Tihanyi a Kogartban
Egy bohém festő Budapesten, Berlinben és Párizsban – ezt az alcímet viseli Tihanyi Lajos életműkiállítása a Kogartban, valószínűleg kedvcsinálóként (ez a „bohém festő” Párizsban úgy hangzik, mint egy nagyoperett), holott erre semmi szüksége nincs se Tihanyinak, se a tárlatnak.
A festő szívesen lemondott volna arról a nagyon szerény életvitelről, amelyet itt bohémságnak nevezünk, ha sikerült volna néhány képét eladnia, a kiállítás pedig nem szorul figyelemfelkeltő alcímekre. (De ha már, miért maradt ki Bécs? Nem fért ki?) Tihanyinak harminc éve nem volt életmű-kiállítása, s bár neve és művei felbukkantak az elmúlt évtized számos tárlatán (Nyolcak, Művészház, Magyar vadak, Nemes Marcell, csak kapásból néhány), s bár munkássága ma már szerves részét képezi a 20. századi magyar festészetről való gondolkodásunknak, ilyen gazdag, alapos, széles körű és megannyi meglepetést tartalmazó kiállításban nemigen reménykedhettünk, amikor hírét vettük a tervnek.
Bár a tárlat kronologikus felépítésű – indokoltan, hiszen Tihanyi életműve pontosan tagolható korok és helyszínek szerint –, finom utalások vannak az alkotások között, és a műveket (ahogy a Kogartban már megszokhattuk) tárgyak, fényképek, filmek egészítik ki (nézzék meg feltétlenül a Déry Tiborral készített interjút, sok mindent elárul a festőről és az íróról is), így téve teljessé az életutat. Tihanyi, mondom, már elnyerte méltó helyét a modern magyar festészetben (ez se volt mindig így, hogy árnyaltan fogalmazzunk), de ez a pompás kiállítás számos drámai pontra is rámutat. Élet és életmű drámáira. Arra, hogyan akar egy magányosságra ítéltetett zseni mindenáron helyet szerezni magának egy (több) közösségben.
Ne hagyják ki.
