffel egyszerre érkezik haza. Ám a virágok egyre mocskolódnak, a szálak gubancolódnak, a haza elvész. A tiszai ár már csak sáros muskátlikat töm a szájba.

És ők azt zabálják, ami van, benne tán a boldogság.