Szorul a hurok – Senki sem lóghat ki a sorból
Végigkövethetjük azt, ahogy – bár próbál és próbál ellenállni, bár tiltakozik minden porcikája, megtörik, összeroppan, érzi, hogy szorul körülötte a hurok – nincs más választása. Ha nem hódol be, totálisan ellehetetlenítik, fuccs a karrierjének, még a szerelmétől is el kell válnia, muszáj betagozódnia, különben neki annyi. Ugyanis elfajzottan romlott világról szól a mese. Zömében hitehagyott emberekről. A társadalom haszonélvezőiről, sőt kizsigerelőiről, akik meglehetősen kétes úton, másokat elvtelenül kihasználva, még lejjebb taszítva lettek jómódúak, az elit tagjai.
A cím mást ígér. Könnyed, romantikus szerelmi históriát. És van a produkcióban ez is. Shaw első kesernyésen epés vígjátékának, amivel – ellentétben az addigi regényeivel – rögtön sikert aratott, eredetileg Sartorius úr házai volt a címe. Sartorius olyan ingatlankereskedő, aki akár nyomorúságos, nem karbantartott, netán életveszélyes házakban ad ki lakásokat arra rászorulóknak. Rútul kisajtol belőlük, amit csak lehet. Az ő lányába, Blanche-ba szeret bele a szépreményű, ugyancsak meglehetősen gazdag szülőket a háta mögött tudó fiatalember, Harry, és igencsak viszonzásra talál. Boldogan nyalják-falják egymást. Sodró Eliza gondtalan lányt játszik, akinek soha nem kellett megküzdenie semmiért, abszolút beleszületett a tutiba, eleven, szerelemre roppant éhes. Egy hajóúton zúgnak egymásba a még orvostanhallgató Trench doktorral, azaz Harryval. Bájosan kedvesek a kezdeti szerelmi jelenetek, a mohó egymáshoz bújások, a kapásból tervezgetések, hogy majd milyen remekül élik le az életüket. Közben a Porogi Ádám által játszott fiú sorolja és sorolja a magasztos eszméit, hogy például Afrikában akarja gyógyítani a szegényeket, Blanche pedig csillogó szemmel issza a szavait. Egymásba habarodva, szurkapiszkálódva, de hatalmas szerelemmel évődnek. Jó rájuk nézni. Ez az a vonulat, amit a cím alapján várnánk.
Csak hát aztán beüt a ménkő. A srác megtudja, hogy Sartorius hogyan jutott a vagyonához, ezért köti az ebet a karóhoz, hogy semmi szín alatt nem fogadja el a lány örökségét. De sebaj, legfeljebb majd összehúzzák magukat, élnek a fizetéséből, mondja még mindig bizakodva, lelkesen. De erre Blanche-ban megáll az ütő. Valóságos hisztiáriát vág le, hogy na azt már nem! Ő megszokott egy színvonalat, szó sem lehet róla, hogy ezt alább adja. Mondja és mondja, Harry érvelni próbál, de elutasító szóáradat rá a válasz. Közben bámulnak szerelmesen, de már csúnyán veszekednek, kifakadnak, igyekszenek kapaszkodni egymásba, miközben már truccolnak, távolodnak a másikról, megrettennek, hogy elveszíthetik.
De nincs közös nevező, Harry feldúltan elviharzik, Blanche összeomoltan, totálisan magába borultan ott marad. Gyönyörű, ahogy ezt a két színész csinálja, szinte szikrázik a feszültségtől a színpad. Amit Izsák Lili szürke, rideg térkövekből álló díszlete, hidegen korszerű építménye vesz körül három oldalról, szinte börtönszerűen, minden személyességet nélkülözve, körbezárva a színpadot. Néhány tologatható, modernül áramvonalas, de szintén jellegtelen és ugyancsak szürke fotel szolgál még díszletként. Benedek Mari tervezésében a férfiak üzleti eleganciát sugalló viselete is nélkülözi a meleg színeket. Ugyancsak célszerű, jellegtelen világot tükröznek.
A nyomasztó díszlet egy-két térkockáját olykor valamelyik szereplő dühében kiveri kalapáccsal vagy épp a puszta öklével megy neki. Fortyognak ugyanis az indulatok. Kirobbannak a szőnyeg alá söpört ügyek. Oda a látszólagos béke. Blanche dúl-fúl, az apját nyúzza, szerelme után sóvárog, hisztiorgiákat rendez, a plafonon van, depressziósan az idegösszeomlás felé tart. Az apja pénzéhes kapzsiságában kirúgja a titkárát, aki az egyik házban, fölöslegesen, pénzpazarló módon meg merte javíttatni a kilazult, veszélyessé vált lépcsőkorlátot. Ott áll egymással szemben a László Zsolt által megformált izmos, magabiztos, fölényes, jól öltözött Sartorius és a Hajduk Károly által alakított Lickcheese, a titkára, akinek ugyanúgy agyonhasznált, nyúzott az arca, mint a ruhája. A kényszerű megalázkodás megtestesülése. A bocs, hogy élek típus, aki tűrt, tűrt, készségesen végrehajtott, nagy disznóságok tanúja, közreműködője volt, és most önhatalmúlag megengedte magának ezt a kis kihágást. Ezzel kilógott a mindenre mindig gondolkodás nélkül, gerinctelenül rábólintók sorából, és lám-lám, rögtön ráfarag.
Ez is igen fontos, hátborzongató jelenet, Sartorius tántoríthatatlanul kegyetlen amiatt, hogy valaki egy icipicit saját elhatározásából, az ő utasítása nélkül cselekedni mert, és ezzel, ha incifincit is, megsértette az érdekeit. Ez olyan közeg, ahol ennyi sincs belül a tűréshatáron. Lickcheese az alattvalói sorban tartott, kizsigerelt, kizsákmányolt munkavállaló, aki amúgy eddig segédkezett a lakók lehető legtökéletesebb kifacsarásában. Ez az a pillanat, amikor a bűnrészes kegyvesztetté, kitaszítottá válik, így kénytelen átélni azok sorsát, akikkel eddig gerincét meghajlítva, hajbókolva ő is kitolt.
Az előadás érzékelteti, hogy ez egy láncolat, bevált szisztéma, senkinek nem lehet fikarcnyit sem kilógni a sorból, különben ugyanígy pórul jár, egyik pillanatról a másikra lenullázzák, félreállítják, a szemétdombra hajítják, minden dilemmázás, lelkizés nélkül. A kegyvesztettség jóformán azonos a totális kitaszítottsággal, ellehetetlenítéssel, már-már a halálos ítélettel. Kelemen József a korrupt hatalmasokat elvtelenül kiszolgáló újságíró, aki mindörökké kiszolgálja azokat, akik felül vannak és akikből maga is hasznot húz. Martinovics Dorina Sartorius titkárnője és szeretője, némileg perlekedik vele, de azért ő is porig alázott. Egyvalaki lóg ki a sorból, de ő eredetileg nincs benne a darabban, ahogy szövege sincs. Mátyássy Péter, a színház kellékese kőművesként jön-megy, tesz-vesz, igyekszik befoltozni a dühből kivert térkockák helyét, és közben figyel. Rosszalló arckifejezése felér egy káromkodássorozattal. Ha úgy tetszik, ő a nép képviselője, akin minden ostor csattan, és aki váltig tűr és gürcöl. Valló Péter rendezőnek valószínűleg fontos volt, hogy ne színész legyen, aki megformálja. Elüssön a többiektől, a színpadra beszabadult hús-vér valóság legyen.
Kovács Krisztina és Péterfy Gergely újrafordították a darabot, amibe aktuális mondatok is kerültek Shaw metszően éles, találóan gunyoros szópárbajai közé. Az pedig sajnos önmagától pokolian aktuális, hogy Harry fokozatosan megtörik, beadja a derekát, beáll a hatalmon lévők közé, amivel a két család meghatványozza az erejét, a befolyását, és így Blanche is az övé lehet. Volt egy kis kitérő, de a szürke, rideg falak stabilan állnak, áttörhetetlenek, ember legyen a talpán, aki próbálja ledönteni őket.
