Szobrok és mesék

Egy hónapja nem tudom letenni ezt a könyvet. (Igaz, momentán nincs is hova.) Egy nekem oly kedves világ hírnöke lett, egy világé, amelyet – remélem – jól ismerek, amelyben szívesen töltöm időmet, s amelyet most, hogy ily zordra fordultak az idők, e könyv által igyekszem megtartani magamnak.

Hiába, ezek nem a szabadtéri szobornézegetések hetei. Pedig a könyv, amelyről szólok, éppen erre szolgál: a budapesti köztéri szobrokat és műemlékeket tekinti át, tematikus rendben (Emberek és hatalom, A kultúra hősei, háború és emlékezet, A tragédia emlékművei – csak néhány cím a fejezetek közül) és némi távolságtartó iróniával. Az irónia nyilván alkati adottság a szerzőnél, a távolságtartás történeti. A könyv írója ugyanis Bob Dent, a kiváló angol író és szerkesztő, aki immár két évtizede él Magyarországon. Ezalatt sikerült olyan alaposan megismernie ezt az országot, hogy ismeretterjesztő könyvek egész sorát írja róla – angol olvasóinak. Hogy munkái egy részét magyarra is lefordították, és azok nálunk is szép sikert arattak, azt éppen e sajátos, távolságtartó magatartás magyarázza.

Bob Dentet nem béklyózzák előítéletek, nem zavarják mellékkörülmények, és ismeretei sem olyan mélyek, hogy elveszne a részletekben. Tiszta szemmel néz bennünket, és világos kérdéseket fogalmaz meg, amelyekre egyértelmű válaszokat ad. Szereti ezt az országot, ezt a várost persze, szereti ezt a világot, amely befogadta, de tisztán látja hibáinkat, esetlenségüket, kelet-európaiságunkat is. Ezért a különös szemléletért érdemes végigkísérni pesti szobormustráján is Bob Dentet, megbocsátva neki a magyarok által evidenciaként ismert tényeket, és megbocsátva a fordítónak a félig megoldott részeket.

Nagyon szerethető könyv, annyit mondanék.