Tarlós választott: új igazgatót kapott a színház
Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színművészt nevezte ki a József Attila Színház igazgatói posztjára Tarlós István főpolgármester.
A főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatóságának csütörtöki tájékoztatása szerint Tarlós István Nemcsák Károlyt augusztus 1-jétől ötéves időtartamra kéri fel a színház vezetésére - számolt be a
7óra7.„A szakmai bizottság két személyt, Horgas Pétert és Nemcsák Károlyt javasolta a poszt betöltésére. A főpolgármester a szakmai szempontok tiszteletben tartása mellett a pályázatában a színház hosszú távú, zavartalan működtetésére nagyobb garanciát nyújtó kandidálót nevezi ki, mivel a jelenlegi anyagi feltételekkel a teátrum az ő elképzelései alapján működtethető” – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.
"A főpolgármester nem vette figyelembe a javaslattevő bizottság ajánlását, így nem a legjobb pályázatot benyújtó Horgas Pétert, hanem Nemcsák Károlyt nevezte ki a József Attila Színház élére. Korábban is voltak már jelek arra, hogy bármi is történik, Vágási Feri egykori alakítója lesz az új direktor" - írja a
hvg.hu.A pályázatokat a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a főváros képviselője mellett Őze Áron színész, Meczner János rendező-igazgató, Radnai Annamária dramaturg és Bagó Bertalan rendező bírálta el. A szinhaz.hu híre szerint Horgas Péter pályázata öt, a Nemcsák-Darvasi páros pályázata két pontot kapott, tehát a főváros vezetése a pályázat eredményét lényegében nem vette figyelembe.
A színházat április óta vezető Koltay Gábort június 8-án azonnali hatállyal menesztette Tarlós A döntést a városvezetés a bizalom elvesztésével indokolta; Koltay ugyanis nemcsak hogy meghosszabbította a társulat szerződését, hanem még újakat is között. Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes szerint Koltay feladata a válságmenedzselés lett volna, tevékenységével azonban nem stabilizálta, inkább tovább rontotta a színház pénzügyi helyzetét.